2015. május 13., szerda

A Don Stefano Gobbi által kapott üzenetek



Szűz Mária üzenetei
Stefano Gobbi atya szívébe adott szavak a megpróbáltatásról (részletek)



1973. július 13.
A harmadik fatimai jelenés évfordulója
Könnyeim oka
„(…) Igen, valóban megvigasztaltál. Mosollyá változtattad könnyeimet, örömmé szomorúságomat. Reád mosolyogtam. Megáldottalak. Könnyeimet, az Édesanya könnyeit, az a sok fiam fakasztja, aki Istenről megfeledkezve él. Belemerülnek a testi gyönyörökbe. Vesztükbe rohannak, amelyből nem lesz menekülés. Közöttük sokért hiába hullottak könnyeim, mert közömbösen fogadták. Főleg a papok miatt sírok, akik az én Szeretett gyermekeim, felszentelt fiaim, a szemem fénye. Látod, hogy már alig szeretnek? Hogy többé már nem óhajtanak? Látod, mennyire nem hallgatnak Fiam szavára? Mily gyakran elárulják Őt? Mennyire nem vesznek tudomást az Oltáriszentségben jelenlévő Jézusról. Egyedül hagyják az oltárszekrényben. Gyakran megbántják Őt szentségtörésekkel, könnyelmű hanyagsággal. Te felajánlottad nekem Papi Mozgalmamat: Szívembe fogadom és megáldom őket. Az én papom lesz az, aki felajánlja magát nekem és mindazt megteszi, amit majd meghagyok neki. Közel van az idő, amikor hangomat meghallják, amikor magam állok harcrakész seregem élére. Jelenleg fejlődniök kell nagy alázatban és kívánságom szerint. Szeretniük kell a pápát és az Egyházat, maradjanak velük közösségben. Az Evangélium szerint kell élniük, és csak arról kell prédikálniuk. Ma igen nagy szükség van erre. Szeretem és egyenként megáldom őket.

1973. augusztus 24.
Életed nagy célja a megszentelődés
„Fiam, életed annyira értékes, hogy egyetlen pillanatát sem szabad elfecsérelned. Ezért igyekezz, hogy mindig bennem maradj, az én Szívemben. Velem együtt esdekelj, az én értelmemmel gondolkodj, szememmel figyeld a dolgokat, kezemmel érints, és Szívemmel szeress. Vannak pillanatok, amikor különösen átérzed ezt és ez akkor történik, amikor velem vagy az imádságban. Akkor valóban újra gyermek vagy Édesanyád Szívén. Lelked így megízlel oly mennyei pillanatokat, amelyeket féltve meg Őrzök Szeretett fiaim számára. Feleszmélve az imából úgy tűnik, hogy minden más dolog fáraszt és untat téged. És ez újabb ajándék, amelyet neked adok. Akkor is az ima állapotában kell maradnod, amikor nem imádkozol. Ez akkor sikerül, ha mindig bennem élsz. Olyankor akár beszélsz, akár szórakozol, vagy sétálsz, mindig bennem vagy, mert mindent velem teszel… Ilyennek kívánom a Papi Mozgalom minden papját. Az én papjaimnak kell lenniük. Megismétlem neked: az enyémeknek. Amióta felajánlották magukat Szeplőtelen Szívemnek, nem tartozhatnak többé önmagukhoz. Életük, lelkük, értelmük, szívük, minden jócselekedetük, sőt még a rosszak is, és minden hibájuk, mindenük az enyém, mindenük hozzám tartozik. Szeplőtelen Szívem a legtisztább tűz kemencéje. Mindent eléget, mindent felemészt, mindent átalakít. És mivel enyémek ezek a papok, hozzá kell szokniuk, egyszerűséggel és ráhagyatkozással engedniük, hogy én vezessem Őket. Mint Édesanyának örömömre szolgál, ha elvezethetem Őket életük nagy céljához, a megszentelődéshez. Azt szeretném, hogy buzgók legyenek, szeressék nagyon Fiamat, Jézust, és maradjanak hűségesek az Evangéliumhoz. Kezemben engedelmeseknek kell lenniük az irgalmasság nagy terve szerint. Általuk végtelen sok lelket fogok megmenteni. Örömömre lesznek. Ők lesznek Szeplőtelen és Fájdalmas Szívem legszebb koronája. E Szív most is az üdvösség eszköze kíván lenni az Egyház és az emberiség számára.”

1973. október 13.
Az utolsó fatimai jelenés évfordulója
Másként cselekszem, mint ti
„Ne aggódj Papi Mozgalmam terjedése miatt. Engedd, hogy én terjesszem és bízzál bennem. Imádat és szenvedésedet ajánld fel e szándékra. Ne az eredményt figyeld. Mást cselekszem és másként értékelek, mint ti. Nem kell, hogy sokan legyetek, hanem, hogy szentek legyetek. Mindnyájatokat nagy életszentségre vezetlek, ha szívből és igazán mind reám bízzátok magatokat.”

1973. november 27.
Szűz Mária megjelenése Labouré Szent Katalinnak
A „Csodás érem” napja
Csak Fiamért, Jézusért
„Azt szeretném, hogy Mozgalmam minden papja bízza magát gyermekként reám. Többé nem kell magukra gondolniuk, én magam szeretném gondjukat viselni. Minden kérésüket meghallgatom és legbensőbb kívánságukat is teljesítem. Többé már ne önmaguknak éljenek, sem papi tevékenységüknek, amely nagyon igénybe veszi, fárasztja, felemészti, de szinte kiüresíti és eltávolítja Őket tőlem. Egyedül Fiamnak, Jézusnak éljenek, szó szerint megvalósítva az Evangéliumot. Ennek érdekében csak értem és csak velem éljenek. Egyedül én segíthetek nekik, hogy szívüket és lelküket egyre szorosabban egyesítsék Fiammal, Jézussal. Egyedül Érte engedem őket dolgozni, mintegy kézenfogva őket, kedves, anyai sugalmazásom hatására. Akkor is ugyanezt teszik majd, de mennyire más módon! Mert ugyanezt a dolgot most velem együtt végzik el. Bennük nyilvánulok meg és segítségükkel megvalósíthatom a megmentés nagy tervét.
Szükségem van arra, hogy ezek a papok egyre inkább az enyéim legyenek a hallgatásban, az imádságban, az alázatban és a kiegyensúlyozottságban. Szép dolog, ha rólam beszélnek, de szívemnek sokkal kedvesebb, amikor nekem élnek.
Szeretnék bennük új életre kelni, hogy Édesanyaként térjek vissza fiaim körébe. Legyenek engedelmesek, legyenek alázatosak, legyenek jók mindenkihez, különösen azokhoz, akik még távol vannak, akik elvesztek és akik elcsüggedtek.
Nekik szeretném ajándékozni Szívemet, szokják meg ennek érdekében, hogy mindig anyai Szívemben éljenek. És ne aggódjanak semmi miatt. Végül mindenről magam gondoskodom, hogy megvalósuljon szeretetem nagy terve.”

1974. december 24.
Karácsony vigíliája
A félelem pillanatai
„Töltsd velem, fiam, karácsony vigíliájának óráit. Felejts el minden mást, és ne engedd, hogy ma másvalami foglalkoztasson (…) Újra éld át velem azokat az aggódó pillanatokat és gyötrő gondot, amikor jegyesem arra az éjszakára szállást keresett és visszautasították. A fájdalmat és gondot nem magunk miatt, hanem születendő Fiam, Jézus miatt éreztük. Minden visszautasítás, amelyet kaptunk, az Ő számára adott visszautasítás volt. Napközben mintha többször kopogtatott volna Szívem parányi ajtaján: elérkezett születése pillanata és nekem, a szűznek kellett Vele megajándékoznom az egész emberiséget. De az emberiségnek nem volt helye az Ő befogadására. Minden bezáruló ajtó újabb sebet ütött Szívemen. Egyre jobban kitárult, hogy világra hozza szeretetben és fájdalomban - ebben a fájdalomban - Fiamat, Jézust. Így csak egy barlang szegénysége fogadta be Őt, egy ökör és az a kis szamár melengette, amelyik napközben bennünket hordozott. Éld át újra velem, fiam, a virrasztás óráit. Ezáltal képes leszel megérteni, hogy egyedül a te szegénységed volt az, ami Fiam, Jézus szeretetét feléd fordította, és neked adta ajándékul, hogy Szeplőtelen Szívem papja légy. Szegénységed tesz téged egyedül mindig ilyen gyermekké, a te tökéletes szegénységed a javak, a kötődések, a tervek, az érzelmek területén. Szegénynek lenni éppen azt jelenti, hogy semmivel sem rendelkezel. És éppen ez a semmi váltja ki Isten tetszését ás egyedül ez képes befogadni Őt. Kedves papjaim, mindnyájatoknak ilyen szegénynek kell lennetek. Ezért kérlek, legyetek hasonlóak a kisgyermekekhez. Akkor mindig kézen fogva tudlak vezetni, és akkor engedelmesen hagyjátok, hogy vezesselek. Egyedül az én hangomra figyeltek majd, mert nem bővelkedtek más szavakban és más gondolatokban. A hang ás a gondolat, amelyet veletek közlök, Fiam hangja ás gondolata lesz. Milyen világossá válik akkor számotokra az egész Evangélium! Fiam Evangéliuma lesz egyedüli fényetek, és ti megajándékozzátok a sötétségbe merült Egyházat az Evangélium teljes fényével. Nem bővelkedtek majd más vonzalmakban. Egyedüli vonzalmatok az irántam való vonzalom lesz. És én, mint Anyátok, megtanítalak titeket a Fiam, Jézus iránti szeretetre, a tökéletes szeretetre. Elvezetlek addig a pontig, hogy többé már nem tudtok nélküle élni: életeteket iránta való szeretetté változtatom, akkor majd valóban újjáéledhet bennetek. Szeretett fiaim, ehhez szegénységetekre, alázatotokra, engedelmességetekre van szükségem. Ne féljetek, hogyha nem ért meg majd titeket a világ, és nem fogad be titeket; az Édesanya Szíve mindig otthonotok ás menedéketek lesz.”

1975. január 28.
Aquinói Szent Tamás ünnepe
A rendelkezésetekre álló idő
„Készülj fiam, hogy összehívd fiaimat. Kövesd azt az irányt, amelyet nektek mutattam. Sietek és azt szeretném, hogy Mozgalmam papjai még a nagy vihar előtt összejöjjenek.
-Hogy együtt imádkozzanak; mint az utolsó vacsora termében. Én, az Anya, imában gyűjtelek össze benneteket. Térjetek vissza kedves papjaim az imádsághoz; szükségem van imátokra.
Imádkozzátok velem és általam azt az egyszerű, de igen hathatós imát, amelyet tőletek kértem: a Szent rózsafüzért.
Jól imádkozzatok: alázattal, egyszerűségben, ráhagyatkozásban és bizalomban. Ne aggódjatok többé más dolgok miatt, már nem kell más nyugtalanító nehézség miatt aggódnotok… A lelkek tömegesen eltávolodtak Istentől és a romlás útját járják, amely minden nappal erőszakosabbá és embertelenebbé válik. Többé már nem elég egyedül a ti tevékenységetek, egyedül a ti vállalkozástok arra, hogy visszatartsa Őket. Egy lépés választja el Őket az örök kárhozattól. Egyedül én tudom megmenteni Őket végül anyai és csodálatos közbelépésemmel. Ennek érdekében szükségem van a ti imátokra. Papjaimnak minden pillanatban ebben a papi magatartásban kell élniük. Szívemben imádkozva a világ megmentéséért.
A viták, a túlzott tevékenység, a ma divatos problémák és nézetek átvétele eltékozolja és szétforgácsolja erőtöket. Ez mind Ellenfelem zavartkeltő tevékenysége, Őneki sikerül ma mindenkit alaposan becsapnia. Titeket, kedves fiaim, Ő sohasem fog rászedni, mivel Szeplőtelen Szívemnek ajánlottátok magatokat. Ezért maradtok ti mindig kizárólag azén papjaim, akik szüntelen velem imádkoznak, hogy a nagy hittagadást részben feltartóztassák, és a fenyegető nagy csapásokat legalább korlátozzák.
-Hogy testvérként szeressék egymást Édesanyjuk köré gyűlve. Mekkora fájdalom gyötri anyai szívemet, látván, hogy ma már a papok sem szeretik, és nem segítik egy mást! Az önzés elnyomta a testvéri szeretet minden lendületét, és sok fiam lelkében csak fagy és sötétség van.
Szeressétek egymást, kedves fiaim. Keressétek fel egy mást, jöjjetek össze, segítsétek egymást, hogy a pápához, az Evangéliumhoz, az Egyházhoz hűséges papok lehessetek. Ne nyugtalankodjatok, hogyha ma látszólag minden hajótörést szenved a hit dolgában. Hogyha meg akartok maradni az igazságban, akkor Fiam Evangéliumának egyetlen szavát sem szabad megtagadni, hanem szó szerint kell venni. Váljatok ti magatok élő Evangéliummá, hogy fényetek szembefordítsátok a nagy sötétséggel, amely egyre inkább Egyházam fölé gyűlik.
-Hogy velem maradjatok és találkozásaitokon mindenki megtapasztalja különleges jelenlétemet. És mivel az idő sürget, rendkívüli módon fogom mindegyikükkel megéreztetni jelenlétemet(…).
Találkozzatok többször. A rendelkezéstekre álló idő már rövid. Mindent jól kell csinálni ahhoz, hogy fiaim lelke félelem nélkül felkészüljön.”

1975. február 15.
„A szegények Szüze” banneux-i jelenésének évfordulója
Örülök, ha növekedtek
„Szeretett fiam, miért vagy zaklatott? Miért veszted el időnként békédet?
Ami ezekben a napokban veled történt, azt én magam rendeztem úgy, hogy valóban képes légy mindentől elszakadni. Még azoktól a személyektől is, akiket különösen szeretek, és akiket Fiam, Jézus is különösen szeret. Te mivel oly kicsiny vagy, észrevétlenül oda fogsz jutni, hogy rájuk támaszkodsz, hogy tőlük függesz. És kötődésed annál erősebbé válik, minél közelebb állnak hozzám e lelkek. Pedig nincs másra szükséged, mint imájukra és szenvedésükre, és ezt kérem tőlük számodra és Mozgalmam Számára. Imáddal és nagy testvéri szereteteddel viszonozd ezt nekik. Ennyi elég. A többi nem tőlem ered; a többi üres és felesleges számodra; a többi valóban időveszteség.(…)
Szeretett fiaim, hagyjátok valóban elszakíttatni magatokat mindentől. Látjátok, nem hibátok, bukástok, vagy akadályozottságotok hiúsít meg benneteket abban, hogy egészen enyémek legyetek, és nagy tervem rendelkezésére álljatok. Ó, nem! Sőt számotokra mindez nagy ajándék, mert abban segítenek, hogy kicsinek érezzétek magatokat, és kicsinyek is maradjatok; kicsinységetek mértékét mutatják meg számotokra. Kötődéseitek állítják az egyetlen akadályt, azok hiúsítanak meg benneteket abban, hogy egészen enyémek legyetek. Mily sok kötöttségetek van még, fiaim! Magatokhoz, személyekhez, bár jók és szentek ők, tevékenységetekhez, elgondolásaitokhoz, érzelmeitekhez. És ezeket egyenként el fogom szakítani, hogy egyedül csak az enyémek legyetek. (…)
Akkor leszek majd képes bennetek tevékenykedni és anyai Művemet véghezvinni, hogy mindegyikőtöket Fiam, Jézus képmásává alakítsalak. Félelem nélkül bízzátok magatokat reám! Minden fájdalmatokat, amelyet egy újabb elszakadás miatt éreztek, a szeretet újabb ajándékával enyhítem. Valahányszor elszakadtok egy teremtménytől, Édesanyátokat fogjátok közelebb érezni maga tokhoz.
Adjátok meg nekem azt az örömöt, hogy növelhesselek benneteket, kis fiaim.”

1975. szeptember 12.
Szűz Mária névnapja és Szűz Mária győzelmének évfordulója Bécs mellett 1683-ban
Mások szemében kicsinyek, nagyok az enyémben
„Téged csupán kicsinységed és szegénységed miatt választottalak.
Jézus tetszéssel és szeretettel tekint a kicsinyekre, a tisztaszívűekre, az egyszerűekre.
Légy mindig ilyen.
Tovább ne figyelj magadra, mert megajándékozlak azzal, hogy meghagylak hibáidban.
Fiam, Jézus nem amiatt szeret téged, amit meg tudsz tenni, hanem önmagadért: úgy szeret téged, amilyen vagy. Nem a te érdemeid, hanem egyedül az Ő szeretete az, ami Őt feléd oly erősen megindítja.
Én, az Édesanya is úgy szeretlek, amilyen vagy: hibáiddal együtt is, hogyha mindig megvan benned a javulásra való törekvés. És ha ezek adják meg kicsinységed mértékét, úgy arra szolgálnak, hogy általuk még inkább az enyém légy.
Mozgalmam papjai, ne féljetek, hogyha némelykor még igen messze érzitek magatokat attól a példaképtől, amelyet nektek ajánlok. Számomra elég a ti alázatotok, a ti bizalmatok, a ti jóakaratotok.
A papok olyan seregét készülök megalakítani, akik talán soha nem lesznek tökéletesek, de bizonyosan mindnyájan az enyémek lesznek.
Az a tökéletesség, amelyet bennük kialakítok, belső lesz és rejtett: mások szemében kicsinyek lesznek, de nagyok az enyémben. Sokan megvetik és üldözni fogják őket, de lelkükben mindig az én örömömet hordozzák.
Azt óhajtom, fiam, hogy névnapomra ezeket a virágokat ajánld fel nekem.
Megáldalak téged, megáldalak mindannyiatokat, hálás elismeréssel.”

1975. december 8.
Szűz Mária szeplőtelen fogantatásának ünnepe
A győztes én leszek
„Én vagyok a Szeplőtelen Fogantatás! Eljöttem az égből, fiaim, és Lourdes-ban emlékeztettelek benneteket erre az igazságra, amelyről az Egyház nemrég hivatalosan nyilatkozott.
Abban a kiváltságban van részem, hogy minden bűntől, még az eredeti bűntől is mentes vagyok, amelynek ti mindnyájan részesévé váltok fogantatástok pillanatában.
Mentes vagyok a bűntől, mert a Szentháromság ebben az alázatos teremtményében akarta csorbítatlanul meg valósítani ragyogó tervét.
Mentesen a bűntől, beteltem kegyelemmel, mert arra választattam, hogy az Ige Anyja legyek és arra rendeltettem, hogy nektek ajándékozzam Fiamat, Jézust. És Fiam, Jézus ajándékozott engem mindegyikőtöknek, mint igaz Anyátokat.
Emiatt az én anyai feladatom veletek kapcsolatban, hogy Saját szeplőtelenségembe öltöztesselek benneteket. Abból a bajból akarlak főleg kigyógyítani, amely igen elcsúfít benneteket, a bűnből.
Szeretett fiaim, Szeplőtelen Szívemnek szentelt papok: kezdettől fogva azt jövendölték rólam, hogy ellensége, ellenfele és legyőzője vagyok a Sátánnak, aki minden bűn atyja és első szerzője.
Küldetésem az, hogy küzdjek a Sátánnal, és legyőzzem őt, hogy sarkammal széttiporjam fejét.
Enyém volt a győzelem már kezdetben, amikor a Szent háromság engem, mint a biztos győzelem jelét mutatott be, abban a pillanatban, amelyben a bűn rabszolgaságába esett az egész emberiség. „Ellenkezést vetek közéd és az Asszony közé, a te ivadékod és az ő ivadéka közé. Ő széttiporja fejedet, míg te sarka után leselkedsz.”
Enyém volt a győzelem, amikor „igenem” nyomán testté lett az Ige tiszta méhemben, és amikor Fiam, Jézus a Kálvárián feláldozta magát a kereszt oltárán.
Teljes győzelmem valósult meg Őbenne, aki mindegyikőtöket megváltott.
Ezt a küzdelmemet az Egyház földi vándorlásának hosszú évei alatt folytattam: legnagyobb győzelmeit különleges anyai segítségemnek köszönheti.
De, amikor az elmúlt században Ellenfelem oda akarta vetni elém a kihívás kesztyűjét, és küzdelmet akart indítani ellenem; az ateizmus tévedésén keresztül az egész emberiséget bűnre akarta csábítani és félrevezetni, eljöttem az égből és megjelentem a földön minta Szeplőtelen, hogy megerősítselek benneteket, mivel elsősorban az a feladatom, hogy küzdjek a gonosz lélek ellen, és legyőzzem őt.
És ebben a században, amikor az ateizmus nagyhatalommá szerveződött az egész világ meghódítására és Egyházam teljes tönkretételére, ismét megjelentem az égből, hogy megmondjam, ne féljetek, mert ebben a rettentő küzdelemben a győztes én leszek: „Végül Szeplőtelen Szívem fog diadalmaskodni!”
Szegény fiaim; titeket sújt leginkább az a küzdelem, amely főleg köztem, és Ellenfelem, az őskígyó, a Sátán között folyik, aki csábító, és minden rossz szerzője.
Emiatt hívtalak meg anyaként mielőtt a harcot meghirdetném, hogy biztos menedéket keressetek magatoknak. Meneküljetek hozzám, bízzátok magatokat teljesen Szívemre.
Értsétek meg fiaim, hogy miért az én Szeplőtelen Szívem a legnagyobb ajándék, amelyet a mennyei Atya nektek felajánl.
Szeplőtelen Szívem a ti legbiztosabb menedéketek, és a menenekülés eszköze, amelyet ebben az időben Isten az Egyház és az emberiség részére ad.
Szívem rendkívüli beavatkozása ez a Mű, amelyet most hozok létre Egyházamban, hogy minden papot, minden Szeretett fiamat meghívjam, meneküljön hozzám.
Nem látjátok, mennyire behatolt már a Sátán az Egyház belsejébe? Mennyire megtéveszti, megrontja és magához ragadja sok szegény pap fiamat?
Ez tehát az az óra, amelyben én is személyesen közbe lépek.
Felszólítottalak titeket a bizalomra, a teljes rám hagyatkozásra, és hogy mindnyájan ajánljátok fel magatokat Szeplőtelen Szívemnek. Felfedtem előttetek tervemet, elmondtam nektek, mely fegyvereket választottam erre a harcra.
Most, fiaim, megerősítem kijelentésemet, hogy egyedül én leszek a győztes (…)“.

1976. március 25.

Jézus fogantatásának ünnepe

Jézus édesanyja és a ti Édesanyátok


„Nekem szentelt papok, Fiaim, látjátok, amiatt van szükségetek rám, hogy Fiam, Jézus tökéletes vigasztalóivá váljatok.
Abban a pillanatban, amikor a Lélek fénye engem beárnyékolt, kimondtam “igenemet” az Úr akaratára. Az Atya Igéje, a Szentháromság második Személye leszállt tiszta méhembe. Anyai együttműködésemet várta, hogy megkapja tőlem emberi természetét, és így emberré is váljék, Fiamnak, Jézusnak isteni személyében.
Látjátok, mily tökéletesen rábízta magát Isten erre az Ő emberi teremtményére? Az Isten Szeretetének titkában kereshetünk erre választ.
Mélyen átéltem kicsinységemet és szegénységemet, tökéletesen készen álltam az Úr akaratának teljesítésére, és Istent ez arra indította, hogy fölém hajoljon.
Isten sok más utat választhatott volna, hogy eljöjjön hozzátok: Ő az én utamat akarta választani. Emiatt válik most számotokra ez az út szükségessé ahhoz, hogy Istenhez jussatok.
Az első, amit tőletek kérek, fiaim, a ti feltétel nélküli „igenetek”, és ezt fejezitek ki Szeplőtelen Szívemnek tett önfelajánlástokban.
Továbbá azt kérem tőletek, hogy bízzátok reám magatokat teljes bizalommal és nagy rám hagyatkozással.
„Igenetek”, és hogy teljesen rendelkezésemre álltok, lehetőséget ad Édesanyátoknak a cselekvésre.
Amilyen nagy szeretetben ajándékoztam az Igének az emberi természetet, úgy alakítom ki, fiaim, bennetek azt a képmást, amely egyre inkább megfelel az Atya veletek való tervének. Istennek az a terve veletek, szeretett fiaim, hogy Jézus Szíve szerinti papok legyetek.
Isten Anyja vagyok, arra választottak, hogy elvigyem Istent az emberekhez. A ti Anyátok vagyok, ezért az a fel adatom, hogy Istenhez vigyem azokat az embereket, akiket Fiam megváltott és reám bízott.
Így vagyok Jézus igazi Édesanyja és a ti igazi Édesanyátok.
E napokban, amikor az egész mennyország az Ige megtestesülésének titkát szemlélve ujjong, örvendjetek ti is Édesanyátok szeretetének titkára figyelve.
Nem mindenkinek adatott meg, hogy a szeretet e titkát megértse: csak a tisztaszívűeknek, az egyszerűeknek, a kicsinyeknek, a szegényeknek (…).“

1976. április 16.
Nagypéntek
Nézzétek, van-e ennél nagyobb fájdalom!
„Szeretett fiaim, szemléljétek fájdalmamat. Nézzétek, van-e az enyémnél nagyobb fájdalom!
Mindenki elhagyta Fiamat, megostorozva, töviskoronával megy fáradtan a Kálváriára, szegény vállán hordja a nagy keresztet. Alig tud járni, meginog, de senki sem adja a szánalom jelét, csak gyűlölet, ellenségeskedés és közömbösség veszi körül. Ebben a pillanatban ajándékozza meg Őt az Atya Édesanyja vigasztalásával. Fontoljátok meg kedves fiaim e találkozás vigaszát és fájdalmát. Fiam tekintetét e pillanatban!… Szívemben oly seb nyílik, amely soha többé nem gyógyul be. Szemléljétek Édesanyátok fájdalmát, miközben keresztre feszített, haldokló és megölt Fiát látja.
Nézzétek fájdalmát amiatt, aki meghalt, és fájdalmát miattatok. Fiam ma Titokzatos Testében, az Egyházban folytatja szenvedését. E napon arra a gonosztettre gondolok vissza, amelyet Júdás cselekedett, aki elárulta Jézust. Átérzem ugyanazt a fájdalmat minden árulással kapcsolatban, amelyet sok papfiam követ el naponta.
Papok, szeretett fiaim, miért áruljátok el Őt ismét? Miért tartotok ki árulástokban? Miért nem bánjátok meg? Miért nem tértek vissza? És Péter aki háromszor tagadja meg félelemből Fiamat… Annyian tagadják meg közületek ismét az Evangélium igazságát, attól félve, hogy nem értik meg, hogy nem értékelik és nem becsülik meg Őket az emberek: „Nem is merem azt az Embert!” És az apostolok elmenekülnek és magára hagyják Jézust az egész hosszú pénteki nap folyamán! …
Hányan menekülnek el közületek, és elhagyják Egyházamat! Egyesek azért hagyják el az Egyházat, hogy a Világot kövessék, mások viszont megmaradnak az Egyházban, de lelkükben és szívükben hagyják el azért, hogy elnyerjék a világ tetszését. Sokan nem szeretik közületek az Egyházat. Fiam helytartója elhagyatottan él, és elhagyatottsága egyre nagyobb lesz. A pápával tartó püspökök lelkükben érzik ennek az egyedüllétnek a tövisét: papjaik egyre jobban bírálják, támadják és elhagyják őket.
János marad. És az Anyával marad.
Mozgalmam papjai: legalább ti maradjatok az Egyházzal és maradjatok velem, Édesanyátokkal.
Tekintsetek fájdalmamra és szenvedjetek velem. Az Egyház Kálváriájának ebben az órájában ti lesztek így jelenlétem jelei (…)”

1976. május 13.
Az első fatimai jelenés évfordulója
„Kedves fiaim, ma emlékeztek meg földi megjelenésemről a fatimai szegény Cova da Iriában. Eljöttem az égből, hogy megkérjelek benneteket, ajánijátok magatokat Szeplőtelen Szívemnek.
Amit akkor kértem, az ma valósul meg a ti segítségetekkel, Mozgalmam papjai. Ti felajánljátok magatokat Szeplőtelen Szívemnek, és a rátok bízott lelkeket is elvezetitek erre a felajánlásra, amelyet kérek.
Azóta sok idő telt el, már ötvenkilenc év.
Megjövendöltem nektek a második világháborút is, amelyet Isten annak az emberiségnek a megbüntetésére engedett meg, amely sajnos nem tért meg.
Most élitek át azt az időt, amikor a vörös sárkány, a marxista ateizmus az egész világon elterjedt, ás egyre nagyobb pusztítást visz végbe a lelkekben.
Valóban sikerült elcsábítania és lesöpörnie az égről a csillagok egyharmadát.
Ezek a csillagok az Egyház egén a pásztorok, ti vagytok ezek, szegény papfiaim.
Vajon nem ezt bizonyította Fiam helytartója is, hogy ma legkedvesebb barátai, asztaltársai a papok és szerzetesek azok, akik az Egyházat elárulják és ellene szegülnek?
Itt az idő tehát, hogy arra a nagy menedékhelyre gyűljetek, amelyet az Atya ajánl nektek, hogy a gonosz lélek kísértéseinek ellenállhassatok és szembeszálljatok a teljes hitehagyással, amely szegény fiaim között egyre jobban elterjed.
Ajánljátok magatokat Szeplőtelen Szívemnek
Aki magát felajánlja nekem, annak viszonzásul megígérem a megmenekülést: e világon megmenekül a tévedésektől és elnyeri az örök üdvösséget.
Ezt rendkívüli anyai beavatkozásomra kapjátok.
Meg fogom akadályozni, hogy beleessetek a Sátán csapdájába. Én magam védelek és oltalmazlak, én magam vigasztallak és erősítelek benneteket.
Itt az idő, most hallgassa meg felhívásomat minden pap, aki hűséges akar maradni.
Mindenki ajánlja fel magát Szeplőtelen Szívemnek és a ti segítségetekkel, papjaim, sok gyermekem meg is teszi ezt a felajánlást.
Olyan ez, mint a védőoltás, amelyet jó Anyaként adok nektek, hogy megőrizzen a hittagadás járványától, amely megfertőzi sok fiamat ás lelki halálba sodorja őket.
Ez az az idő, amelyet megjövendöltem, ez a tisztulás ideje (…).“

1978. december 24.
Az Ő második eljövetele
Az elsőhöz lesz hasonló második eljövetele is, szeretett fiaim. Ahogy ezen az éjszakán megszületett, úgy fog visszatérni Jézus dicsőségben, mielőtt végül eljön az utolsó ítéletre, amelynek órája még rejtve van az Atya titkai között. A világ teljesen be fog burkolózni az istentagadás sötétségébe, az Ő makacs visszautasításába, a szeretet törvénye elleni lázadásba. A gyűlölet fagyossága ismét elhagyottá teszi a világ utcáit. Így szinte senki sem lesz képes az Ő fogadására.
A nagyok alig fognak emlékezni Rá, a gazdagok bezárják előtte az ajtót, és övéi is igen el lesznek foglalva önmaguk keresésével, önmaguk érvényre juttatásával…
Amikor az Emberfia eljön, talál-e még hitet a földön? Váratlanul fog eljönni és a világ nem lesz kész eljövetelére. Ítélkezni jön, amelyre az ember nem készül föl. Miután legyőzte és megsemmisítette ellenségeit, el fog jönni, hogy megkezdje uralmát a világban.
A Fiú második eljövetele is Édesanyja által valósul meg számotokra. Ahogy az Én szűzi méhem szolgált arra, hogy az Atya Igéje eljusson hozzátok, úgy szolgál majd Szeplőtelen Szívem Jézusnak arra, hogy eljöjjön és uralkodjék köztetek.

1979. június 14.
Garabandal (Spanyolország) Úrnapja, az Úr Jézus Szent Testének és szent Vérének ünnepe
Jézus az Oltáriszentségben
“Szeretett fiaim, járjatok továbbra is bizalommal azon az úton, amelyen égi Édesanyátok vezet benneteket. Tervem a megvalósulás útján van segítségtekkel, akik válaszoltatok anyai meghívásomra.
Támogassátok gondoskodásomat, amely arra serkent, hogy átalakítsalak bensőleg, hogy mindnyájan Jézus eucharisztikus Szívének tetsző papokká váljatok. Szeplőtelen Szívem diadala nem következhet be másképpen, csak Fiam, Jézus diadalával együtt, aki visszatér, hogy uralkodjék a szívekben, a lelkekben, az egyes emberek és a nemzetek életében: az egész emberiségen.
De miként Jézus az égben van, úgy van valóságosan jelen a földön az Oltáriszentségben: Testével, Vérével, Lelkével, Istenségével.
Dicsőséges uralma főleg az Ő Oltáriszentségének uralmában fog felragyogni, mert az Oltáriszentség válik ismét az Egyház egész életének középpontjává.
Jézus az Oltáriszentségben lesz minden imátok csúcspontja, amely az imádás, a hálaadás, a dicséret és az engesztelés imája lesz.
Jézus az Oltáriszentségben kerül minden liturgikus cselekedet középpontjába, amely a Szentháromságot dicsőítő himnuszként bontakozik ki Krisztus örök papsága által az Oltáriszentség misztériumában megvalósulva.
Jézus az Oltáriszentségben válik ismét egyházi gyűléseitek középpontjává, mivel az Egyház az Ő temploma, az Ő Háza, melyet főleg azért épített, hogy isteni jelenléte közöttetek felragyoghasson.
Szeretett fiaim, sajnos manapság a tabernákulumot is elborította a sötétség: annyi üresség van körülötte, annyi közömbösség, annyi hanyagság. Minden nap növekszik a kétely, a tagadás és a szentségtörés. Jézus eucharisztikus Szívét újra megsebzik övéi, az Ő házában, azon a helyen, ahová isteni lakhelyét állította fel köztetek.
Legyetek ismét az O odaadó imádói, az eucharisztikus Jé zus buzgó szolgái, aki általatok ismét jelenvalóvá válik, ismét feláldozásra kerül és a lelkeknek ajándékozza magát.
Vigyetek mindenkit az Oltáriszentségben jelenlévő Jézushoz, hogy imádják Őt, hogy a szentáldozásban magukhoz vegyék Őt, és hogy jobban szeressék Őt.
Segítsetek mindenkinek, hogy méltó módon közelítsenek Jézushoz az Oltáriszentségben, ébresszétek fel a hívőkben bűntudatot, figyelmeztessétek őket arra, hogy csak a kegyelem állapotában járuljanak a szentáldozáshoz, neveljétek rá őket a rendszeres gyónásra, amelyre annak van szüksége a szentáldozás előtt, akinek halálos bűne van.
Szeretett fiaim, vessetek gátat a szentségtörések áradatának: még sohasem járultak annyian méltatlanul a szent áldozáshoz, mint éppen a mai időkben.
Az Egyházat belsőleg sebzi meg a szentségtörő áldozások terjedése. Elérkezett az az idő, amikor égi Édesanyátok mondja: elég volt.
Én magam fogom kitölteni az Oltáriszentségben jelen lévő fiam, Jézus körül az ürességet. Isteni jelenléte körül szeretetből építek védősáncot, én magam építem általatok Szeretett fiaim, akiket szeretet-őrségre állítalak a föld minden szentségháza köré.”

1979. január 1.
Megkezdtetek egy évet, amikor majd különösen felfigyel mindenki Isten hatalmas kezére. Ő a világ fölé hajol, hogy irgalmas szeretetének ellenállhatatlan erejével segítségére siessen.
Ezáltal olyan események várnak rátok fiaim, amilyeneket el sem tudtok képzelni. De a jók imája, az ártatlanok szenvedése, sok ember rejtett fájdalma, a világ minden táján szétszóródott, áldozatot vállaló ember könnye és könyörgése segít nektek. Miattuk előbbre hoztam rendkívüli közbelépésem idejét.

1979. október 7.
A teljes rózsafüzér, amelyet a cönákulumban imádkoztok Édesanyátok sürgető kérésére, olyan mint egy hatalmas szeretet- és mentőlánc. Körülvehettek vele személyeket és helyzeteket, sőt befolyást gyakorolhattok vele napjaitok minden eseményére. Állandóan imádkozzatok, szaporítsátok az ima cönákulumait, válaszoljatok így szeretett fiam, Jézus helytartójának hozzátok intézett igen nyomatékos felhívására. Most fel tudom használni azt az erőt, amelyet imátokból kapok, és anyaként közbe kívánok lépni, hogy a megpróbáltatás idejét megrövidítsem, és megmentselek benneteket a reátok váró szenvedésektől. Még minden megváltoztatható, hogyha ti, kicsi gyermekeim hallgattok hangomra és imátokban egyesültök égi Édesanyátok szakadatlan közbenjárásával. Ezért ismétlem meg itt, ahol mint a Szeplőtelen jelentem meg, hogy nagylelkűen és kitartóan folytassátok a rózsafüzér imádkozását. A rózsafüzér az az ima, amely miatt magam jöttem el az égből, hogy kérjem tőletek. Vele sikerül leleplezni Ellenfelem cselvetéseit, megmenekültök sok megtévesztésétől, és védelmet nyertek sok veszedelemtől, amelyet nektek készít. Megőriz a rossztól, és egyre közelebb hoz hozzám, hogy valóban vezetőtök és oltalmazótok lehessek.

1980. október 13.
Ne bántsátok meg többé Fiamat, Jézust, akit már úgyis nagyon megbántottak. Megtérésetek által forduljatok vissza az Istenhez az imádság és a bűnbánat útján. Sajnos nem hallgatták meg ezt az üzenetemet. Így az emberiség tovább haladt az Isten elleni lázadás útján, makacsul visszautasította szeretete törvényét. Eljutott még a bűn letagadására is, a legsúlyosabb erkölcsi kicsapongás helyeslésére is egy rosszul értelmezett szabadság nevében. Így sikerült Ellenfelemnek, a Sátánnak benneteket bűnre csábítania. Sokan elveszítették bűntudatukat, ezért egyre többször vétkeznek, és még helyeslik is tettüket. Szinte eltűnt a bűnbánat iránti érzék, amely pedig az első lépés a megtérés útján. A legrégibb keresztény hagyományokon nyugvó népeknél is törvényesítették a magzatgyilkosság nagy bűnét. Ez a bűn az Istenhez kiált elégtételért. Ez az igazságosság és az irgalmasság órája. Ez a büntetés és a megmentés órája. Az égi Édesanya közbenjár Istennél értetek, mert még sohasem fenyegetett benneteket ekkora veszély, mint ezekben a pillanatokban, és nem voltatok még ily közel a legnagyobb megpróbáltatáshoz. Ezért kérlellek, tartsatok bűnbánatot és térjetek vissza Istenhez. Azt kívánom, nekem szentelt és szeretett fiaim, apostolaim a végső időkre, hogy a ti segítségetekkel eljusson aggódó felszólításom a föld végső határáig.

1981. február 2.
Ugyanabban a pillanatban, amikor Istennek, a történelemben előforduló legnagyobb visszautasítottságát ismeri meg az emberiség, ti valóban feláldozásra kerültök Szeplőtelen Szívem titkos oltárán, hogy az Atya dicsőségét, a Fiú irgalmasságát, és a Szentlélek szeretetét zengjétek. Izrael új népének dicsőségét, amely arra hivatott, hogy Jézus visszajövetelére készítse fel az emberiséget. A megújult Egyház dicsőségét, amely átéli a tűz, a kegyelem és a fény új pünkösdjét. A nagy megpróbáltatásban megtisztult új emberiség dicsőségét, amely már kész átélni az Úrhoz való teljes visszatérésének kimondhatatlan pillanatát. Az óra súlyos, szeretett fiaim. Éljetek ezért mindennap szeretetben és hűségben felajánlástok szerint. Engedjétek, hogy karomban hordozzalak benneteket, mint kicsi Jézusomat, bízzatok mindent égi Édesanyátokra, hogy közületek mindenkin beteljesedjék az Atya terve.

1981. június 7.
Pünkösd
„Jőjj Szentlélek!”
„A Szentlélek jegyese vagyok.
Hatalmas közvetítő szerepem köztetek és Fiam között főleg abban nyilvánul meg, hogy túlcsorduló mértékben esdjem ki számotokra a Szeretet Lelkét az Atyától és a Fiútól.
Ennek az isteni tűznek kell megújítania és átalakítania az Egyházat. A Szeretetnek ez a tüze fogja megújítani az egész világot. Erőteljes életadó lehelletére végre fel fog nyílni az Új ég és az új föld.
Szeplőtelen Szívem cönákulumában készüljetek fel az isteni Lélek fogadására.
Az Atya ajándékozza nektek Őt, hogy bensőségesen megossza veletek Saját életét, és hogy mind tökéletesebben tükröződhessék bennetek a Fiú képmása, akiben nagy kedve telik.
Jézus megváltása legdrágább gyümölcseként, saját Személye és isteni küldetése tanújaként közli veletek a Szentlelket.
Ezen a távoli földön is látod ezt, ahol ma tartózkodsz, és ahová én hoztalak, hogy sok fiammal cenákulumot tarts, ahol a misszionáriusok áldozatos munkája nyomán elterjedt az Evangélium.
Ma az egész világot el kell juttatni az igazság teljességére, Jézus Evangéliumához, az egyetlen Egyházhoz, amelyet Krisztus akart és megalapított, és ez a Szentlélek feladata.
Az Egyháznak meg kell nyílnia isteni tüzére, hogy teljesen megtisztulva készen álljon új pünkösdje ragyogását befogadni Fiam, Jézus második, dicsőséges eljövetelére felkészülve.
Ma meghívlak benneteket, térjetek be Szeplőtelen Szívem cönákulumába: a Szeretet Lelke teljességének befogadására várva, akit az Atya és a Fiú ad ajándékul nektek.
Szeplőtelen Szívem az az aranykapu, amelyen keresztül ez az isteni Lélek eljut hozzátok. Ezért kérem, ismételjétek gyakran: „Jöjj Szentlélek, jöjj a Te leginkább Szeretett Jegyesed, Mária Szeplőtelen Szívének hathatós közbenjárására.”

1981 december 31.
Súlyos és fájdalmas események küszöbén álltok. Az igazságosság és az irgalmasság nagy órája készül a világ számára.

1982. január 1.
Szűz Mária istenanyaságának ünnepe
A vigasztalás Anyja vagyok
„Istenanyaságom fényében ma éj évet kezdtek. Az Egyház ma engem mint Anyát szólít meg, és azt kéri, hogy mindenkire terjesszem ki anyai védelmemet.
Ma egyesítitek könyörgéseteket Istenhez a béke ajándékáért. És annak közbenjárása által kéritek, akit ti a Béke Királynőjének neveztek.
A béke Isten legnagyobb ajándéka, amelyet éppen karácsony napján kaptatok meg.
A gyermek Jézus, akit oly törékenynek láttok születése pillanatában Betlehemben, a béke örök királya.
„Béke” az Ő neve: ajándéka a béke, küldetése, hogy békét hozzon mindenkinek. „Dicsőség Istennek a magasságos mennyben és békesség a jóakaratú embereknek a Földön” — énekeltek az örvendező angyalok a jászol körül születése éjszakáján.
Béke Isten és az emberek között: emiatt testesült meg az Atya Igéje szűzi méhemben, született meg Betlehemben, és áldozta fel magát a Kálvárián.
Béke az emberek között: mert mindnyájan Isten gyermekei vagytok, Jézus igaz testvérei, és egymás testvérei. A béke forrása az emberek számára testvériségetek átélése. A béke ajándékát csak a szeretet útján lehet megtalálni. Az jár rajta, aki megtartja Isten törvényét és parancsolatait. Ezek tanítanak meg bennünket az Isten és a felebarát iránti szeretetre és önmagunk szeretetére, ezekre épül az igazságosságon, az igazságon és a szereteten nyugvó összhang. Mindaddig, míg el nem fogadják a béke Istenét, sőt továbbra is makacsul tagadják és visszautasítják Őt, arra sem lesznek képesek, hogy megvédjék az emberi és polgári jogok elismerésének követelményeit. Hogyha nem tisztelik az Úr törvényét, sőt egyre nyíltabban megsértik, az emberiség a zűrzavar, az igazságtalanság, az önzés és az erőszak útján halad. Ez az oka annak, hogy még soha nem fenyegette annyira az emberiséget a háború és a szenvedés, mint most. Mennyi szenvedést látok a világ minden útján elszórva az új év kezdetén! A kicsinyek szenvedését, akiknek hiányzik táplálékuk és a segítség, a magára maradt és a kiábrándult ifjúságét, azoknak az embereknek a szenvedését, akik méltóságát lábbal tiporták, akik a hatalom és az erőszak eszközeivé váltak, az asszonyokét, akik családi otthonuk széthullását siratják... Az emberiség közel áll egy újabb világháború veszélyéhez. Mily nagy az én aggodalmam amiatt, ami reátok vár, szegény gyermekeim, akiket annyira fenyeget az éhség, a háború, a gyűlölet és az erőszak! Meneküljetek ma Szeplőtelen Édesanyátok köpenye alá. Még soha nem éreztem ennyire szükségesnek, hogy fájdalmatokban vigaszt nyújtsak nektek, hogy bizalmat öntsek belétek, ha elcsüggedtek, reménységet adjak csalódásaitokban és biztonságot megpróbáltatásotokban.

1982. augusztus 13.
A negyedik fatimai jelenés évfordulója
Irgalmasságom eszközei
„Szeretett fiaim, felétek fordítom irgalmas szememet. Anyja vagyok az irgalmasságnak, a szép szeretetnek és a szent reménységnek. Szeplőtelen Szívem remeg az aggodalomtól miattatok. Mennyi veszedelem fenyeget benneteket, hány kelepcét állít nektek Ellenfelem! Uralma és diadala órájában, most sok gyermekem van abban a veszélyben, hogy örökre elvész. Figyeljétek meg, mily súlyos helyzetben vagytok ma: az emberiség fellázadt a szeretet Istene ellen és a gyűlölet, a bűn útját járja, amit követendő példaként állítanak elénk a tömegtájékoztatási eszközök. Egészségtelen és romlott környezetben éltek, és igen nehezen sikerül nektek hűségesnek maradni Isten parancsolataihoz, amelyek a szeretet útján vezetnek benneteket, segítenek elkerülni a bűnt, segítenek kegyelemben és életszentségben élni. Így egyre több olyan szegény fiam lesz, akik hagyják magukat elcsábítani a féktelen önzés, az irigység és a tisztátalanság által. Legkönnyebben a fiatalok esnek áldozatul, anélkül, hogy tehetnének róla. Nekik jutott a fájdalmas sors, hogy ezekben az években éljenek, amikor rosszabbá vált a világ, mint az özönvíz idején. Ezért érzem magam főleg fiatal gyermekeim irgalmas Édesanyjának, és elültetem életükben a bizalom és az üdvösség szavait. Megnyitom lelküket a jó iránti szomjúságra, kitárom szívüket az igaz szeretet és az ajándékozás boldogító megtapasztalására, meggyógyítom számos sebüket. Ezalatt meghívok minden jó embert, hogy segítsék őket imával, jó példával és vezekléssel. Hogyha velem szenvedtek és velem imádkoztok, szeretett fiaim, mindennap sok lelket sikerül a mennyországba vezető útra vinnetek. Legyetek ezért ti, Szeplőtelen Szívemnek szentelt papjaim, ma anyai irgalmasságom eszközei. Hány lélek jut a pokolra, mert nincs aki imádkozzék és áldozatot hozzon értük!” - mondtam Jácintának, Ferencnek és Luciának, amikor nekik Fatimában megjelentem. Ma azt mondom: sok lelket tudtok megmenteni a pokol tüzétől és a mennyországba vezetni, hogyha mindennap velem együtt imádkoztok és feláldozzátok magatokat értük!... Ez az én megmentő irgalmas művem, és a tiétek is. Főleg ebben valósul meg Szívem diadala.”

1983. szeptember 29.
Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalok ünnepe
Az angyalok szerepe
„Ma ünnepli az Egyház szent Mihály, szent Gábor és szent Rafael főangyalok ünnepét. Ez a ti ünnepetek is szeretett fiaim, mert az Úr angyalai győzelmes tervemben lényeges részt kapnak. Nézzétek, mi a szerepük: irányításommal rettenetes küzdelmet vívnak a Sátán és minden gonosz szellem ellen. Ez az ütközet mindenekelőtt szellemi síkon történik, értelemmel és tökéletes egyetértésben a két nagy egymás ellen harcoló fél „a Napba öltözött Asszonyt” és a „vörös Sárkány” egyikének terveivel. Szent Gábor feladata az, hogy Isten erejével ruházzon fel titeket. Ő a Sátán legveszedelmesebb cselvetése ellen küzd, amely gyengíteni akar azzal, hogy kedvtelenné és fáradttá tesz benneteket. Mily sokan torpantok meg nekem lett felajánlástok útján emiatt az emberi gyengeség miatt! A gyengeség az, amely kétkedésbe, bizonytalanságba, félelembe és zavarba ejt. Ez Ellenfelem kísértése, hogy ellenállás nélkülivé, magatokba zárkózottá és - megrekedvén saját problémáitokban - képtelenné tegyen igazi apostoli lendületre. Gábor főangyal feladata, hogy segítsen titeket növekedni a bizalomban azáltal, hogy Isten erősségébe öltöztet. És így vezet benneteket mindennap a bátorság és állhatatosság, a hősies és tiszta hit útján. Szent Rafael feladata, hogy balzsamot öntsön sebeitekbe! Mily gyakran sikerül a Sátánnak, megsebesítenie benneteket a bűnnel, hogy ravasz kísértéseivel elcsábítson! Érezteti veletek nyomorúságotok, tehetetlenségetek és törékenységetek súlyát, és akadályoz a tökéletes odaadásban. Szent Rafael feladata még, hogy az általam kijelölt úton kísérjen benneteket úgy, hogy olyan orvosságot ad, amely minden lelki betegségből kigyógyít. Lépteiteket mindennap biztosabbá, szándékaitokat kevésbé bizonytalanná, a szeretet és apostolság cselekedeteit bátrabbá, kívánságaimra adott válaszaitokat határozottabbá és lelketeket figyelmesebbé teszi anyai tervemre. Így vívjátok majd meg harcotokat az ő égi balzsamával megerősítve. Szent Mihály feladata, hogy védelmezzen benneteket a Sátán félelmetes támadásai ellen. Ebben az időben az én szeretteimet, akik elfogadták meghívásomat és magukat Szeplőtelen Szívemnek ajánlották, és minden gyermekemet, akik eljöttek, hogy győzelmes seregem részét alkossák, azokat Ellenfelem és a ti Ellenfeletek különös haraggal és vadsággal vette célba. A Sátán lelki síkon támad mindenféle kísértéssel és sugalmazással, hogy gonoszságra, céltalanságra, kétkedésre és bizalmatlanságra csábítson. Gyakran használja legtöbbre tartott fegyverét - az ördögi sugalmat és a tisztátalan kísértést. Félelmes cselvetéssel támad és gyakran megkísérli, hogy veszélybe sodorjon titeket; támadást indít fizikailag is életetek és épségetek ellen. Mihály arkangyal az, aki az egész Egyház védőszentje. Nagy erejével közbelép és harcol, hogy megszabadítson a gonosztól és veszedelmes cselvetéseitől. Ezért szólítalak fel benneteket, kérjétek védelmét úgy, hogy naponta elmondjátok XIII. Leo pápa rövid, de hatásos ördögűző imáját. Látjátok, miért van az Úr angyalainak fontos szerepe a küzdelem tervében, amelyet most vívnak: éljetek mindig társaságukban! Feladatuk lényeges és pótolhatatlan: mellettetek állnak saját küzdelmetekben, erőt és bátorságot adnak nektek, meggyógyítják számtalan sebeteket, megvédenek a gonosztól, és veletek együtt alkotják az égi Vezéretek rendelkezésére álló győzelmes sereg legerősebb részét."

1984. január 1.
A reátok váró nagy megpróbáltatások előestéjén, egy új félelmetes háború iszonyatos fenyegetése közepette tudnotok kell, hogy jelenlétem köztetek - amely ma oly sokféleképpen és sok csodával nyer megerősítést -, az a jel, mely megmondja nektek, hogy a nagy szenvedés végén az én Szeplőtelen Szívem fog győzni. A szeretet és béke nagy győzelme lesz ez az egész világon!”

1984. március 25.
Jézus fogantatásának ünnepe
Mindenkitől kérem a felajánlást
„Szemléljétek Gábor főangyal küldetésének egyedülálló pillanatát. Isten követe volt, hogy „igenemet” kérje és megvalósulhasson az Ő örök megváltói terve, az Ige megtestesülésének misztériuma szűzi méhemben. Meg fogjátok érteni, miért kérem, ajánljátok Szeplőtelen Szívemnek magatokat. Igen, én magam fejeztem ki kívánságomat, amikor 1917-ben Fatimában megjelentem. Több alkalommal kértem leányomat, Lucia nővért, aki még a földön tartózkodik, hogy teljesítse küldetését, amit rábíztam. Ezekben az években kitartóan újra kértem Papi Mozgalmamra bízott üzeneteimben. Ma újból kérek mindenkit a Szeplőtelen Szívemnek tett felajánlásra! Mindenekelőtt II. János Pál Pápától kérem ezt, első szeretett fiamtól, aki a mai napon ünnepélyesen megteszi ezt a felajánlást, miután írt a világ püspökeinek, hogy ők is tegyék meg vele együtt. Sajnos nem minden püspök fogadta el a felszólítást. Miért kérem tőletek a felajánlást?
Amikor valamit megszentelnek, akkor kivonják minden másnak használatából, hogy csak arra az egy szent célra használják. Így történik ez egy tárggyal, ha kiválasztják az istentisztelet céljára. De megtörténhet személlyel is, ha Isten meghívja, hogy nyújtson neki tökéletes tiszteletet. Értsétek meg, miként történt meg a keresztségi fogadalomban a ti tényleges felajánlástok. Ez a szentség, amelyet Jézus alapított, azt a kegyelmet közvetíti számotokra, amely a tiéteknél magasabb életrendbe, a természetfeletti életrendbe sorol benneteket. Az isteni természetben kaptok részt, Isten szeretetének közösségébe kerültök. Cselekedeteitek ezáltal új értéket nyernek, amely felülmúlja a természeteteket, mert valóságos isteni értéke van. A keresztségben most már a Szentháromság tökéletes tiszteletére vagytok rendelve, felajánlottak benneteket, hogy az Atya szeretetében, a Fiú követésében, és a Szentlélekkel való tökéletes egységben éljetek!

1984. november 14.
A vigasztalás Anyja vagyok.
Ezekben az oly zaklatott időkben odaállok mindegyikőtök mellé, hogy részt vegyek életetek nehéz pillanataiban. Mellettetek vagyok, amikor imádkoztok vagy dolgoztok, amikor járkáltok vagy pihentek, amikor örültök vagy szenvedtek. Azért választottam az itteni földet, hogy új módon, hosszabban és rendkívüli módon jelenjek meg, hogy anyai jelenlétem biztos jelét adjam, és hogy sok szenvedésetek közt örömmel és vigasztalással ajándékozzalak meg benneteket. A tisztaszívűek képesek meglátni engem; a szegények, a kicsinyek, az egyszerűek meg tudnak hallani; az alázatosak, a betegek, a bűnösök meg tudnak találni engem. A bizalom Anyja vagyok. Hány szegény gyermekem távolodik el Istentől ezekben az időkben, mert a tévedés, az ateizmus áldozatává váltak, mely ma nagyon elterjedt, s amelyet a tömegtájékoztató eszközök támogatnak és propagálnak. Megszámlálhatatlan sereg utasítja vissza Istent, nincs hite, erkölcstelenségben, igazságtalanságban és vallás nélkül, sötétségben botorkál. A gonoszság vastag jégtakaróként borul az egész földre, az isteni igazságosság kelyhe immár betelt és túlcsordul. Most azért nyilvánulok meg előttetek, hogy megmutassam a megmenekülés útját: az Istenhez való visszatérés útját. Hogyha az emberiség nem fogadja el anyai felszólításomat az Istenhez való visszatérésre, kérlelhetetlenül elvész. Emiatt újra megismétlem aggódó üzenetemet: járjatok az Úrhoz való visszatérés útján. Térjetek meg, mert ez még - egy rövid ideig -, kedvező alkalom a megtérésre. Térjetek meg és forduljatok vissza Istenetekhez.

1985. október 13.
Fatima, Az utolsó jelenés évfordulója
A két sereg
„Innen, ahol mint „napba öltözött Asszony” jelentem meg, hívok mindenkit, hogy gyűljetek égi Vezéretek köré. Ez a nagy harc ideje köztem és a vörös Sárkány, meg a fekete vadállat rendelkezésére álló hatalmas sereg között. A marxista ateizmus és a szabadkőművesség vezetik ezt az egyesült sereget, hogy az egész emberiséget istentagadásra és Isten elleni lázadásra vigyék. Maga Lucifer áll az élén, aki ma megismétli kihívását, szembehelyezkedik Istennel, hogy önmagát imádtassa istenként. Vele együtt küzd minden démon, akik ezekben az időkben visszaözönlöttek a földre a pokolból, hogy a lehető legtöbb lelket vigyék vesztébe. Velük egyesült minden kárhozott lélek, és azok, akik ebben az életben járják Isten visszautasításának útját, akik megbántják, káromolják Őt, és az önzés, a gyűlölet, a gonoszság és a tisztátalanság útját járják. Egyetlen céljuk az élvezetek keresése, minden szenvedélyüket kielégítik, harcolnak a gyűlölet, a gonoszság és az istentelenség diadaláért. A sereget, amelyet magam vezetek, az angyalok és a mennyország szentjei együttesen alkotják szent Mihály főangyal vezetésével, aki az egész mennyei sereg vezére. Ez igen nagy ütközet, amely főleg lelki síkon folytatódik. Ezen a földön seregemet azok alkotják, akik Istent szeretve és Őt dicsőítve élnek a keresztségben kapott kegyelem szerint, és akik az Úr parancsolatai teljes megtartásának biztos útján járnak. Az alázatosak, az engedelmesek, a kicsinyek, a jótékonyak elkerülik az ördög cselvetéseit és az élvezetek könnyű kísértéseit, a szeretet, a tisztaság és a szentség útján járnak. E seregemet mindazok a kis gyermekeim alkotják, akik a világ minden részén igennel felelnek ma nekem, és követnek a számukra ezekben az években megjelölt úton. Seregemmel segítem elő ezekben az időkben győzelmemet. Seregemmel építem mindennap Szeplőtelen Szívem diadalát. Seregemmel készítem elő az utat, amelyen eljön hozzátok Jézus dicsőséges országa. Ez a szeretet és a kegyelem, a szentség, az igazságosság és a béke országa lesz.

1985. november 12.
Közeledik a tisztulás és a véres megpróbáltatás ideje. Ez szükséges gyermekeim megmentésére, és hogy az Egyház megtisztuljon a hitehagyás és hűtlenség sebéből. Anyai szeretetem arra indít, hogy megrövidítsem ennek idejét. Hamarosan kezditek megérteni azt, amit veletek évek óta közlök.

1985. december 1.
Advent első vasárnapja
Boldogok lesztek a várakozásban
„Üzenetem már eljutott a világ minden részébe. Szeretett fiaim, nagylelkűen és bizalommal segítsétek égi Édesanyátok tervét.
Éljetek a szív békéjében.
Szeressetek, imádkozzatok, engeszteljetek.
A gyermekek egyszerűségével éljétek a jelen pillanatot, amelyet az Atya Isteni Gondviselése ajándékaként ad nektek.
Ne hagyjátok, hogy félrevezessenek benneteket azok, akik éveket és napokat jelölnek meg, mintegy határidőt szabva Fiam, Jézus Szíve végtelen irgalmasságának.
Ma igen sok a hamis próféta, aki hazug üzeneteket terjeszt, hogy aggódást és félelmet keltsen sok gyermekemben.
A reménység és a bizalom Anyja vagyok. Éljétek át velem második adventetek idejét. Ahogy Jézus szűzi Anyja voltam az Ő első eljövetelében, úgy vagyok most dicsőséges Anyja második eljövetelében.
Éljetek ebben a várakozásban és boldogok lesztek. Boldogok lesztek mindenféle megpróbáltatás és szenvedés közepette, annak bizonyságában, hogy a jelen szorongattatás órája Fiam, Jézus második, dicsőséges eljöttének idejét készíti elő.
Boldogok lesztek a meg nem értés és az üldözés közepette, mivel Szeplőtelen Szívembe írtam be neveteket, és mivel biztonságos anyai menedékemben őrizlek benneteket.
Boldogok lesztek akkor is, hogyha sötétbe borult, meg sebzett és megosztott Egyházban éltek, mert haláltusájának órája egy második pünkösd sugárzó hajnalát készíti elő számára.
Éljetek boldogan Szeplőtelen Szívemben és várjátok örömteli reménységben Fiam, Jézus dicsőséges eljöttét.”

1986. június 7.
Ezekben az időkben szükséges, hogy mindannyian menedékbe igyekezzetek, Szeplőtelen Szívem oltalmába, mert a gonoszság nagy csapdái várnak reátok. Ezek főleg szellemi jellegű bajok amelyek árthatnak lelketek természetfeletti életének. A bűn úgy terjed, mint a legrosszabb és a legveszedelmesebb járvány, mindenhol betegséget és halált visz a lelkeknek. Ha megszokásból éltek halálos bűnben, lelkileg halottak vagytok, és hogyha ebben az állapotban maradtok életetek végére, az örök halál vár rátok a pokolban. A pokol létezik, örök, és ma sokan kerülnek abba a veszélybe, hogy odajutnak, mert megfertőzte őket a pokolnak halálos betegsége. Fizikai jellegű bajok is vannak, mint a betegség, a szerencsétlenség, a viszálykodás, a szárazság, a földrengés és a terjedő, gyógyíthatatlan megbetegedések. Lássatok abban is figyelmeztető jelet, ami veletek természetes síkon történik! Az isteni irgalmasság jelét lássátok benne, amely nem hagyhatja büntetlenül a naponta elkövetett számtalan vétket. Szociális jellegű bajok is vannak, mint a megosztottság és a gyűlölet, az éhség és a szegénység, a kizsákmányolás és a rabszolgaság, az erőszak, a terrorizmus és a háború. Hogy e bajoktól megvédjelek benneteket, meghívlak helyezzétek magatokat oltalmam alá Szeplőtelen Szívem biztos menedékébe.
De ezekben az időkben főleg arra van szükségetek, hogy védelmet találjatok Ellenfelem rettenetes cselvetései ellen, akinek sikerült megalapítania uralmát a Földön. Ez az az uralom, amelyik szembehelyezkedik Krisztussal, az Antikrisztus uralma.
Századotok utolsó szakaszában uralkodása eléri ereje, megrontó hatalma, tetőfokát. Közeledik az óra, amelyben a gonosz ember, aki Isten helyébe akar kerülni, teljes erejében készül megnyilatkozni, hogy Istenként imádtassa magát. E rettenetes megpróbáltatás véres ostora alatt hogyan lesztek képesek elkerülni a pusztulást, a csüggedést, hogy lesztek képesek megmaradni erősnek a hitben, és csak Jézusban és Evangéliumában hinni? Szeplőtelen Szívem válik legerősebb védelmezőtökké, védőpajzsotokká, amely megőriz Ellenfelem minden támadásától.

1987. szeptember 15.
Miért sírok ismét?
Azért sírok, mert az emberiség nem fogadja el a megtérésre és az Úrhoz való visszatérésre szólító felhívásaimat.
Makacsul kitart az Isten elleni és a szeretet törvénye elleni lázadás útján. Nyíltan megtagadják, meggyalázzák és káromolják az Urat. Égi Édesanyátokat nyilvánosan becsmérlik és nevetség tárgyává teszik. Nem fogadják el rendkívüli felszólításaimat, nem hisznek a jeleknek, amelyeket végtelen fájdalmamban ajándékozok nekik. Nem szeretik felebarátaikat: mindennap életükre és javaikra törnek. Az ember egyre romlottabbá, istentelenebbé, rosszabbá és kegyetlenebbé válik. A vízözönnél rosszabb büntetés készül rázúdulni erre a szegény és romlott emberiségre. Tűz csap majd le az égből, és ez lesz a jel, hogy Isten igazságosságának órája elérkezett. Sírok, mert az Egyház egy része halad a megoszlás, az igaz hit elvesztése, a hitehagyás, a mindinkább ajánlott és követett tévedések útján. Mindaz készül megvalósulni, amit Fatimában megjövendöltem, és amit itt, a harmadik üzenetben egyik kislányomra bíztam. Elérkezett tehát az Egyház számára is nagy megpróbáltatásának ideje, mert a gonosz ember megveti benne lábát és a pusztulás utálatossága behatol Isten szent templomába. Sírok, mert sok gyermekem lelke elvész, a pokolra kerül. Sírok, mert túl kevesen vannak azok, akik elfogadják felszólításomat az imára, az engesztelésre, a szenvedésre, a felajánlásra. Sírok, mert szóltam hozzátok, és nem hallgattatok rám. Csodálatos jeleket adtam nektek, és nem hittetek nekem, hosszan és erőteljesen nyilvánultam meg előttetek, de nem nyitottátok ki nekem szívetek kapuját. Legalább ti hallgassátok meg felhívásomat, Szeplőtelen Szívemnek szentelt szeretett fiaim, ti kicsiny maradék, akiket Jézus féltve őriz isteni szeretete kertjében. Fogadjátok el itteni felhívásomat, melyet ismét a Föld minden népéhez intézek. Készüljetek fel Jézus fogadására, aki dicsőséges ragyogásában jön el, mert már elérkezett az Úr nagy napja.”

1987. december 31.
Az év utolsó éjszakája
A nagy megpróbáltatás
„Töltsétek velem, Szeplőtelen Szívemben szüntelen imádságban e most befejeződő év utolsó óráit. Fontos év ez, melyet Szeplőtelen Szívem különösen megáldott, mivel pápám ünnepélyesen és nyilvánosan felajánlotta nekem. Most értetek e Mária-év közepére. Beléptetek az én időmbe. Most már látjátok a megjövendölt nagy események jeleit. Értsetek mindannak az olvasásához és szemléléséhez, amely számotokra világosan le van írva a Szentírásban, hogy segítsen nektek a most átélt időket felfogni. Anyai hangommal mindnyájatokat rávezetlek arra, hogy megértsétek a nagy megpróbáltatás jeleit. Az evangéliumokban, az apostoli levelekben, a Jelenések könyvében világosan leírták azokat a biztos jeleket, amelyekről felismerhetitek, melyik a nagy megpróbáltatás időszaka. Mindezek a jelek a mostani időkben készülnek megvalósulni: Nagy hitehagyás hódít tért most az Egyház minden területén a hit hiánya miatt, ami saját pásztorai körében is terjed. A Sátánnak sikerült mindenütt nagy hitehagyást előidéznie bűnre csábító, alattomos munkájával. Sok embert késztetett az Evangélium igazságaitól való eltávolodásra, hogy az új teológiai elméletek meséjét kövessék; a gonoszságnak és a bűnnek örülnek, amit mint valamilyen jót keresnek. A ti időtökben továbbá megszaporodnak a természetben előforduló rendellenességek, mint a földrengés, a szárazság, az árvíz, milliók hirtelen halálát okozó szerencsétlenségek fordulnak elő, s ezeket terjedő járványok és gyógyíthatatlan betegségek követik mindenütt. Napjaitokat ezenfelül a sokasodó háborúk kísérik, mindennap számtalan áldozatot követelve. Növekszik a nemzetek közti ellentét és viszály, forradalmak és harcok törnek ki a különböző népek között. Minden békére törekvő erőfeszítés ellenére terjednek a véres háborúk. Végül, a ti időtökben nagy jelek lesznek a Napban, a Holdban és a csillagokban. A Fatimában történt napcsoda csak figyelmeztetésül adott jel volt arra, hogy most már elérkezett az égen végbemenő rendkívüli jelenségek ideje. Ti magatok is hányszor szemlélhettétek mostani jelenéseim alatt a napban történő nagy csodát. Miként a fákon kipattanó rügyek hírül adják nektek, hogy most már beköszöntött a tavasz, úgy a ti időtökben végbemenő nagy jelek figyelmeztetnek, hogy elérkezett hozzátok a nagy megpróbáltatás ideje. Ez készít fel benneteket arra az új korszakra, amelyet Szeplőtelen Szívemnek a világban aratott diadalával együtt ígértem meg nektek. Íme, ez az oka annak, hogy a ti időtöket rendkívüli Mária-év keretében szentelték tiszteletemre. Mert a Szentháromság bízta égi Édesanyátok Szeplőtelen Szívére azt a feladatot, hogy felkészítse az Egyházat és az egész emberiséget a nagy megpróbáltatás órájának bizalommal telt átélésére, ami Krisztus dicsőséges eljövetelére készít fel benneteket.”

1988. április 2.
Nagyszombat
Szomorúságom fájdalmában
„Nagyszombat van.
Nagy fájdalmam napja ez.
Szakadatlan imádságom napja ez.
Ebben a nekem szentelt Mária-évben ez a nap egybe esik a hónap első szombatjával.
Eljöttem az égből, hogy megkérjelek benneteket, ajánl játok fel nekem az öt első szombatot.
Leányomtól, Lúcia nővértől kértem ezt 1925. december 10-én, amikor a pontevedrai kolostorban tartózkodott.
Azt kértem, hogy töltsék ezt a napot az engesztelés szellemében azokért a megbántásokért, amelyekkel égi Édesanyátokat illetik.
Miért kértem a hét napjai közül tőletek a szombat felajánlását?
Azért, hogy emlékezzetek azokra a fájdalmas órákra, amelyeket azon az egyetlen napon éltem át, amikor Fiam nélkül maradtam.
Jézus teste holtan fekszik az új sírba helyezve és én szüntelen imádságban virrasztok gyötrő fájdalmamban, a hit, a szeretet és a remény bensőséges egységében az Atyával, aki kimondhatatlan várakozásom sebei fölé hajol isteni vigasztalása csókjával.
Azt szeretném, hogy ma legyetek mind mellettem, fájdalmas Anyátok mellett, hogy megvigasztaljatok, és hogy megtanítsalak benneteket bizalommal imádkozni, engedelmesen szenvedni, a szív tisztaságával szeretni, rendíthetetlen bizonyossággal hinni, hősiesen szeretni a látszat ellenére is.
Ez a nap virágként nyílt ki szeretetem, fájdalmam, hitem és biztos reményem hősiességéből.
Ez az a nap, amikor szomorúságom fájdalmába gyűjtelek benneteket és kinyitom nektek az ajtót, hogy mindnyájan betérhessetek lelki anyaságom biztos lakhelyére.
Ez a nap a ti megnyugvástok napja.
Ezért meghívlak benneteket, ajánljátok nekem az első szombatokat, egybekötve a Szent rózsafüzér imádkozásával, a titkain való elmélkedéssel, szentségi gyónással és engesztelő szentáldozással, Szeplőtelen Szívemnek tett felajánlástok megújításával.
Ily módon jóvátehetitek azokat a nekem okozott meg bántásokat is, amelyek miatt Szívem annyit szenved.
Ama terjedő tévedések között égi Édesanyátok személyét és tiszteletét érintő tévedések is vannak.
Egyesek szeplőtelen fogantatásomat és kegyelemmel teljes voltomat tagadják. Mások nem hisznek többé örök szüzességem nagy kiváltságában, isteni és egyetemes anyaságomban.
Eltávolítják tőlem azokat a fiaimat, akiknek különös szükségük van rám: a gyermekeket, a kicsinyeket, a szegényeket, az egyszerűeket, a bűnösöket.
Ezenfelül az istentisztelet helyéről gyakran eltávolítják képeimet is.
Azt kérem, terjesszétek el ma ismét az öt első szombat ájtatosságát e megbántások kiengesztelésére, amelyekkel égi Édesanyátok Szeplőtelen Szívét illetik.
Kértem ezt századotok első szakaszában, ma visszatérek, hogy újra kérjem, mialatt e század igen fájdalmas vége felé halad.
Hogyha megteszitek azt, amit tőletek kérek, akkor mindinkább elterjed az irántam való tisztelet. Akkor majd kifejthetem nagy hatalmamat, amelyet a legszentebb Háromság adott nekem.
Fiam, Jézus dicsőséges diadalában az emberiség teljes megújulásának új korszakát tudom így előkészíteni.”

1989. február 2.
A gyermek Jézus bemutatása a templomban
Jézushoz viszlek benneteket
„Kedves fiaim, örömmel éljétek át a gyermek Jézus jeruzsálemi templomban történt bemutatásának misztériumát. Engedjétek ti is engedelmesen, hogy Édesanyátok karjában hordozzon benneteket.
Negyven nappal születése után, eleget téve a törvény előírásának, fölmegyek tiszta jegyesemmel, Józseffel együtt a templomba, hogy felajánljam az Úrnak elsőszülött Fiamat, és bemutassam az Őt kiváltó áldozatot.
Mily szeretettel szorítom a gyermek Jézust anyai karomba! És mily engedelmességgel és fiúi ráhagyatkozással engedi magát hordozni a kis Gyermek, miközben határtalan gyengédséggel szorítom Szívemre Őt.
Miután Édesanyja odavitte, bemutatta és felajánlotta, Jézus belép templomának dicsőségébe.
Jézus belép a jeruzsálemi templomba, mert azt Őérte, a Messiásért, az Úrért és Üdvözítőért építették és szentelték fel.
Jézus jön dicsőségének fényével és birtokba veszi isteni hajlékát. Jézus fényének ragyogásában mutatkozik meg minden nép megvilágosítására.
Jézust mint az ellenemondás jelét jövendölik meg, Sokak üdvére és romlására Izraelben.
Az agg Simeon úgy veszi karjába Jézust, minta századok óta várt Messiást és népének Szabadítóját.
És küldetésének misztériumába bensőségesen bele van szőve anyai tevékenységem kimenetele: Tőr járja át lelkedet, ó Anya.”
Mert anyai hivatásom, hogy elhozzam nektek Jézust és mindnyájatokat Jézushoz vezesselek.
Én vagyok az Út, amelyen járnotok kell, ha el akartok jutni üdvözítő Uratokhoz.

Jézushoz viszlek benneteket

— Elviszlek Jézushoz a ti Igazságotokhoz
Mert ebben az időben, amikor sokan távolodnak el a hittől, azért, hogy tévedéseket kövessenek, számos, rend kívüli jelenésemmel lépek közbe, hogy elvezesselek mind nyájatokat az Evangélium teljes igazságára. Legyen éltetek a megélt Evangélium, hogy ti is az igazság fényét ajándékozhassátok másoknak.
— Elviszlek benneteket Jézushoz, a ti Életetekhez.
Mivel ma sokan esnek a bűn és a halál sötétségébe, erős jelenlétemmel segítek nektek Isten kegyelmében élni, hogy végül ti is részesülhessetek Urunk, Jézus életében.
Ha a nagy megpróbáltatás sötét idejében nem engeditek gyermeki rámhagyatkozással és engedelmességgel, hogy karjaimban hordozzalak benneteket, akkor nehezen fog játok kikerülni Ellenfelem elétek állított ravasz kelepcéit.
Kísértései Oly veszélyessé és ravasszá váltak, hogy alig lehet elmenekülni előlük.
Abban a nagy veszélyben forogtok, hogy kísértésbe estek. Ellenfelem azért csábít benneteket bűnre, hogy eltávolítson Jézustól és tőlem.
Mindenki áldozatául eshet megtévesztésének.
Áldozatául esnek a papok és a püspökök is.
Áldozatául esnek a hívek és a felajánlottak is.
Áldozatául esnek az egyszerűek és a tanultak is.
Áldozatául esnek a tanítványok és a mesterek is.
De sohasem esnek áldozatául azok, akik kisgyermek- ként felajánlják magukat Szeplőtelen Szívemnek és engedik, hogy anyai karjaimban hordozzam őket.
Most már egyre világosabbá válik az Egyház és a világ előtt, hogy a kicsiny nyájat, amely hűséges marad Jézushoz és az Evangéliumhoz, megvédem Szeplőtelen Szívem anyai menedékében a nagy hitehagyás éveiben.

— Elviszlek benneteket Jézushoz, a ti Utatokhoz.
Ő vezet el benneteket mennyei Atyátokhoz.

Jézus az Atya tökéletes képmása, egyszülött Fia, a Vele egylényegű Ige, szépségének visszfénye és Szeretetének kinyilatkoztatása.
Jézus és az Atya egy.
Az Atyától, a Fiú által kaptátok ajándékba a Szeretet Lelkét, hogy ti is behatolhassatok ennek az isteni egységnek csodálatos misztériumába.
Ha Jézus lesz életetek, eljuttok az Ő karjaiba és a ti mennyei Atyátok karjaiba.
Ha Jézussal jártok, akkor ti is ugyanazzal a szeretettel és ugyanolyan engedelmesen valósítjátok meg életetek folyamán az isteni akaratot, ahogy Ő teljesítette mindig az Atya akaratát.
— Így a kisgyermekek bizalmával és ráhagyatkozásával fogtok élni, akik mindent úgy várnak és úgy fogadnak el, mint mennyei Atyjuk szeretetének ajándékát.
Akkor égi Édesanyátok mindennap Szeplőtelen Szíve oltárán vihet benneteket az Úr fényének és dicsőségének templomába.
Így tudlak benneteket az életben a Szentháromság tökéletes dicsőítésére felajánlani és így tudom általatok mindenhol szétsugározni az Ő isteni ragyogásának fényét.
Miután ez a fény bevilágította és átformálta az egész világot, eljön hozzátok Jézus dicsőségében, hogy megalapítsa országát.”

1989 június 17.
A vadállat száma: 666
„Kedves fiaim, értsétek most meg égi Édesanyátok, a napba öltözött Asszony tervét, aki a nagy küzdelemben seregével a gonoszság minden ereje ellen harcol, hogy győzelmet arasson a Szentháromság tökéletes dicsőítésében. Harcoljatok velem, kicsi fiaim, a sárkány ellen, amely az egész emberiséget Isten ellen lázítja. Harcoljatok velem, kicsi fiaim, a fekete vadállat, a szabadkőművesség ellen, amely a lelkeket vesztükbe akarja vinni. Harcoljatok velem, kicsi fiaim, a bárányhoz hasonló vadállat, az egyházi élet belsejébe beszivárgott szabadkőművesség ellen, amely Krisztust és Egyházát akarja tönkretenni. Hogy ezt a célt elérje, új bálványt akar állítani, vagyis hamis Krisztust és hamis Egyházat. Az egyházi szabadkőművesség parancsokat és hatalmat kap a különböző szabadkőműves páholyoktól és azon dolgozik, hogy titokban mindenkit rávegyen ezekkel a titkos szektákkal való együttműködésre. Ezért kecsegteti a nagyra törőkét a gyors karrier kilátásával; elhalmozza javakkal a pénzéheseket; segíti tagjait, hogy elsőként foglalják el a legfontosabb állásokat, miközben alattomosan, de határozottan kirekeszti mindazokat, akik nem hajlandók tervét támogatni. A bárányhoz hasonló vadállat az első vadállat színe előtt annak minden hatalmát valóban gyakorolja, a Földet és lakóit az első vadállat imádására kényszeríti. Az egyházi szabadkőművesség egyenesen azt szorgalmazza, hogy a vadállat tiszteletére szobrot állítsanak és mindenkit kényszerít, hogy e szobrot imádja. De az Úr szent törvényének első parancsa szerint egyedül az Istent kell imádni, és egyedül Őneki kell megadni az istentisztelet jeleit. Tehát Istent fölcseréli egy hatalmas, erős, uralkodó Bálvánnyal. Olyan hatalmas bálvánnyal, amely halálba juttatja mindazokat, akik nem imádják a vadállat szobrát. Olyan hatalmas és uralkodó bálvánnyal, amely elrendeli, hogy mindenkinek, kicsinek és nagynak, szabadnak és szolgának jelöljék meg jobb karját vagy homlokát, és senki se adhasson vagy vehessen, ha nem viseli a vadállat jelét, vagyis nevét, vagy nevének számát. Ez a hatalmas bálvány, amelyet azért alkottak, hogy mindenki imádja és szolgálja, ahogy nektek előbbi üzeneteimben már megmondtam, a hamis Krisztus és a hamis Egyház. De mi a neve? A Jelenések könyvének 13. fejezetében ez van leírva: „Ez a bölcsesség. Akinek van értelme, számítsa ki a vadállat számát, mert embernek neve. A száma: 666. (Hatszázhatvanhat)”. Az isteni Bölcsesség fényében megvilágosított emberi értelemmel a 666-os számból sikerül megfejteni egy ember nevét. Ez az ember, akit a szám jelez, az Antikrisztus. Lucifer az őskígyó, az ördög vagy Sátán, a vörös sárkány lesz ezekben az utolsó időkben az Antikrisztus. Már János apostol is állítja: mindenki, aki tagadja, hogy Krisztus Isten, az Antikrisztus. A szobor, vagy a vadállat tiszteletére állított bálvány, amelyet minden embernek imádnia kell, az Antikrisztus. Számítsátok ki most számát, a 666-os számot, hogy megértsétek, miképpen jelenti az ember számát. A 333-as szám az istenséget nevezi meg. Lucifer büszkeségében fellázadt Isten ellen, mert Isten fölé akar emelkedni. A 333 az a szám, amely Isten szent titkát jelöli. Aki Isten fölé akar kerülni, az a 666-os jelet viseli, ezért jelzi ez a szám Lucifernek, a Sátánnak nevét, vagyis annak nevét, aki Krisztussal száll szembe - az Antikrisztusét. A 333 egyszer megadva, kimondva, Isten egységének titkát fejezi ki. A 333 kétszer megadva, kimondva, a két természetet, az istenit és az emberit jelzi, amelyek Jézus Krisztus isteni Személyében egyesülnek. A 333 háromszor megadva, kimondva, a három isteni Személy titkát jelzi, vagyis a Szentháromság titkát. Tehát a 333-as szám egyszer, kétszer és háromszor kimondva kifejezi a katolikus hit főbb igazságait. Ezek:
1.            Isten egysége és Háromsága.
2.            Urunk Jézus Krisztus megtestesülése, szenvedése, halála és feltámadása.
Hogyha a 333 az a szám, amely az istenséget jelzi, akkor azt, aki Isten fölé akar kerülni, a 666-os szám jelzi. A 666-os szám egyszer megadva, tehát eggyel szorozva a 666. évet jelenti. Ebben a történelmi időszakban az Antikrisztus az Iszlámjelenségén keresztül mutatkozik, amely egyenesen tagadja a Szentháromság titkát és Krisztus Urunk istenségét. Az Iszlám katonai erejével mindenhová eljutott, elpusztítva minden őskeresztény közösséget. Betört Európába és csak rendkívüli anyai közbelépésemre történt, amit a Szentatya esdekelt ki, hogy nem sikerült teljesen tönkretennie a kereszténységet. A 666-os szám kétszer megadva, kettővel szorozva az 1332. évet jelenti. Ebben a történelmi időszakban az Antikrisztus gyökeres támadással jelentkezik az Isten igéjébe vetett hit ellen. Filozófusok jelennek meg, akik a tudománynak kizárólagos értéket kezdenek tulajdonítani, és később az értelemnek is, ami lassanként odavezet, hogy az igazság egyetlen ismertetőjele csak az emberi értelem lesz. Megszületnek a nagy filozófiai tévedések, amelyek századokon át mind a mai napig fennállnak. Az értelemnek, mint az igazság kizárólagos ismertetőjelének tulajdonított túlzott jelentőség szükségképpen az Isten igéjében való hit lerombolásához vezet. A protestáns reformáció nem fogadja el a hagyományt az isteni kinyilatkoztatás forrásaként, csak a Szentírást ismeri el annak. De ezt is csak értelemmel magyarázza, és makacsul elveti a katolikus Egyház Tanítóhivatalának tanítását, bár Krisztus bízta arra a hitletétemény őrzését. A protestánsok szabadon olvashatják és értelmezhetik a Szentírást saját, egyéni elgondolásuk szerint. Így teszik tönkre az Isten igéjébe vetett hitet. Az Antikrisztus munkája ebben a történelmi korszakban az Egyház megosztása, számos új keresztény felekezet sorozatos alapítása volt, amelyeket fokozatosan az Isten igéjébe vetett igaz hit széleskörű elvetésére vezetett. A 666 háromszor véve, azaz hárommal szorozva az 1998-as évet fejezi ki. Ebben a történelmi korszakban a szabadkőművesség az egyházi szabadkőművesség segítségével valóra akarja váltani feltett szándékát: bálványt akar alkotni és odaállítani Krisztus és az Egyház helyére. Hamis Krisztust és hamis Egyházat. Ezért az első vadállat tiszteletére készült, s a Fold minden lakója által imádandó szobor az Antikrisztus szobra - amely címével és nevével jelöli meg mindazokat, akik venni vagy eladni akarnak. Így érkeztek majd el a megtisztulás, a nagy megpróbáltatás és a hitehagyás csúcsára. A hitehagyás akkor már általános lesz, mert majdnem mindenki követi a hamis Krisztust és a hamis Egyházat. Akkor tárul ki a kapu, hogy megjelenjék az ember, illetve maga az Antikrisztus! Látjátok kedves fiaim, ezért kívántam megvilágosítani a Jelenések könyvének azokat a lapjait, amelyek a ti időtökre vonatkoznak. Hogy felkészüljetek velem a nagy harc legfájdalmasabb és legdöntőbb szakaszára, ami égi Édesanyátok és a gonoszság felszabadult erői közt dúl. Bátorság! Legyetek erősek, kicsi gyermekeim! A ti dolgotok ezekben a nehéz esztendőkben az, hogy hűségesek maradjatok Krisztushoz és az Egyházhoz. Viseljétek el az ellenségeskedést, a küzdelmet és az üldöztetést! Legyetek értékes tagjai a kisded nyájnak, amelynek feladata, hogy harcoljon és végül győzzön az Antikrisztus hatalmas ereje fölött. Nevellek, megvédelek és megáldalak mindnyájatokat.”

1989. augusztus 15.
A boldogságos Szűz Mária mennybe felvételének főünnepe. Itt kell megmutatkoznia a szentek állhatatosságának
„Tekintsetek ma reám, égi Édesanyátokra, a mennyország dicsőségébe fölvett testem és lelkem ragyogásában. A napba öltözött Asszony vagyok. Égi Vezéretek vagyok. Minden szent Királynője vagyok. Tekintsetek rám a tisztulás, a hitehagyás és a nagy szorongattatás idején, mint a biztos remény és a vigasztalás jelére. Elérkezett az az idő, amikor a sárkány, a földből jövő vadállat és a tengerből kiemelkedő vadállat harcba száll velem és legnagyobb hódításait teszi. Ez az az idő, amikor Isten nélküli társadalmat alakítanak ki, és az egész emberiséget arra vezetik, hogy Isten nélkül éljen. Ez az az idő, amikor a Sátán és az ördögi erők egyre több ember által imádtatják magukat, és így mind szélesebb körben terjed a szekták és a fekete misék sátáni kultusza. Ez az az idő, amikor olyan bálványt alkotnak, amely az igaz Isten és az igaz Egyház helyére tör. És ez a bálvány a hamis Krisztus és a hamis Egyház. Ez az az idő, amikor mindazokat, akik ezt a bálványt követik, megjelölik homlokukon és karjukon. Ez az az idő, amikor a Bárány hűséges követőit félreállítják, üldözik, bebörtönzik, megölik. Ez tehát a ti állhatatosságotok ideje. Itt kell megmutatkoznia a szentek állhatatosságának
-Itt kell megmutatkoznia azok állhatatosságának, akik az Úrhoz tartoznak, megtartják parancsait és hűségesek maradnak Krisztushoz.
-Itt kell megmutatkoznia azok állhatatosságának, akiket üldöznek, vértanúságra visznek. Mert boldogok, akik az Úrban hunynak el, megpihennek fáradalmaik után, és mindaz a jó, amit tettek, követi őket.
-Itt kell megmutatkoznia azok állhatatosságának, akik nem imádják a vadállatot és nem engedik, hogy megjelöljék őket ördögi nevével. Azok viszont, akik imádják a vadállatot és szobrát, megkapják jelét homlokukra és karjukra, kiisszák Isten haragjának borát, amelyet a rettenetes büntetés kelyhébe öntenek. A Báránynak és szent angyalainak jelenlétében kénköves tűzben gyötrődnek.
-Itt kell megmutatkoznia azok állhatatosságának, akiknek homlokára van írva a Bárány neve és Atyja neve, mert nem árulták el Istenüket, beszédükben nem volt hazugság és követik a Bárányt, bárhová megy.
-Itt kell megmutatkoznia minden gyermekem állhatatosságának, akiket arra hívok, hogy Szeplőtelen Szívemnek szenteljék magukat, hogy velem legyenek a harcnak és Babilon bukásának döntő pillanatában, amikor leszüretelik a Föld szőlőjét, amikor a fürtöket bedobják a szőlőprés kádjába, ami Isten nagy büntetését jelképezi.
Ezért szólítalak fel ma benneteket, tekintsetek rám, megdicsőült testem fényében tündöklő égi Édesanyátokra, hogy fényem megvilágítson, Szeplőtelen Szívem magába zárjon, anyai szeretetem megtartson benneteket ezekben az időkben, hogy az állhatatosság bátor tanúi legyetek az Egyház és az egész emberiség számára.”

1989. szeptember 8.
Szűz Mária születésnapja
A homlokra és karra nyomott jel
„Ma égi Édesanyátok születésének ünnepe van, Szeplőtelen Szívemnek szentelt kedves fiaim. Éljétek át örömben és békében, csendben és imában, bizalomban és gyermeki rámhagyatkozásban. Ti kisded Édesanyátok kicsi gyermekei vagytok. Enyéim, győzelmes tervem támpontja vagytok. A tisztaságnak, a szeretetnek és az alázatnak értékes koszorúját alkotjátok a bölcső körül, amelybe engem helyeztek. Engedjétek, hogy tápláljalak, neveljelek, engedjétek engedelmesen, hogy vezesselek benneteket. Engedjétek, hogy anyai pecsétemmel megjelöljelek. Ez az az idő, amikor a Krisztussal szembenállók követőit karjukon és homlokukon megjelölik.
-A homlokon és a karon lévő jel a teljes függést fejezi ki azoktól, akiktől a jel származik.
A jel Krisztus ellenségére, vagyis az Antikrisztusra utal. Emberre nyomott jele kifejezi, hogy a megjelölt személy teljesen annak csapatához tartozik, aki ellensége Krisztusnak, és harcol az ő isteni, királyi uralma ellen.
A jelet a homlokra és a karra nyomják.
-A homlok az értelemre utal, mert az agy az emberi elme székhelye.
-A kar az emberi tevékenységet jelenti, mert az ember kezével munkálkodik és dolgozik. Ezért jelölik meg az ember értelmét és akaratát az Antikrisztus jelével.
Aki engedi, hogy homlokán megjelöljék azt ráveszik, hogy fogadja el a napjainkban egyre terjedő és hirdetett istentagadás tanát, Isten törvényének elvetését - az istentelenséget. És így arra késztetik, hogy kövesse a ma divatos eszmeáramlatokat, és terjesszen mindenféle tévedést. Aki engedi, hogy karján megjelöljék, arra kényszerül, hogy önállóan és Istentől függetlenül tevékenykedjék, igyekezetét csak az anyagi és a földi jólétre állítsa be. Ezzel kivonja cselekedeteit az Atya tervéből, aki pedig meg akarja világítani és fenn akarja tartani őt isteni Gondviselésével. Kivonja a Fiú szeretetéből, aki az emberi fáradozást megváltásának értékes eszközévé teszi. Kivonja a Szentlélek hatalmából, aki mindenhol a teremtmények belső megújítására törekszik.
-Akit karján jelöltek meg, az csak önmagáért dolgozik, anyagi javakat gyűjt, a pénzt isteníti és áldozata lesz a materializmusnak.
-Akit karján jelöltek meg, az csak saját érzékei kielégítésére törekszik, keresi a jólétet és kedvtelést. Keresi minden szenvedélyének, elsősorban tisztátalan kívánságainak kielégítését - így válik a gyönyörhajhászás áldozatává.
-Akit karján jelöltek meg, saját énjét teszi minden tevékenysége középpontjává. A többi embert használati tárgynak tekinti, saját hasznára zsákmányolja ki őket. Így lesznek azok a féktelen önzés és a szeretetlenség áldozatává. Ha Ellenfelem minden követőjét megjelöli pecsétjével, akkor elérkezett az idő, hogy én, égi Vezéretek is megjelöljem anyai pecsétemmel mindazokat, akik Szeplőtelen Szívemnek szentelték magukat, és seregemet képezik. Homlokotokra nyomom pecsétemet Fiam, Jézus keresztjének legszentebb jelével. Így nyitom meg az emberi értelmet Jézus isteni igéjének befogadására, hogy azt megszeresse, és aszerint éljen. Arra vezetlek, hogy tökéletesen rábízzátok magatokat Jézusra, aki kinyilatkoztatta nektek magát - és én ma a hit bátor tanúságtevőivé teszlek benneteket. Homlokukon a káromlás pecsétjével megjelöltekkel szembeállítom Jézus Krisztus keresztjével megjelölt fiaimat. Azután minden cselekedeteteket a Szentháromság tökéletes megdicsőítésére irányítom. Ezért nyomom homlokotokra pecsétemet, amely az Atya, a Fiú és a Szentlélek jele. Az Atya jelével megjelölve emberi tevékenységetek tökéletes összhangba kerül az isteni Gondviselés tervével, amely most is mindent javatokra rendez el. A Fiú jelével megjelölve, minden tevékenységetek mélységesen belesimul az isteni megváltás szent titkába. A Szentlélek jelével megjelöltén minden cselekedetetek a megszentelődésre irányul, amely mindenhol hatalmas tűzként lángol fel, hogy alapjában újítsa meg az egész világot. Kedves fiaim! Ezen a napon, amikor szeretettel veszitek körül bölcsőmet, és égi Édesanyátok földi születését ünneplitek, engedjétek mindannyian, hogy megjelöljelek benneteket anyai pecsétemmel homlokotokon és karotokon.”

1989. október 13.
Az utolsó fatimai jelenés évfordulója
Az első csapás angyala
„Ma emlékeztek meg 1917. október 13-án történt utolsó fatimai jelenésemről, amelyet napcsoda erősített meg. Figyeljetek egyre jobban a napba öltözött Asszonyra, akinek feladata, hogy előkészítse az Egyházat és az emberiséget az Úr eljövetelének nagy napjára. Elérkezett a döntő harc ideje. Elérkezett a Földre a nagy szorongattatás órája, mert az Úr angyalai parancsot kaptak, hogy csapásokkal sújtsák a Földet. Hányszor figyelmeztettelek benneteket, hogy tagadjátok meg érzékeiteket, győzzétek le szenvedélyeiteket, hogy járjatok a szegénység, a jó példa, a tisztaság és az életszentség útján. De az emberek nem hallgattak szavamra és továbbra sem engedelmeskedtek Isten törvénye hatodik parancsolatának, amely a paráznaságot tiltja. Sőt magasztalni igyekeztek az effajta kihágást és úgy beállítani, mint a személyes szabadság új gyakorlatát. Így jutottak odáig, hogy ma minden tisztátalan bűnt jogosnak és jónak tartanak. Elkezdték megrontani a gyermekek és a fiatalok lelkiismeretét, meggyőzve őket arról, hogy az egyedül elkövetett szemérmetlen cselekedet nem bűn, a jegyesek között a házasság előtti viszony szabad és jó, a családok szabadon élhetnek és használhatják a fogamzásgátló szereket. Odáig jutottak, hogy helyesnek tartják és dicsérik a természetellenes cselekedeteket, sőt törvényjavaslatot tettek, amely családnak tekinti a homoszexuális együttélést. Még soha nem terjesztették oly kitartóan a sajtóban és a tömegtájékoztatás valamennyi eszköze által az erkölcstelenséget és a tisztátalanságot, mint ma. A televízió lett elsősorban a szeméremsértő képek mindennapos terjesztésének romlott eszköze, azzal a céllal, hogy mindenkiben tönkretegye az értelem és a szív tisztaságát. A szórakozóhelyek, különösen a mozik és a diszkók váltak az emberi és a keresztény méltóság nyilvános meggyalázóivá. Ez az az idő, amikor Urunkat, Istenünket állandóan és nyilvánosan megbántják a test bűneivel. Már a Szentírás is figyelmeztetett benneteket, hogy aki testében vetkezik, saját testében nyeri el igazságos büntetését is. Így érkezett el az idő, amikor az első csapás angyala bejárja a világot, hogy Isten akarata szerint megbüntesse azt.
-Az első csapás angyala rosszindulatú és fájdalmas fekélyt kelt azok testén, akik megjelöltették magukat homlokukon és karjukon a szörny pecsétjével és imádták képmását. Kétségbeesett jajkiáltást vált ki azokból, akiket ez sújt. Ez a csapás fizikai fájdalmakat jelent, amelyeket a súlyos és a gyógyíthatatlan betegségek okoznak. Ezek a fájdalmas és rosszindulatú sebek a ma oly romlott emberiség büntetései, mert istentagadó és anyagelvű társadalmat épített fel, és az élvezetek keresését tekinti az emberi élet legfőbb céljának. Néhány szegény fiamat tisztátalan és erkölcstelen magatartása miatt érte a csapás és viseli magán az elkövetett rossznak terhét. Jókat és ártatlanokat is ér ez a csapás. Szenvedésük sok gonosznak szolgál üdvösségére az őket egyesítő szolidaritás által.
-Az első csapás a rosszindulatú fekélyeknek és a ráknak minden fajtája, ami ellen a tudomány tehetetlen - annak ellenére, hogy eredményt ért el sok más betegség gyógyításában. Egyre terjednek ezek a betegségek és igen fájdalmas és rosszindulatú sebekkel sújtják az emberi testet. Kedves fiaim, gondolkozzatok el e gyógyíthatatlan betegségek világméretű terjedésén és azokon a milliókon, akik emiatt halnak meg.
-Az első csapás az új AIDS-betegség, amely elsősorban gyermekeimet, a kábítószerek és a természetellenes bűnök áldozatait sújtja. Égi Édesanyátok segíteni óhajt rajtatok. Támasza, erősítője és reménysége akar lenni mindenkinek ebben az időben, mikor az első csapás sújtja az emberiséget. Ezért szólítalak fel benneteket, járjatok a böjt, az önmegtagadás, a bűnbánat útján.
-A gyermekeket arra kérem, növekedjenek a tisztaság erényében. Ebben segítsék őket szüleik és nevelőik.
-A fiatalokat arra kérem, imádkozzanak és maradjanak velem, hogy uralkodni tudjanak szenvedélyeiken. Ne menjenek olyan moziba, diszkóba, ahol állandóan az a veszély fenyegeti őket, hogy megsértik a Szeplőtelen Szívemnek oly kedves erényt.
-A jegyeseket arra kérem, tartózkodjanak a házasság előtt minden nemi kapcsolattól.
-A keresztény családokat arra kérem, gyakorolják a házassági tisztaságot Krisztus tanítása szerint, amelyet mindenkor bölcsességgel tanácsol az Egyház. Ne használjanak mesterséges eszközöket a fogamzás megakadályozására.
-A papoktól nagyon kérem a papi nőtlenség lelkiismeretes megtartását, a szerzetesektől tisztasági fogadalmuk hűséges és kemény betartását.
Az első csapás fájdalmas és rosszindulatú betegsége által sújtott szegény gyermekeimnek üzenem: irgalmas Édesanyjuk vagyok, aki enyhülést hoz és vigasztal, reménységet nyújt és békét ad nekik. Kérem őket, ajánlják fel szenvedésüket az engesztelés, a megtisztulás és a megszentelődés lelkületében. Szeplőtelen Szívem lesz számukra a vendégszerető menedék, az üdvösség és az öröm Istenéhez vezető biztos út. Ebben az égi kertemben mindenkit megvigasztalok és bátorítok. Szeretettel gondoskodom arról, hogy enyhítsem szenvedésüket és ha Isten is úgy akarja, megajándékozom őket gyógyulásukkal. Ezért ebben az időben, amikor az emberiséget az első csapás sújtja, újra felszólítok mindenkit: tekintsetek reám, égi Édesanyátokra, hogy megvigasztaljalak és segítselek benneteket.”

1989  november 1.
Mindenszentek főünnepe
Az új Jeruzsálem
„Mindenszentek ünnepe van ma, holnap arra emlékeztek, hányan menekültek már meg, bár még a tisztítóhely engesztelő szenvedésében várakoznak. A nagy szorongattatás idején mélyebben kell átélnetek a szentek közösségét. Minden szent Királynője vagyok. Az egyetlen sereg Vezére vagyok.
-Az Úr angyalai azt a feladatot kapták tőlem, hogy erőteljes hatalommal szálljanak szembe minden álnoksággal, amellyel a sárkány, a fekete vadállat, a bárányhoz hasonló vadállat és a gonosz szellemek mindennap rátok támadnak. Mily nagy ma az angyalok égi hatalma! Szétküldöm őket, hogy küzdjenek Ellenfelem cselvetése ellen, mely sok szegény gyermekemet vonja el Isten imádásától a sátán-kultusz és a fekete misék egyre szélesebb körű terjesztésével. Az ördögök romlott és káromló tettére az angyalok az Úr örök, bensőséges, szakadatlan imádásával és dicséretével válaszolnak.
-A mostani idők veszélyében, amikor a gonoszok állandóan mesterkednek, ravasz akadályokat, ellentéteket és nehézségeket támasztva utatokon, amelyen járnotok kell. A mennyország szentjei, ugyanakkor hatalmas erejükkel és közbenjárásukkal segítenek nektek. A szabadkőművesség rejtett és sötét szálait, amelyekkel hálójába akar keríteni benneteket, a szentek átható, égi fénye leleplezi és megsemmisíti. Fényük körülvesz benneteket egész életetek során a hit, a remény, a szeretet, a tisztaság és a szentség illatával. A mennyország szentjeivel való életközösségetek az a menedék, amelyet én ajándékozok nektek a szabadkőművesség fekete vadállatának alattomos és csábító veszélyei ellen.
- A nehézségek, a gúny, a félreállítások közepette, amelyeket a bárányhoz hasonló vadállat veletek szemben használ, kedves fiaim, meneküljetek a tisztítóhely szent lelkeivel alkotott állandó imaközösségbe. Ez a szenvedő lelkekkel alkotott imaközösség nekik fényt és erőt ad tisztulásuk idejének megrövidüléséhez, nektek pedig biztonságot és bátorságot ad ahhoz, hogy életetekben megvalósítsátok tervemet. E terv: segítelek benneteket az Úr akaratát teljesíteni.
Ma örömmel tekintek rátok, akik Szeplőtelen Szívem égi kertjében együtt vagytok velem, hogy átéljétek a szentek közösségének azt a csodálatos valóságát, amely egyesít, segít és harcra késztet mindnyájatokat Krisztus teljes győzelméért a szeretet, a szentség, az igazság és a béke dicsőséges uralmában. Így már most segítetek nekem felépíteni az új Jeruzsálemet, a szent várost, amelynek le kell szállnia az égből, mint vőlegénye számára felékesített menyasszonynak. Már most előkészítitek Isten hajlékát az emberek között, hogy mindnyájan az Ő népe legyünk. Ott minden könnyet letörölnek szemünkről, nem lesz többé sem gyász, sem jajgatás, sem fájdalom, mert ami eddig volt, az elmúlt.”

1990. május 13.
Századotok eseményeinek ura vitathatatlanul a Sátán volt. Az egész emberiséget rávitte, hogy elutasítsa Istent és szeretetének törvényét. Mindenfelé megoszlást és gyűlöletet, erkölcstelenséget és gonoszságot terjesztett. Törvényesítette a válást, a magzatgyilkosságot, a szemérmetlenséget, a homoszexualitást és az élet keletkezését megakadályozó mindenfajta eszköz alkalmazását. Most kezditek meg századotok utolsó évtizedét.
Eljövök az égből, hogy felfedjem előttetek az utolsó titkokat, és így felkészíthesselek benneteket arra, hogy mi mindent kell még megélnetek a Föld megtisztulásának érdekében. Harmadik titkom, amelyet annak a három gyermeknek mondtam el, akik előtt megjelentem, és amelyet eddig még nem fedtek fel előttetek, az események következtében mindenki előtt nyilvánvalóvá válik. Az Egyház megismeri a legnagyobb hitehagyás óráját, belsejébe hatol a gonosz ember, és magának az Istennek szent templomába helyezi székhelyét. Ezalatt a kis maradék, amely hűségesnek bizonyul, a legnagyobb megpróbáltatásoknak és üldözéseknek lesz kitéve. Az emberiség megéli nagy büntetésének idejét, és így készül a dicsőségben visszatérő Úr Jézus fogadására. Mindenekelőtt ezért jövök el a mai időkben is még az égből számos jelenésemmel, nektek ajándékozott üzeneteimmel, Máriás Papi Mozgalmam rendkívüli Művével, hogy felkészítselek benneteket azokra az eseményekre, amelyek már közel állnak a megvalósuláshoz, hogy kézen fogva vezesselek át második adventetek legnehezebb és legfájdalmasabb szakaszán, és hogy felkészítsem minden ember szívét Jézus fogadására, dicsőséges visszatérésének közeli idejére.”

1990. november 1.
Mindenszentek ünnepe
A mennyország egyesülni fog a földdel
„Szemléljétek ma a mennyországot, ahová sok testvéretek már megérkezett, hogy itt vég nélküli örömben, a boldog örökkévalóságban részesüljenek. Legyen ez az ünnep örömötökre, reménységetekre és vigasztalástokra.
-Vidítson fel benneteket az a bizonyosság, hogy a mennyország szentjei rátok tükrözik boldogságuk fényét, hogy segítsenek nektek a Földön a Szentháromság tökéletes dicsőítéséért élni. Ily módon - bár még itt lenn vagytok a Földön - részesülhettek az üdvözült lelkek élményében, mivel szívben és lélekben már a mennyországban éltek, és kicsiben ugyanannak a boldogságnak örvendhettek.
-Reménységetek oka az a tény legyen, hogy már sokan megérkeztek előttetek a mennyei hazába, miután ugyanazt az utat végigjárták, ugyanazokat a szenvedéseket elviselték, és ugyanazokat a nehézségeket megtapasztalták, mint ti. Haladjatok hát lendületesen előre anélkül, hogy valaha is hagynátok magatokat elbátortalanítani Isten törvényének tökéletes követésében, a keresztény erények gyakorlásában, a szentségi Jézussal való mindennapos életközösségben. Ez vezet benneteket az életszentség útjára.
-Legyen nagy vigasz mindnyájatok számára, hogy a szentek segítenek benneteket imáikkal, mellettetek vannak a bajokban, hogy megerősítsenek a nehézségekben, hogy elmozdítsák az utatokban álló akadályokat, hogy segítsenek kikerülni a cselvetéseket, amelyeket közös Ellenfelünk sző ellenetek. A nagy megpróbáltatás órájában a mennyország egyesülni fog a földdel.
Ez addig a pillanatig tart, amíg meg nem nyílik a fényes kapu, hogy a világra bocsássa a dicsőségben visszatérő Krisztust, aki megalapítja országát, amelyben tökéletesen teljesítik az isteni Akaratot, amint a mennyben, úgy a földön is.”

1991. február 2.
A nagy szorongattatás záró szakaszába léptetek, és immár elérkezett számotokra a nagy megpróbáltatás, amelyet már oly sok éve megjövendöltem nektek. Oly nagy és fájdalmas ez a megpróbáltatás, hogy még elképzelni sem tudjátok, de szükséges az Egyház és az egész emberiség számára, hogy elérkezzék hozzátok az új korszak, az új világ, amikor az emberiség kiengesztelődik Urával.

1991. december 24.
A fénylő barlang
„Úgy éljétek át Velem együtt, szeretett fiaim, e Karácsonyotokat, mint a szeretet és a fény titokzatosságát!
Szeretnélek végigvinni benneteket azon a hosszú úton, amely Betlehembe vezetett bennünket.
A szeretet szüntelen elragadtatásába merültem isteni Gyermekemmel, akit szűzi méhemben hordoztam. Tiszta jegyesem, József, igyekezett mindenben segítségemre lenni, hogy könnyebbé tegye a fáradságos utazást.
A zajos karaván közepette lelkünkben belső csönd honolt.
A szív elmélyült imája kísért utunkon haladva célunk felé.
A lélek nyugalmas békéje hatotta át a tovatűnő boldog órákat a beteljesedő nagy titok bensőséges tudatában.
Amikor Betlehembe érkeztünk, és azon az éjen minden ajtó bezárult szállást kereső kérésünk előtt, pásztorok mutattak nekünk egy szegény barlangot, amely kietlenségében mégis készen állt befogadásunkra.
Ez a szent éj.
Ez az a szent éj, amely beteljesítette a századok várakozását.
Ez az az éj, amely megnyílik a fény előtt és örökre lezárja az első ádvent időszakát.
Ez az éj kelti fel az új napot, mely nem ismer naplementét.
Ezen az éjszakán az Ég eljegyzi a Földet; az angyalok éneke egyesül a kicsinyek, a szegények, a tiszták hangjával; a pásztorok minden ember örömére kapják a hírt:
»Ma született nektek Megváltótok!«
Hajoljatok le Velem együtt, hogy a Gyermeket csókkal és könnyel, meleggel és szeretettel, kedvességgel és figyelmes gyengédséggel vegyük körül.
Olyan kicsiny, még épp hogy csak megszületett; sír a dermesztő hidegben; felsóhajt a nagy fagyban, amely körülveszi az egész világot!
Miként a pásztorok, vigyétek el Neki ti is egyszerű ajándékaitokat. Szeretettel telt papi szívetek váljék számára az egyedüli nagy vigasszá.
És fogadjátok be ti is a nagy örömhírt, amit ma kaptatok: közel van második, dicsőséges eljövetele.
Egy hosszú Út végső szakaszán jártok most ti is. A második ádvent időszakát készültök lezárni.
Éljétek át most ti is velem és József jegyesemmel együtt az új vigília drága óráit.
Mélységes csend vegye körül a szavak és a képek össze-visszaságát, amely ma az egész világot betölti.
A szív imája tartson benneteket szüntelen párbeszédben az Úr Jézussal, aki eljött, aki eljön és aki el fog jönni dicsőségében.
A lélek nyugodt békéje jellemezze múló napjaitokat, melyek oly fenyegetőek és fájdalmasak minden ember számára.
Haladjatok biztosan a nagy szorongattatás végső idejének viharos hullámain. Ne háborodjatok fel látva, hogy ismét bezárulnak az ajtók Jézus Krisztus előtt, aki eljön.
Szeplőtelen Szívem az a fénylő barlang, amely lezárja a második ádventet, mert e Szív diadala által jön vissza hozzátok Jézus a dicsőségben.”

1992 október 2
A szent őrangyalok emléknapja
A három Angyal bejelentése
„Ma Szeplőtelen Szívem fénylő angyalai mellettetek vannak, szeretett és nekem szentelt fiaim! Ez az Ő ünnepük! Tiszteljétek, hívjátok és kövessétek Őket, mindig az Ő társaságukban éljetek, akiket a Mennyei Atya adott nektek, hogy őrizzenek és védelmezzenek benneteket. Ez most az ő idejük. A tisztulásnak és a nagy szorongatottságnak ezt az utolsó szakaszát jellemzi az Úr Angyalainak különleges és erős megnyilvánulása. Beléptek a legfájdalmasabb és legnehezebb harcnak a szakaszába, amelyben a jó szellemek és a gonosz szellemek harcolnak, ami az angyalok és az ördögök között folyik. Valami rettenetes harc ez, ami körülöttetek és fölöttetek zajlik. Szegény földi teremtmények, ti belesodródtok és így különösen erősnek érzitek a gonosz szellemek titeket érő cselvetéseit, amelyekkel a bűn és gonoszság útjára akarnak vezetni titeket. Tehát ez az időszak az, amelyben erősebben kell megmutatkoznia az őrzőangyalok folytonos működésének. Gyakran kérjétek őket, készséges lélekkel hallgassatok rájuk és minden pillanatban kövessétek sugallataikat. Az Egyházban jobban el kell terjednie követésüknek és ünnepélyesebbé kell tenni az őrangyalok tiszteletét, ugyanis nekik van fenntartva az a feladat, hogy hírül adják nektek az annyira várt közeli szabadulásotokat! A három angyal híradását bizalommal és örömmel fogadjátok és szeretettel kövessétek! Szabadulástok egybeesik a gonoszság megszűnésével s az egész természet teljesen megszabadul a bűn és a gonoszság rabszolgasága alól. Ami be fog következni, annyira nagy, hogy ilyen még nem volt a világ kezdetétől! Olyan lesz, mint egy kisebb végítélet, és minden egyes ember látni fogja a saját életét és minden tettét magának Istennek a Fényében!
Az első angyal feladata az lesz, hogy mindenkinek kihirdesse ezt az eseményt. „Adjátok meg Istennek a dicsőséget és az engedelmességet, dicsérjétek Őt, mert eljött a pillanat, amelyben megítéli a világot! Boruljatok térdre Előtte, Aki az eget, a földet, a forrásokat és a tengert teremtette!” Szabadulásotok egybeesik a Sátán és minden ördögi lény legyőzésével! Minden ördögi és kárhozott lélek, akik ezekben az években a földre özönlöttek az emberek megrontására és azért, hogy a kárhozatba kényszerítsék őket, ismét a pokolba lesznek taszítva, ahonnan kijöttek, és nem lesznek képesek többé ártani. A Sátán teljes hatalma romba dől!
A második angyal feladata ez a bejelentés lesz:
„Összedőlt, összedőlt a nagy Babilon, amely paráznaságának borával megrészegítette az összes népeket.” Szabadulásotok különösen azzal fog egybeesni, midőn megkapják a jutalmukat mindazok, akik a nagy megpróbáltatás idején hűek maradtak, és a másik azzal esik egybe, midőn mindazok megkapják a nagy büntetést, akik követték a bűnt és a rosszat, a hitetlenséget és a gonoszságot, a pénzt és a gyönyört, az önzést és a tisztátalanságot.
A harmadik angyal a nagy büntetés hírnöke lesz.
„Aki imádja a vadállatot és szobrát, aki viseli a jelét homlokán vagy kezén, az is inni fog Isten tüzes borából, amelyet színtisztán öntött haragjának kelyhébe. Tűz és kénkő fogja kínozni a szent angyalok és a Bárány színe előtt. Gyötrelmüknek füstje fölszáll örökkön örökké. Nem lesz nyugalmuk sem éjjel, sem nappal, mert imádták a vadállatot és szobrát, és viselték nevének jelét.”
A nagy szorongattatásnak ebben az utolsó idejében történik a gonoszság végének a bejelentése, a Sátán legyőzése és a gonoszok megbüntetése, nehéz próbának lesz alávetve azoknak az állhatatossága, akik az Úrhoz tartoznak, Isten parancsait megtartják és hűségesek maradnak Jézushoz. Ezért ma arra szólítalak fel benneteket, egyesüljetek őrangyalaitokkal különösképpen az imában, hallgassatok rájuk, fogadjátok készséges szívvel biztos vezetésüket a jó és a szentség útján.
Ezekben a viharos időkben, amikor a Sátán minden sötét hatalmát latba veti, az Én Szeplőtelen Szívem fényes angyalainak a feladata az, hogy az állhatatosság és a Jézushoz való hűség útján vezessenek benneteket, az Isten törvényeihez való hűség és az erények gyakorlásának az útján. Megáldalak benneteket ezen a napon őrangyalaitokkal együtt, egy olyan Édesanyának az örömével, akit ti megvigasztaltok, és akik által inkább dicsőítésben részesül.”

1992. október 7.
A Rózsafüzér Királynőjének emléknapja
A kulccsal és a lánccal megjelenő angyal
„Ma itt vagy Mozgalmam székhelyén, Németországban, hogy megtartsad a cönákulumot a Szeplőtelen Szívemnek szentelt papokkal és hívekkel. A Rózsafüzér Királynőjeként tiszteltek Engem. A Rózsafüzér az Én imádságom, az az imádság, amelyet Én magam jöttem le az Égből kérni tőletek, mert ez az a fegyver, amit a nagy harc ezen utolsó idejében használnotok kell, és ez az Én biztos győzelmem jele! Akkor következik be az Én győzelmem, midőn a Sátánt hatalmas seregével és az összes pokoli szellemekkel bezárják a halál és a sötétség birodalmába, ahonnan nem tud többé kijönni, hogy ártson a világnak. Ezért száll le egy angyal a mennyből, akinek kezébe adatik a mélység kulcsa és egy lánc, amellyel megkötözi a sárkányt, az őskígyót, a Sátánt minden követőjével együtt. Az angyal szellemi lény, akit Isten indít útjára, hogy egy sajátos küldetést hajtson végre. Én vagyok az Angyalok Királynője, mert beletartozik az Én saját tervembe az, hogy Isten küldöttjeként a legnagyobb és legfontosabb küldetést végrehajtsam: hogy legyőzzem a Sátánt. Már kezdettől fogva úgy jelenti ki rólam a Szentírás, mint aki a kígyó ellensége, aki harcol ellene, Az, aki végül széttapossa a fejét. „Ellenségeskedést vetek közted és az Asszony között, az Ő és a te ivadékod között. Ő széttapossa fejedet, míg te sarka után leselkedel.” Az Én ivadékom Krisztus! Őbenne valósul meg az Én teljes győzelmem, aki végrehajtotta a Megváltást és megszabadított benneteket a Sátán rabszolgaságából. Ezért Rám van bízva a mélység kulcsa, amellyel azt kinyitni és bezárni lehet. A kulcs a hatalom jelképe, annak a hatalmáé, aki ura és gazdája annak a helynek, ami tulajdonát képezi. Ebben az értelemben az, aki a teremtés kulcsát birtokolja, egyedül a megtestesült Ige, mert általa minden elvégeztetett, ezért Jézus Krisztus az Úr, az egész teremtés Királya, az egeké, a Földé és a mélységé. Egyedül az Én Fiam, Jézus az, aki birtokolja a mélység kulcsát, mert Ő maga Dávid Kulcsa, kinyit, de senki sem tudja bezárni, bezár, de senki sem tudja kinyitni. Jézus az Én kezembe teszi le ezt a kulcsot, ami az Ő isteni hatalmát jelképezi, mert mint az Ő Édesanyja, közvetítő vagyok köztetek és Fiam közt. Én kaptam azt a feladatot, hogy legyőzzem a Sátánt és az ő egész hatalmas gonosz seregét. Ezzel a kulccsal ki tudom nyitni és be tudom zárni a mélység kapuját. A lánc, amellyel a Sárkányt meg kell bilincselni, a Velem és Általam végzett imából alakul. Ez a rózsafüzér imádsága. Egy láncnak az a rendeltetése, először, hogy csökkentse a működést, majd az, hogy fogságba vesse és végül lehetetlenné tegye minden tevékenységét annak, akit megkötöztek vele. A Rózsafüzér láncának az a feladata mindenekelőtt, hogy csökkentse Ellenfelem működését. Minden Velem mondott Rózsafüzérnek az a hatása, hogy gyöngítse a Gonosz működését, hogy kivonja a lelkeket az ő rosszindulatú hatása alól és hogy nagyobb terjeszkedési erőt biztosítson a jónak sok gyermekem életében. A rózsafüzér láncának megvan az a hatása is, hogy rabul ejti a Sátánt, vagyis hatástalanná teszi működését, s csökkenti és egyre jobban gyöngíti ördögi hatalmának erejét. Ezért minden jól imádkozott rózsafüzér kemény csapást jelent a gonoszság hatalmára, valójában uralmának egy része dől vele össze. A Rózsafüzér lánca végül is eléri azt az eredményt, hogy teljesen harcképtelenné teszi a Sátánt! Nagy hatalma így omlik majd össze. Az összes gonosz lelkek a tűzzel és kénkővel teli tóba kerülnek, és az ajtót Én zárom be Krisztus hatalmának kulcsával, és így nem jöhetnek ki többé onnan a világba, hogy ártsanak a lelkeknek. Megértitek most már szeretett fiaim, hogy ezekben az utolsó időkben, midőn a harc folyik köztem, a Napba öltözött Asszony és a nagy Sárkány közt, miért kérem, hogy növeljétek mindenütt az imacönákulumok számát a szent rózsafüzér imádkozásával, a szavaimon való elmélkedéssel, és hogy miért kérem, hogy szenteljétek magatokat Szeplőtelen Szívemnek. Ezekkel az eszközökkel lehetőséget adtok égi Édesanyátoknak, hogy megkötözze a Sátánt, hogy így eleget tehessen küldetésének és széttiporja a fejét, vagyis örökre legyőzze és bezárja őt a tűzzel és kénkővel égő mélységbe. A Rózsafüzér alázatos és törékeny lánca alkotja azt az erős láncot, amellyel mozgásképtelenné teszem a világ sötét uralkodóját, Isten és az Ő szolgáinak ellenségét. Így a Sátán kevélységét még egyszer a kicsinyek, az alázatosak és a szegények hatalma fogja legyőzni! Midőn a mai napon bejelentem nektek, hogy közeli az Én nagy győzelmem, ami elvezet benneteket a biztos győzelemhez, anyai jelenlétem vigasztalásával megajándékozlak és megáldalak benneteket”.

1992. december 8.
Kincseikkel és értékeikkel neki adóznak a nemzetek. Kapuit nem zárják be soha, hiszen nincs is ott éjszaka. De nem léphet be oda tisztátalan, szentségtörő és hazug, csak az, aki föl van jegyezve a Bárány életkönyvébe." Végül a Szent Városnak kell befogadnia a megváltott és üdvözült emberiséget, miután a tisztulás, a nagy szorongattatás és a borzasztó büntetés által teljesen megszabadult a Sátán rabszolgaságától, a bűntől és a gonoszságtól. Ezekben az utolsó időkben a Sátán és az összes gonosz szellemek hatalmas serege elleni harc egyre keményebb és véresebb lesz, mert az ő jármának egyetemes hatalma alatt éltek. Akkor megértitek, mennyire az Én feladatomhoz, a Napba öltözött Asszony feladatához, a Sátán legyőzőjéhez tartozik az, hogy megkötözzem a Sárkányt, hogy letaszítsam a tüzes pokolba, ahonnan nem lesz képes eljönni többé, hogy ártson a világban. Abban Krisztus fog uralkodni. Jézus dicsőségben jön vissza, hogy az egész teremtett világot visszavigye teljes ragyogásában az új földi paradicsom állapotába. A bűnös város ekkor már teljesen eltűnik és így az egész teremtés örömmel nyílik meg a Szent Város befogadására, az égből leszállt új Jeruzsálem befogadására, ami az Isten lakóhelye lesz az emberek között. „Akkor új eget és új földet láttam. Az első ég és az első föld elmúlt és a tenger is megszűnt. Ezután láttam, hogy a Szent Város, az új Jeruzsálem leszállt a mennyből, Istentől. Díszes volt, mint a vőlegénynek felékesített menyasszony. A trón felől harsány hangot hallottam: Nézd, az Isten hajléka az emberek között! Ő velük fog lakni, azok pedig az Ő népe lesznek és maga Isten lesz velük. Letöröl szemükről minden könnyet. Halál nem lesz többé, sem gyász, sem jajgatás, sem fájdalom. Ami eddig volt, elmúlt”.

1992 december 31.
Az idők vége
„Hagyjátok magatokat engedékenyen vezetni, tanítani általam, szeretett gyermekeim! Az évnek ezen az utolsó éjszakáján imádságban gyűljetek össze és hallgassátok meg égi Édesanyátok szavait, aki ezeknek az utolsó időknek Próféta Asszonya. Ne a lármában és a szétszórtságban töltsétek ezeket az órákat, hanem a csendben, az összeszedettségben és a szemlélődésben. Többször is bejelentettem nektek, hogy közeledik az idők vége és Jézus dicsőségben megvalósuló eljövetele. Most abban akarlak segíteni benneteket, hogy megértsétek a Szentírásban leírt jeleket, amelyek az Ő dicsőséges, immár közelgő visszatértét jelzik. Ezek a jelek világosan előtűnnek az Evangéliumokban, Szent Péter és Pál leveleiben, amelyek ezekben az években válnak valóra.
-Az első jel a tévedések terjedése, amelyek a hit elvesztéséhez és a hittől való elpártoláshoz vezetnek. Ezeket a tévedéseket hamis tanítók terjesztik, híres teológusok, akik nem az evangélium igazságát tanítják, hanem fertőző eretnekségeket, amelyek téves és emberi észjáráson alapszanak. A tévedések tanításának révén vesztik el az igaz hitet, és terjed el mindenütt a nagy hitehagyás.
„Vigyázzatok, senki félre ne vezessen benneteket! Mert sokakat megtévesztenek.”
Sok hamis próféta támad és sokakat megtévesztenek” (Mt 24, 5-9)
Az Úr napja nem jön el, amíg meg nem történik a nagy hitehagyás” (Ts. 2,3)
„Hamis próféták támadnak majd köztetek, akik kárhozatos eretnekségeket terjesztenek, megváltó Urunkat megtagadják, és gyors pusztulást zúdítanak magukra. Számosan szegődnek társukul a kicsapongásban, és miattuk becsmérlik majd az igaz utat. Kapzsiságban hízelgő szavakkal ki is fosztanak majd titeket.” (Pt 2,1-3)
-A második jel a testvérgyilkos harcok és háborúk kirobbanása, melyek az erőszak és a gyűlölet elhatalmasodásához vezetnek, és egyre több szívben hűl ki a szeretet, miközben egyre gyakoribbá válnak a természeti katasztrófák, mint a járványok, éhínség, árvizek és földrengések."
„Amikor majd háborúkról és háborús hírekről hallotok, ne rémüldözzetek! Ennek mind meg kell történnie. Akkor nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad. Éhség, dögvész és földrengés lesz itt is, ott is. De mindez csak a gyötrelmek kezdete. A gonoszság elhatalmasodásával sok szívben kihűl a szeretet. De aki állhatatos marad mindvégig, az üdvözül.” (Mt 24,6-12)
-A harmadik jel a véres üldözés, amit azok szenvednek el, akik hűségesek maradnak Jézushoz és Evangéliumához, és erősek maradnak a hitben. Eközben az Evangéliumot hirdetik már az egész világon.
Különösen szeretett fiaim, gondoljatok azokra a nagy üldözésekre, amelyeknek az Egyház alá lesz vetve, és az utolsó Pápák apostoli buzgalmára, főképpen az Én Pápámra: II. János Pálra, ahogyan a Föld minden nemzetének hirdeti az Evangéliumot.
„Aztán majd elfognak, üldöznek és megölnek titeket, és miattam gyűlölni fog minden nemzet. Sokan el is tántorodnak hitüktől, elárulják és gyűlölni fogják egymást. Isten országának ezt az örömhírét pedig hirdetik majd az egész világon bizonyságul minden nemzetnek. Csak akkor jön el a vég.” (Mt 24, 9-10)
-A negyedik jel a gyalázatos szentségtörés, amit az követ el, aki Krisztussal szembehelyezkedik, vagyis az Antikrisztus. Behatol Isten szent templomába, és helyet foglal trónusán és Istenként imádtatja magát.”... és nyilvánvalónak kell lennie a bűn emberének, a kárhozat fiának, az ellenségnek, aki Isten fölé emelkedik és minden fölé, ami szent. Jöttét a Sátán közreműködésével mindenféle feltűnő tett, szemfényvesztő jel és hamis csoda kíséri, meg mindenféle gonosz csábítás...” (Tessz 2)
„Akkor majd meglátjátok a szent helyen a Dániel próféta által megjövendölt gyalázatos pusztulást, - aki olvassa, értse meg...” (Mt 24,15)
Szeretett fiaim, hogy megértsétek miben áll ez a rettenetes gyalázat, olvassátok el, mit jövendölt róla Dániel próféta.
Eredj Dániel, mert el vannak zárva és le vannak pecsételve ezek a szavak a végső időkig! Sokat kiválasztanak, megtisztítanak és próbára tesznek, ám a gonoszok tovább folytatják gonoszságukat. A gonoszok közül senki sem jut el a belátásra, de az értő szívűek meg fogják érteni.
Attól az időtől kezdve, amint megszűnik a mindennapi áldozat és felállítják a vészt hozó undokságot ezerkétszázkilencven nap lesz.
Boldog, aki bízni tud és megéri az ezerháromszázharmincötödik napot.” (Dán 12,9-12)
A szentmise, a mindennapi Áldozat, a tiszta felajánlás, amit az Úrnak ajánlanak fel mindenfelé napkelettől napnyugtáig.
A szentmiseáldozat a Kálvárián Jézus által felajánlott áldozatnak a megújítása és megjelenítése. Elfogadva a protestáns tanítást, azt mondják majd, hogy a szentmise nem áldozat, csupán a szent vacsora, vagyis annak emléke, amit Jézus az Utolsó Vacsorán végbevitt. És így eltörlik majd a szentmise gyakorlatát. A szentmiseáldozat mindennapi bemutatásának az eltörlése jelenti a gyalázatos szentségtörést, amit az Antikrisztus visz végbe, aminek három és fél év lesz kb. az időtartama, vagyis ezerkétszázkilencven nap.
-Az ötödik jelet a rendkívüli tünemények alkotják, amelyek az égbolton lesznek láthatók.
„A Nap elsötétedik, a Hold nem ad majd világosságot és a csillagok lehullanak az égről, s az ég erői megrendülnek”. (Mt 24,29)
A Fatimában utolsó megjelenésemkor végbement napcsoda azt akarja megmutatni nektek, hogy immár beléptetek abba a korszakba, amelyben ezek az események megvalósulnak, s amelyek előkészítenek benneteket Jézus dicsőségében történő visszatérésre.
„Akkor majd feltűnik az Emberfiának jele az égen, és jajgatásba tör ki a Föld minden népe, mert meglátják az Emberfiát, amint eljön az ég felhőin nagy hatalommal és dicsőséggel.” (Mt 24, 30)
Én különösen szeretett és Szeplőtelen Szívemnek szentelt fiaim, ki akarlak oktatni benneteket e jelekkel kapcsolatba, melyeket Jézus az Ő Evangéliumában megjelölt nektek, hogy előkészítsen benneteket az idők végére, melyek napjaitokban válnak valóra.
A vége felé közelgő év és az új esztendő részét alkotják a nagy szorongattatásnak, amelynek folyamán elterjed az aposztázia, megszaporodnak a háborúk, sokhelyütt természeti katasztrófák történnek, megerősödnek az üldözések, az Evangélium eljutott immár minden néphez, rendkívüli jelek észlelhetők az égben, és egyre közeledik az Antikrisztus fellépésének ideje.
Akkor hát felszólítalak benneteket, hogy maradjatok erősek a hitben, biztosak a reményben és szívetekben égjen a szeretet! Engedjétek, hogy Én hordozzalak benneteket, és gyűljetek össze Szeplőtelen Szívem biztos menedékében, melyet Én éppen erre az időre készítettem számotokra. Velem betűzzétek ki időtöknek a jeleit, és éljetek a szív békéjében és bizalomban. Én mindig veletek vagyok, hogy elmondjam nektek, miszerint ezeknek a jeleknek a megvalósulása bizonyossággal jelzi, hogy közel van az idők vége Jézusnak dicsőségében történő visszatérésével.
„Vegyetek példát a fügefáról: amikor ága már gyönge és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár. Amikor mindezt látjátok, tudjátok meg ti is, hogy közel van már, az ajtóban.” (Mt 24,32-33)

1993. január 1.
Szűz Mária istenanyaságának ünnepe
A nagy megpróbáltatás ideje
„Szeplőtelen Szívemnek szentelt és szeretett fiaim, ma lélekben egyesülve éljétek át a szentmisében Istenanyaságom ünnepét. Valóban az Isten Anyja vagyok. Szűzi méhemben az Atya Igéje magára vette az emberi természetet, és a ti igazi testvéretek lett. A kereszten, nem sokkal a halála előtt, Jézus rám bízta az Általa megváltott és üdvözített emberiséget. Így az egész emberiség Édesanyja lettem. Mivel Isten és az emberiség Anyja vagyok, az életetekben, az Egyház és az emberiség életében közbelépek, hogy segítsem a Mennyei Atya tervének a megvalósítását, hogy megfelelhessetek annak az ajándéknak, amit Jézus Fiam adott, és segítsétek a Szentlélek működését. Édesanyaként mindig mellettetek, az Egyház és az emberiség mellett vagyok, hogy vezesselek az úton, ahol megvalósítjátok az Atya akaratát, a Fiú követését, a Szeretet Lelkével való közösséget oly módon, hogy az Isteni Szentháromság mindig megdicsőüljön. A Szentháromság megdicsőítésében található meg az örömetek és a békétek forrása. A békét az Atya adja, a Fiú részesít titeket benne, és a Szentlélek adja át azt nektek. Az Atya valóban annyira szerette a világot, hogy Egyszülött Fiát adta érte, maga a Fiú a béke, aki a világnak adatott. A Szentlélek rávezet a szeretetre, amelyből a béke fakadhat. A gonosz, a Sátán, az őskígyó, a nagy sárkány, mindig működött és sokféleképpen cselekedett, hogy elvegye tőletek, az Egyháztól és az emberiségtől a béke értékes kincsét. Anyai feladatom az, hogy mindannyiotokat az Istennel való életközösségre vigyelek, a szeretet és a béke édes megtapasztalásához juttatva titeket. Soha annyira nem veszélyeztették a békét, mint napjaitokban, mert Ellenfelem Isten elleni harca mind erősebbé, cselszövőbbé, folytonosabbá és általánosabbá válik. Ezért beléptetek a nagy megpróbáltatás idejébe.
-A nagy megpróbáltatás mindnyájatok számára elérkezett szegény fiaim, akiket a Sátán és a gonosz lelkek veszélyeztetnek és sújtanak. Abban a veszélyben forogtok, hogy elveszítitek a kegyelmet és az Istennel való életközösséget, amit nektek Jézus Fiam a Megváltás pillanatában szerzett, amikor kivont titeket a Gonosz rabságából, és megszabadított a bűntől.
Napjaitokban a bűnt többé nem tekintik rossznak, ellenkezőleg, gyakran mint értéket és mint jót, felmagasztalják. A hírközlő eszközök álnok befolyása alatt fokozatosan eljutnak annak a tudatnak az elvesztéséhez, hogy a bűn rossz. Ezért a bűnöket mind gyakrabban elkövetik és igazolják, és többé nem gyónják meg.
Ha ti bűnben éltek, visszatértek a Sátán rabságába, alávetitek magatokat a gonosz hatalmának, és így hiábavalóvá válik a Megváltás ajándéka, amit Jézus értetek vitt végbe. Így eltűnik a béke a szívetekből, a lelketekből és az életetekből.
Nagyon veszélyeztetett és nagyon beteg fiaim fogadjátok el az anyai felhívásomat, hogy térjetek vissza az Úrhoz a megtérés és a vezeklés útján.
A bűnt a legnagyobb rossznak ismerjétek el, minden egyéni és társadalmi rossz forrásának. Soha ne éljetek bűnben! Ha megtörténne, hogy emberi gyarlóságból vagy a Gonosz alattomos kísértése miatt elkövetnétek, azonnal járuljatok szentgyónáshoz. A gyakori gyónás legyen a gyógyszer, amelyet gyakran használtok a bűn és a rossz terjedése ellen.
Így szeretetben és életközösségben éltek a Szentháromsággal, aki bennetek lakik, és akit ti mindinkább megdicsőítetek.
-A nagy megpróbáltatás elérkezett az Egyház számára, melyet a gonosz lelkek nagyon veszélyeztetnek, és amelynek az egysége annyira megbomlott és életszentsége elhomályosodott.
Látjátok, mennyire terjed benne a tévedés, amely a hit elvesztéséhez vezet. A hittől való elpártolás mindenütt terjed.
Szeplőtelen Szívem különleges ajándéka erre az időre a Katolikus Egyház Katekizmusa, amit a Pápám úgy akart közzé tenni, mint fénylő és végső tanúságtételét.
Milyen sok azoknak a pásztoroknak a száma, akik a sötétben tapogatóznak, félelemből vagy kompromittálás (gyanúba keverés, megszégyenítés) miatt hallgatnak, és többé nem védik a nyájukat a ragadozó farkasoktól!
Sok papi és Istennek szentelt életet kiszárított a tisztátalanság, az érzékiség, a kényelem, és elcsábította őket a jólét keresése.
A híveket vonzza a pogánnyá lett világ kísértése, meg a számtalan szekta, amelyek mindinkább terjednek. Főleg az Egyház számára érkezett el a nagy megpróbáltatás ideje, mert megrendíti a hit hiánya, elhomályosítja a hitehagyás, megsebzik az árulások, elhagyják a fiai, megosztják a szakadások, megszállja és uralkodik rajta a szabadkőművesség, termékeny földdé válik a rossz számára, ahonnan kihajt a gonosz embernek, az Antikrisztusnak rossz fája. Az Antikrisztus az Egyház belsejébe helyezi át az uralmát.
-A nagy megpróbáltatás elérkezett az egész emberiség számára, amelyet a már terjedő erőszak, a romboló gyűlölet, a veszélyesen terjedő háborúk, s az egyéb rossz események széttipornak, s ezeket nem sikerül jóvátenni. Ez új év hajnalán mind erősebbé és aggasztóbbá válik egy szörnyű harmadik világháború veszélye. Hány embernek kell átszenvednie az éhség, a szárazság, a viszály, a testvérölő harcok ostorát, amelyek oly sok vért ontanak az utakon.
-Ha elérkezett a nagy megpróbáltatás ideje, akkor elérkezett a pillanat is, hogy mindannyian a Szeplőtelen Szívem menedékébe siessetek.
Ne veszítsétek el a bátorságotokat!
Erősen reméljetek és bízzatok!
Én előre megmondtam nektek a rátok váró időket, azért, hogy segítselek benneteket, hogy a fájdalmas és nehéz időket reményben és nagy bizalomban éljétek át a ti mennyei Édesanyátokkal. Minél inkább beléptek a nagy megpróbáltatások idejébe, annál inkább rendkívüli módon tapasztaljátok magatok mellett az én anyai jelenlétemet, aki segít, védelmez, oltalmaz, vigasztal titeket, a komolyság és a béke új napjait készítve elő nektek. Végül a nagy megpróbáltatás ideje után vár titeket a nagy béke ideje, a nagy öröm, a nagy életszentség és Isten köztetek lévő nagy diadala. Imádkozzatok Velem ezen az én napomon, és éljetek ebben a várakozásban, amely megédesíti a mindennapi szenvedésetek keserűségét. Ma rátok terítem a palástomat, hogy védjelek benneteket, ahogyan a tyúk teszi a csibéivel, és mindannyiatokat megáldalak az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

1993. március 15.
Ide vártalak téged
 “Ma meghívlak benneteket, hogy jöjjetek ide lélekben, legkedvesebb fiaim, a szegény Cova da Iriába, Fatimába, ahol megjelentem, hogy fény legyek utatokon ezen idõszak alatt, amelyben éltek.
Kis gyermekem, ezért vártalak ide téged, a lábaimhoz, ugyanarra a helyre, ahol Máriás Papi Mozgaimamat, e nagy Szeretet Mûvemet létrehoztam.
Ide vártalak téged, hogy kezedben összefogjam e Mûvet, ami már az egész világon elterjedt, és ami által eljut hozzám azoknak a szeretett papjaimnak és gyermekeimnek hódolata, akik felajánlják magukat Szeplõtelen Szívemnek.
Ez a nagylelkû válasz, amit fõleg a kicsinyektõl, a szegényektõl, az egyszerûektõl, az alázatosaktól kapok, sok örömet ad anyai Szívemnek, és megvigasztal nagy fájdalmamban.
Ide vártalak téged, hogy megmondjam neked: most mindannyiótoknak minél elõbb be kell lépnetek Szeplõtelen Szívem biztos menedékébe.
Amint Noé az Úr nevében behívta a bárkába mindazokat, akiknek meg kellett menekülniük a vízözöntõl, ugyanúgy most neked, legkisebb gyermekem, Mennyei Édesanyád nevében hívnod kell azokat, akiket meg kell menteni, oltalmazni és védeni a nagy megpróbáltatástól, ami elérkezett már az Egyház és az egész emberiség számára, hogy lépjenek be Szeplõtelen Szívem menedékébe.
Ide vártalak téged, mert mindenkivel közölnöd kell, hogy már ez évtõl kezdve beléptetek az eseményekbe, amiket elõre megmondtam, és amiket a titok harmadik része tartalmaz, amit nektek még nem fedtek fel.
Most ez nyilvánvalóvá válik maguktól az eseményektõl, amelyek az Egyházban és a világban történnek.
Egyházamon a hitehagyás és hitetlenség heves szélvihara söpör végig, az pedig, aki Krisztussal szembeszáll, behatol az Egyház belsejébe, így teljesítve be a pusztítás gyalázatát, amit a Szentírás elõre megmondott.
Az emberiség megismeri büntetésének véres óráját; járványok, éhínség és tûz fogják sújtani; sok vér ömlik ki utaitokon; a háború mindenfelé terjed, óriási pusztítást okozva a világon.
Szegény gyermekeim! Mindannyiótoknak hordoznotok kell a nagy szenvedések és kimondhatatlan fájdalmak súlyát, mivel mindenki számára nyilvánvalóvá válik az isteni igazságosság és irgalom nagy csodája.
Ezért ma fatimai Szentélyembõl megújítom aggódó felhívásomat, hogy meneküljetek hozzám Szeplõtelen Szívemnek tett felajánlástokkal, és szaporítsátok mindenütt az ima cönákulumokat, amiket kértem tõletek, a papok, a kicsinyek, a fiatalok körében és a családokban.
Ne féljetek!
Ne engedjetek az elbátortalanodásnak! Én mindig veletek vagyok!
Ide vártalak téged, mivel mindenkinek hirdetned kell, hogy elérkezett az idõ, amikor rendkívüli módon nyilvánítom ki magamat mindazoknak, akik Nekem szentelték magukat és gyõzelmes seregemnek részét alkotják.
Errõl a helyrõl, ahol úgy jelentem meg, mint a napba öltözött Asszony, hogy Fényetek legyek a nagy megpróbáltatások e sötét éveiben, mindannyiótokat megáldom az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

1993. április 9.
Nagypéntek
Jézus fájdalmas szenvedése megújul
“Legkedvesebb fiaim, gyertek velem a Kálváriára, hogy átéljétek Fiam, Jézus szenvedésének és halálának fájdalmas óráját.
Mekkora fáradsággal járja végig a Golgota felé vezetõ utat, megsebzett vállán hordozva keresztjének súlyát.
Milyen messze vannak diadalmának hangjai: “Hozsanna Dávid Fiának Áldott, aki jön az Úr nevében”. A pálma és olajágak helyett ott vannak a római katonák lándzsái, a tömeg hozsannázása helyett a hóhérok ordítozásai és sértegetései, a gyermekek öröménekei helyett hûséges asszonyok sírása, a méltóságos és királyi menetelés helyett a kereszthordozás lassú haladása.
Nincs ott a tömeg, akit Jézus kenyérrel táplált, a betegek, akiket meggyógyított, a bûnösök, akiket jó útra térített, az apostolok, akiket tanúivá választott.

Ott van azonban Anyja a mellette álló szeretett Jánossal, aki mindannyiótokat képvisel, szeretett gyermekeim. Csókoljuk együtt sebeit, gyûjtsük össze vérét, zárjuk be mély sebhelyeit, simogassuk vértõl ázott haját; töröljük le leköpdösött és megvert arcát, tisztítsuk meg gyalázatokkal tetézett, meggyötört testét, igyuk a vért s a vizet, amely az Õ átszúrt Szívébõl tör elõ!
Éljük át lélekben mindörökre fájdalmas szenvedését! Fájdalmas szenvedése megújul ezekben az utolsó idõkben, amikor a nagy megpróbáltatás mindenki számára elérkezett. Megújul fájdalmas szenvedése az Egyház, mint az Õ misztikus teste részére. Az Egyház is hivatott belépni haláltusájának Getszemáni-kertjébe, õ is megismeri az árulás csókját, a tagadást és az elhagyatottságot övéi részérõl, neki is meg kell ízlelnie a kehely teljes keserûségét, õt is leköpdösik, megostorozzák és tövisekkel koronázzák, õ is megismeri az elítélést és sokak gyalázkodását, öt is keresztre feszítik és feláldozzák, hogy a Mennyei Atya terve beteljesedjék.
Legkedvesebb fiaim! Fájdalmas szenvedése megismétlõdik számotokra.

Ezért hívlak benneteket olyan régóta, hogy lépjetek be önfelajánlásotokkal Szeplõtelen Szívem Getszemáni-kertjébe, hogy átalakítsalak benneteket papi feláldoztatásotokra, hogy erõt adjak, hogy félelem nélkül haladjatok vértanúságtok kálváriája felé mellettem, fájdalmas Anyátok mellett, aki az alatt a kereszt alatt szült titeket, melyen Fiamat, Jézust megölték. A ti fájdalmas szenvedésetek ideje elérkezett.

Titeket is üldöznek és vernek majd, visszautasítanak és elítélnek, bebörtönöznek és megölnek. Ne engedjétek, hogy az aggodalom és a félelem hatalmába kerítsen benneteket! Én olyan közel vagyok hozzátok, mint amilyen közel álltam a kereszthez. Szeretteim, mellettetek vagyok a számotokra megújuló fájdalmas szenvedés idején. Ma a ti keresztetek alatt is ott állok, hogy véghezvigyem anyai feladatomat az új idõkben, melyek a ti fájdalmas szenvedéseitekbõl születnek.”

1993. április 10.
 Nagyszombat
Ott vagyok minden sír mellett
“Éljetek velem imában, csendben és várakozásban a sír mellett, ahol Fiam, Jézus halott teste pihen!
Szeretett fiaim! Mellettem éljetek Szeplõtelen Szívem fájdalmának e napján.
Ez az én új és lelki anyaságom napja.
Ez az egyetlen nap, amikor Fiam nélkül maradtam.
Ez az elsõ nap, amikor hivatva érzem magam arra, hogy Édesanyátok legyek, az Egyház és az egész emberiség Édesanyja. Mától kezdve, mint Édesanya, ott vagyok minden sír mellett, ahová bármely új gyermekemet helyezik.
A sír mellett vagyok, ahol milliószámra pihennek azok az ártatlan gyermekek, akik sohasem jöttek a világra, mivel megölték anyjuk méhében. Abban a sírban, ahova Fiam testét helyezték, összegyûjtve látom ezeket a megszámlálhatatlan sírokat. Bõséges könnyek hullanak az Édesanya arcáról, aki siratja összes gyermekét, akiket oly embertelen és kegyetlen módon öltek meg.

A sír mellett vagyok, ahol a gyûlölet, az erõszak, a háborúk áldozatai hevernek, és akiket közös sírgödörbe helyeznek az emberi szánalom bármilyen jele nélkül.
A sír mellett vagyok, ahol örök álmát alussza minden bûnös, szegény, beteg, peremre szorult, üldözött, elnyomott és eltiport gyermekem.
A sír mellett vagyok, amely összegyûjti papjaim, szerzeteseim és azok földi porhüvelyét, akik életüket Fiam, Jézus szolgálatára szentelték.
Szeretteim! Ma minden sír mellett veletek együtt akarok virrasztani a fájdalomban és az imában. E nagyszombattól kezdve, mindennap bõséges könnyek hullanak irgalmas anyai szemembõl, hogy sirassam minden új fiamat, akiket sírba helyeznek.
Mindegyik sír mellett azonban mindenekelõtt reménykedve és várakozva virrasztok. Mióta Fiam, Jézus halálon és poklon diadalmaskodva élve kijött a sírból, bizalommal várom a pillanatot, amikor majd minden gyermekem kijön sírjából, hogy mindörökre részesüljön a halhatatlan életben, amit Jézus számotokra halálával és feltámadásával nyert el”

1993. május 13.
A Sátán megalapította országát a Földön. Most biztos győztesként uralkodik. A hatalommal rendelkező erők, amelyek az aljas terveik szerint előkészítik az emberi eseményeket, nem mások mint a gonoszság sötét és ördögi erői. Sikerült rávenniük az emberiséget, hogy Isten nélkül éljen, mindenfelé elterjesztették az elméleti és gyakorlati ateizmus tévedését, új bálványokat alkottak, amelyek előtt az emberiség imádatra hajol: az élvezetet, a pénzt, a kevélységet, a tisztátalanságot, a hatalmat és a kegyetlenséget. Így ezekben az években az erőszak mindinkább terjed, az önzés az emberi szíveket keménnyé és érzéktelenné tette, a gyűlölet égő tűzként lobbant lángra, a háborúk a világ minden részén szaporodtak, és most már egy új, szörnyű világháború veszélyében forogtok, s ez a népek és nemzetek pusztulásához vezethet, amelyből senki sem kerül ki győztesen. A Sátánnak sikerült behatolnia az Egyházba, Isten új Izraelébe. Belépett oda a tévedés és a bűn, a hit elvesztése és a hittől való elpártolás, az élvezetek keresése és a világgal való megalkuvás. Ezekben az években sikerült neki elcsábítania püspököket és papokat, szerzeteseket és híveket. A szabadkőművesség erői az Egyházba alattomos és rejtett módon hatoltak be, és fellegvárukat ott állították fel, ahol Fiam, Jézus Helytartója él és működik. A harc véres éveit élitek, mert a nagy megpróbáltatás már mindenki számára elérkezett.

1993 szeptember 8.
Édesanyátok vagyok, aki titeket az alázatosság és a kicsinység, a tanulékonyság és az engedelmesség, az önmegtagadás és a tisztaság útján vezet. Az alázatosság útján kövessetek engem mindenben, mert hivatva vagytok arra, hogy ezekben az utolsó időkben az Úr legnagyobb csodáit szemléljétek. Amint az Úr letekintett szolgálójának az alázatosságára, úgy tekint le ma mindegyiktek alázatosságára, kis fiaim. Az alázatosság útján megtanultok kicsinyek lenni. Ma, amikor Ellenfelemnek gőggel és kevélységgel sikerül mindenkit becsapnia, ti mindig az igazságban maradjatok, és azt bátran a maga teljességében hirdessétek! Így e nagy sötétség idején ti mindenkinek az Evangélium fényét adjátok. Magának az Istennek hangjává váltok, aki még beszél rajtatok keresztül, hogy a legnagyobb győzelmét érje el a hatalmasokon és erős ellenfelein, a kis fiaim hallgatása által. Az alázatosság útján  megtanultok tanulékonyak lenni. Ezekben az időkben, amikor az Ellenfelemnek sokakat sikerült félrevezetni a saját érvényesülésük illúziójával és a lázadás rossz lelkületével, ti adjátok az alázatos és bátor engedelmesség jó példáját.

1993 október 2.
Őrzőangyalok emléknapja
Az őrzőangyalok feladata
„Szeretett fiaim, e hónap első szombatján cönákulumban gyűltök össze, hogy megújítsátok a Szeplőtelen Szívemnek tett önfelajánlásotokat, és hogy megemlékezzetek az Őrzőangyalaitok tiszteletéről. A nagy megpróbáltatás idején felszólítalak titeket, hogy fűzzétek szorosabbá kapcsolatotokat őrzőangyalaitokkal! Különleges és fontos feladatuk van veletek kapcsolatban, különösen ezekben az utolsó időkben. Az Őrzőangyaloknak mindenekelőtt az a feladatuk, hogy Fény legyenek az utjaitokon. Napjaitokat a nagy sötétség jellemzi, amely mind mélyebbé és szélesebbé válik. Ez a tévedések sötétsége, amely az emberek elméjét elborítja, ezért az a nagy hitehagyás áldozatává teszi, ez a bűnök sötétsége, amely elhomályosítja a lelkek szépségét és életszentségét, ez a tisztátalanság sötétsége, amely elcsúfítja testetek tündöklését, amely egyébként az élő Isten dicsőségének sugárzására hivatott. Ezért mennyi szegény fiam van ma, akik árnyakként élnek, elmerülve a tévedés, a bűn és a tisztátalanság sötétségében. Az Őrzőangyalaitokra van bízva a feladat, hogy megvédjenek a titeket körülvevő nagy sötétségtől, hogy mindig az igazság, az életszentség, a tisztaság, az alázatosság, a bizalom és a szeretet fényében járjatok. Az Őrzőangyalok feladata, hogy megvédjék az életeteket. Nagyszámúak és alattomosak a kísértések, amelyeket mindennap a gonosz lelkek állítanak nektek, és a démonok, akik most elszabadultak és mindenütt működnek a világban azért, hogy a lelkeket az örök kárhozatra vezessék. Az ő tevékenységük most hatalmassá vált, mert együttműködik a gonoszsággal az az erő, amelynek a sajtó és a televízió, valamint az egyéb tájékoztatási eszközök a birtokában vannak. Alattomos finomsággal terjesztik a rosszat a jó látszata alatt, a bűnt saját szabadságuk gyakorlásaként, az Isten törvényeinek az áthágását pedig új vívmányként tüntetik fel. Mily erősek és folytonosak a rossz szellemek támadásai, amelyek arra irányulnak, hogy fizikai életetekben is lesújtsanak rátok, összeütközésekkel, hálátlanságokkal, merényletekkel, betegségekkel, szerencsétlenségekkel, az erőszak, a háborúk és forradalmak kirobbantásával. Az Őrzőangyalokra van bízva a feladat, hogy óvjanak benneteket mindezektől a rosszaktól, hogy védjenek ezektől a cselvetésektől, hogy az életetek folyamán biztos és hatalmas védelmük alatt járjatok. Az Őrzőangyaloknak végül az a feladatuk, hogy veletek együtt ugyanazt a harcot vívják, hogy együtt nyerjék el ugyanazt a győzelmet. A nagy megpróbáltatásban, amely már elérkezett, mind erősebbé és véresebbé válik a nagy küzdelem a Napba öltözött Asszony és a vörös Sárkány között, a jó erői és a gonosz erői közölt, Krisztus és az Antikrisztus között. Ez a harc mindenekelőtt a lelkek szintjén folyik: a jó lelkek a gonosz lelkek ellen, az angyalok a démonok ellen, Szent Mihály Arkangyal Lucifer ellen. Belekeveredtetek ebbe a küzdelembe, amely nagyságrendekben fölülmúl titeket. Ezért különösképpen egyesülnötök kell őrzőangyalaitokkal, akik a közeletekben vannak a nagy ütközetben, kiknek nagy erejük van ebben a harcban, akik segítenek a küzdelemben, és a biztos győzelem felé vezetnek benneteket. Legkisebb gyermekem, ajánld az Őrzőangyalaid különleges védelmébe a fáradságos utazást és a helyeket, amelyeket néhány napon belül meg kell látogatnod Malajziában, Indonéziában, Ausztráliában, a Fidzsi szigeteken és Új - Zélandban, hogy mindenütt cönákulumokat tarts Mozgalmam papjaival és híveivel. Ma mindenkit hívok, hogy az imát még buzgóbban végezzék, tegyék erősebbé a kapcsolatukat, mélyebbé az érzelmeiket a fény angyalaival, akiket az Úr nektek ajándékozott a ti őrzésetekre és védelmetekre. Velük együtt mindannyiatokat megáldalak az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

1993 december 8.
Így ugyanazokban az években, amikor a Sátán diadalmaskodik, az önmegsemmisüléshez vezetve az emberiséget, az anyai Szívem is diadalmaskodik, aki a kis fiait az üdvösség és a béke útjára vezeti. A Sátán behatolt az Egyház belsejébe, és sikerült neki elhomályosítania annak tündöklését. A bűn sötétségével elhomályosította az életszentség ragyogását, a megosztottság sebével kezet emelt egységének az erejére, a tévedések terjesztésével az Igazság hirdetésében sebezte meg.
Az Egyház az Én annyira beteg, szegény leányom! Én mindenhonnan hívom a kis fiaimat, hogy ajánlják magukat Szeplőtelen Szívemnek, gyermekekként bízzák magukat Énrám.

1993. december 31.
Az Úr nevét gyalázzák, és az Ő napját mindinkább megszentségtelenítik. Az önzés fojtogatja az emberek szívét, akik hideggé és zárkózottá váltak azért, mert képtelenek a szeretetre. Az élet értékét megvetik, növekszenek az erőszakok és az öngyilkosságok, minden eszközt felhasználnak, hogy megakadályozzák az új teremtmények születését, mindenütt szaporodnak az önkéntes magzatölések. Ezek a szörnyű bűncselekmények, amelyek éjjel és nappal bosszúért kiáltanak Istenetek színe előtt, s a tisztátalanság úgy terjed, mint a sár áradata, amely mindent elborít. Az isteni igazságosság kelyhe betelt, és túlcsordult. Én látom a büntetést, amivel az isteni Irgalmasság megtisztítani és üdvözíteni akarja ezt a szegény, bűnös emberiséget. Mily számosak és nagyok a rátok váró szenvedések, szegény fiaim, akiket annyira tőrbe csal és becsap a Sátán, a gonoszság Lelke, aki megkísért és a halálba visz benneteket. Nagy az én aggodalmam, mert az én Egyházam a gonosz erők hatalmában van, amelyek veszélyeztetik, és megkísérlik belülről lerombolni. A Szabadkőművesség magába az Egyház belsejébe helyezte - ahol Fiam, Jézus Helytartója székel - saját központját, ördögi hatalmával együtt, és innen terjeszti ki gonosz befolyását a világ minden részére. Most is az övéi árulják majd el az Egyházat, kegyetlenül fogják üldözni és vérpadra ítélni. Én látom, hogy a véres üldözés már az ajtók előtt van, és mennyien szóródnak szét közületek e szörnyű orkán heves viharától. Vegyetek részt ezekben az órákban az én nagy aggodalmamban, és egyesüljetek mindannyian a közbenjárás és a jóvátétel imájában!

1994. február 11.
Engem megvigasztalnak a legkisebbek, azok, akik valóban úgy élnek, mint a gyermekek, akiket Jézus alakít és őriz isteni szeretete égi kertjének belsejében. Mily gyengéden hordom őket anyai karjaim között, hogy Általam megvigasztalódjanak. Csak nekik fedem fel Szeplőtelen Szívem titkát, a tervem fényét, a harc vázlatát és a győzelem pillanatát. Engem megvigasztalnak az új szívek, melyek Szeplőtelen Szívem fénylő belsejében alakultak. A terjedő gyűlölet ellen, az emésztő önzés ellen, a hideggé tevő közöny ellen, azon közöny ellen, amely mindenki szívét megbénítja, hideggé, érzéktelenné és keménnyé teszi, és bezárja a szükséget szenvedők és a szegények szükséglete előtt, Én új szíveket formálok, akik mindenütt terjeszteni tudják anyai és irgalmas szeretetem dobbanását. Ezek a szívek tudják majd szeretni Istent azzal a szeretettel, amely csak Őt dicsőíti meg, valamint Égi Édesanyátokat azzal a szeretettel, amely csak Őt vigasztalja meg.

1994. május 13.
Szeplőtelen Szívem megnyílik és kiárasztja rátok anyai és irgalmas szeretetem sugarait. A ti időtökön belül van annak az üzenetnek megvalósulása, amelyet Fatimában nektek megmondtam, és amely ellen az Ellenfelem elszabadult, de amely most meg fog jelenni rendkívüli fontosságában az Egyház és az egész emberiség számára. Ez egy apokaliptikus üzenet.
Ez az idők végéről szól. Ez hirdeti és előkészíti fiam, Jézus dicsőségében való visszatérését.
-Erre a pogányságba visszatért emberiségre - amelyet az istentagadás és a szeretet törvénye elleni lázadás jege borított be, amelyet a bűn és a gonoszság megrontott, és amelyen a Sátán biztos győztesként uralkodik, - Én Szeplőtlen Szívem fényének szeretetsugarait fogom lebocsátani. Ezek a sugarak megvilágítják az utat, amelyet meg kell tennetek, hogy visszatérjetek az Istenhez a megtérés, az ima és a vezeklés útján. Így Szeplőtelen Szívem ma a megmenekülés biztos eszközévé válik az egész emberiség számára.
-Erre az elhomályosított és megsebzett, megvert és elárult Egyházra Én Szeplőtelen Szívem szerető és fénylő sugarait hullajtom.
Amikor az Egyházba be fog lépni a gonosz Ember, aki beteljesíti a pusztulás gyalázatát, s amelynek csúcspontja a szörnyű szentségtörésben lesz, miközben a nagy hittagadás mindenfelé elterjed, akkor Szeplőtelen Szívem össze fogja gyűjteni a hűséges kis maradékot, amely a szenvedésben, imában és reményben várni fogja fiam Jézus dicsőségben való eljöttét.
Ezért ma felhívlak benneteket, nézzetek a nagy világosságra, amely Fatimából terjedt el a századotok folyamán, és amely különösen erőssé válik ezekben az utolsó időkben.
Az enyém egy apokaliptikus üzenet, mivel bent vagytok a szívében annak, amit nektek az Isteni írás utolsó és annyira fontos könyvében kinyilvánítottak. Szeplőtelen Szívem fényének az Angyalaira bízom a feladatot, hogy vezessenek rá ezeknek az eseményeknek a megértésére most, amikor Én felnyitottam nektek a lepecsételt könyvet."

1994. május 22.
Szeplőtelen Szívem diadala egybe fog esni a második Pünkösd tervével.
Új tűz fog lecsapni az égből és meg fogja tisztítani a pogányságba visszatért emberiséget.
Olyan lesz, mint egy ítélet kicsiben, mindenki látni fogja magát magának az Isten igazságának a fényében.
Így a bűnösök visszatérnek a Kegyelemhez és az életszentséghez, az elveszettek a jóság útjára, a távollévők az Atya házába, a betegek a teljes meggyógyuláshoz, a kevélyeket, a tisztátalanokat, a Sátán gonosz munka társait mindörökre legyőzik és elítélik.

1994. augusztus 28.
-Legyetek vigyázó őrszemek a Sátán és minden gonosz lélek legnagyobb diadal idején!
Az emberiség az ő birtokukban van, a világ a Gonosz kezeiben van. Ezért a lelkek a bűn rabjaivá váltak, és hordják az Istentől való elválás súlyát, pedig egyedül Ő a ti boldogságotok. Így a kétségbeesés terjed, az erőszak és a gyűlölet feltétlenül uralkodik az egyének és a nemzetek kapcsolataiban és összenyomódtok a forradalmak és a háborúk, a megosztottság és a testvérgyilkos harcok véres préselése alatt. A gyötrelmek tetőfokára érkeztetek, és a nagy büntetés idejét élitek, amelyet már különbözőképpen meghirdettek nektek. Legyetek vigyázó őrszemek, akik kijelölik a béke és az élet, a szeretet és az öröm Istenéhez való visszatérés útján! Ezért szükséges megszabadulnotok a bűn igájától, hogy mindig kegyelemben és Istennel közösségben éljetek, ellenállva a világ szellemének, amelyben éltek. Akkor mindig hűségesek lesztek a keresztségi fogadalmatokhoz. Rajtatok keresztül visszatérhet a világba a jóság és a szeretet, a testvériség és a béke, a bizalom és az öröm fénye.
Legyetek vigyázó őrszemek, akik hirdetik az Úr immár küszöbön álló nagy napját! Adjátok át mindenkinek ezt a hírt, hogy megnyissátok a szíveteket a reménynek, mert a ti időtökben teljesedik be a második Advent, és mindenki készüljön az isteni Irgalmasság égi harmatát befogadni, amely már az egész világra kiárad! Így az időben átélt kimondhatatlan fájdalmakban a szívetek és a lelketek megnyílhat ennek a hírnek, amelyet most kimondhatatlan sóhajokkal hívok: térj vissza Úr Jézus!”

1994. szeptember 15.
Az életútja alatt, a fájdalom és vérrel átszőtt történelme alatt hányszor járta át lelkemet a tőr! De különösen ezekben a végső időkben Égi Édesanyátoknak a lelke szörnyű fájdalmakkal van átdöfve. A lelkemet átdöfte ennek az egész szegény emberiségnek a fájdalma, aki eltávolodott az Urától, hogy követhesse az élvezet és a jólét, az önzés és a pénz, a gyűlölet és a tisztátalanság bálványait.
Mily hatalmas annak a veszélye, hogy az emberiség a saját keze által jusson el az önmegsemmisülésig!
Én aggódó Édesanyaként léptem közbe, hogy elvezessem az emberiséget a megtérés és a vezeklés, az Úrhoz való visszatérés és az üdvösség útjára. De az én rendkívüli közbelépésemet nem fogadták el, sőt gyakran akadályozták és nyíltan visszautasították. A lelkemet átdöfi annak látványa, hogy az Egyház összeroskad a fájdalmas halálküzdelmének súlya alatt. Benne mindinkább terjednek a tévedések, amelyek a hit elvesztéséhez vezetnek, a bűn oly sok fiam elméjét és szívét csábítja el. Sokan engednek az élvezetek kecsegtetéseinek és a Sátán rabsága alá esnek, akinek sikerül becsapnia az egész Földet. A Pápámat mindinkább elszigetelik, kritizálják és elhagyják, a püspökök és a papok közül sokan a hűtlenség útját járták és ellankadnak mint a már eloltott gyertyák, oly sok báránybőrbe öltözött ragadozó farkas jön be mészárlást végezni fiam, Jézus aklába. Most már az Egyház arra hivatott, hogy átélje szenvedésének és kegyetlen feláldozásának az óráit. Lelkem át van döfve  oly sok lélek miatt, akik naponta elvesznek és a pokolba mennek. Segítsetek nekem őket megmenteni. Segítsetek engem imátokkal, szenvedésetekkel, szeretetetekkel, hűségetekkel!

1994. szeptember 29.
Gábor, Rafael és Mihály Arkangyalok ünnepe
A ti időtök Angyalai
„Ma emlékeztek meg Gábor, Rafael és Mihály Arkangyalok ünnepéről. Ők a ti időtök Angyalai. Ők a megtisztulás és a nagy gyötrelem befejező idejének az Angyalai. Ők a ti időtök Angyalai. Egy különleges feladat rájuk van bízva a megpróbáltatás és a nagy büntetés időszakában. Övék a feladat, hogy megmentsék az Isten népét, összegyűjtsék a Föld minden részéről azokat, akik arra hivatottak, hogy a kis maradék részét képezzék, amely hűséges fog maradni Istenhez, Szeplőtelen Szívem biztos menedékében. Ők a ti időtök Angyalai. Az angyalok azok, akik kinyilatkoztatják nektek a lepecsételt Könyvben leírt utolsó eseményeket. Mihály arkangyalra bízták a feladatot, hogy harcra vezesse az Angyalok és az én hűséges fiaim seregét a Sátán, a gonoszság, a sátáni szabadkőművesség hatalmai ellen, akik már világviszonylatban egy nagy hatalomban szerveződtek, hogy Istennel és Krisztusával szembeszálljanak. Szent Mihály közbe fog lépni mindenekelőtt azért, hogy megküzdjön az ősi ellenséggel, Luciferrel, aki a végső időkben meg fog jelenni az Antikrisztus minden sötét erejével. Az ő feladata, hogy küzdjön ellene és legyőzze, elűzze őt a sötétség és a tűz birodalmába, felajánlva mennyei Édesanyátoknak azt a láncot, amellyel megkötözheti és azt a kulcsot, amellyel a mélység kapuját bezárhatja, hogy onnan többé ne tudjon kijönni és ártani a világban.
Rafael Arkangyalra bízták a missziót, hogy mennyei orvosként vegyen részt a nagy harcban, hogy segítsen nektek és meggyógyítsa mindazokat, akiket megütöttek és megsebesítettek. Mint ahogyan Tóbiásnak visszaadta a látást, úgy sok millió szegény fiamnak, akik a bűnöktől, tévedésektől és a ti napjaitok nagy sötétségétől vakká váltak, odaajándékozza a látást, hogy újra hihessenek és újra szemlélhessék az Igazság isteni ragyogását.
Gábor Arkangyalra bízták a nagy küldetést, hogy hirdesse Jézus dicsőséges visszatérését, aki megalapítja országát a világban. Ahogyan tőle jött Fiam világba való első eljövetelének az égi hirdetése, úgy ismét ő lesz Jézus dicsőséges második eljövetelének tündöklő hírnöke.
Ez a második eljövetel hatalomban és fényben fog megérkezni Jézussal, aki az ég felhőin, az Ő istenségének a ragyogásában jelenik meg, hogy mindent Maga alá vessen.
Így az egész teremtett világmindenség számára meg fog jelenni fiam, Jézus isteni hatalma. Gábor Arkangyalnak, akit „Isten erősségének” hívnak, adták a feladatot, hogy mindenkinek hirdesse isteni hatalma erejével Jézus közeli visszatérését.
Ezért ma felhívlak titeket, hogy tiszteljétek őket, imádkozzatok hozzájuk, és hívjátok ennek a három Arkangyalnak a segítségét, akik hivatva vannak, hogy végrehajtsák ezt a nagy küldetést a nagy gyötrelmek befejező időszakában, és bevigyenek benneteket a végső események szívébe, hogy azokat bizalommal és nagy reménnyel éljétek meg.”

1994. október 13.
Az én időm elérkezett.
Elérkezett az idő, amelyet Én Fatimában előre megmondtam. Ma emlékeztek az utolsó jelenésem évfordulójára, amelyet a napcsoda megerősített. Akkor Én előre megmondtam nektek azt, amit a megtisztulás és a nagy gyötrelem ezen éveiben éltek át.
-Előre megjövendöltem nektek a nagy büntetést, amely lecsap erre a pogányságba visszatért szegény emberiségre, amely egy új, Isten nélküli társadalmat épített fel, és az erőszak, a gyűlölet, a háború veszélye fenyegeti, és abban a veszélyben forog, hogy saját kezével semmisíti meg önmagát. Az én rendkívüli közbelépéseimet, amelyeket azért vittem véghez, hogy az emberiséget a megtérés és az Úrhoz való visszatérés útjára vezessem, sem nem hitték el, sem nem fogadták el. Így most a nagy megpróbáltatás előestéjén találjátok magatokat, s ahogyan En előre megmondtam: ez az isteni igazság és irgalmasság végső megnyilvánulása lesz. Tűz csap le az égből, az emberiség megtisztul és teljesen megújul úgy, hogy készen fog állni az Úr Jézus befogadására, aki dicsőségében fog visszatérni hozzátok.
-Nektek előre megmondtam a nagy válságot is, amely végbemegy az Egyházban a nagy hittagadás miatt, amely behatolt az Egyházba a tévedések mind szélesebb terjedése által, a belső megosztottsága által, a Pápával való szembeszállás által és az ő Tanítóhivatalának visszautasítása által.
Ennek az én legszeretettebb leányomnak át kell élnie a halálgyötrelem és a fájdalmas szenvedés óráit, s oly sok gyermeke hagyja el. Az üldözés heves szélvihara fog lecsapni rá, és oly sok vér omlik majd ki az én szeretett fiaim áldozatából is. Az én időm elérkezett.
Ezért hívlak benneteket, hogy kövessetek az ima és a vezeklés, a tisztaság és az életszentség útján.
Lássátok meg, hogy a népeitek hogyan válnak a materializmus és az élvezetek elkeseredett keresésének áldozataivá! Az Isten törvényeit mindinkább megsértik, a tisztátalanságot terjesztik minden hírközlő eszközzel, mindenféle eszközhöz folyamodnak, hogy megakadályozzák az életet, a magzatgyilkosságok mindenütt szaporodnak és törvényesítik azokat igazságtalan és erkölcstelen törvények által.
Az én időm elérkezett. Mindenkinek mondjátok meg, hogy lépjenek be Szeplőtelen Szívem bárkájába, hogy Én megvédjem és megmentsem őket. Kérlek titeket, hogy szaporítsátok az imacönákulumaitokat a papok, a gyermekek, a fiatalok körében és különösen a családokban. Megvigasztalódtam a nagylelkű választól, amit Én Kanadában és az Egyesült Államokban kaptam e cönákulumok alatt, mert soha nem láttak ilyen nagy részvételt a papok és a hívek részéről. A nagylelkű válaszért, amelyet Én mindenütt kapok a legkisebb fiaimtól, megígérem nektek, közbelépek, hogy megmentselek benneteket a nagy megpróbáltatás idején. Az anyai jelenlétem köztetek a védelem és megmenekülés biztos jele. Nyissátok meg szíveteket a reménynek, és éljetek mind nagyobb bizalomban és Szeplőtelen Szívemre való teljes ráhagyatkozásban. Szeretteitekkel, a rátok bízott személyekkel együtt megáldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

1994. december 31.
-Aggódó Anya vagyok, mert a rendkívüli közbelépéseimet, amelyeket azért tettem, hogy a megtérésre és az üdvösségre vezesselek benneteket, sem nem hallgatták meg, sem nem követték. Hogyan menekültök most meg a nagy büntetéstől, amely elérkezett, ha visszautasítottátok azt, amit Égi Édesanyátok felajánlott nektek a ti megmenekülésetekért?
-Aggódó Anya vagyok, mert a végső események ideje most már elérkezett.
Mostanáig sikerült elodáznom a nagy megpróbáltatás kezdetét azért a válaszért, amelyet a világ minden részén kaptam a legkisebb gyermekeimtől. De most be kell lépnetek a végső események idejébe, hogy a nagy gyötrelem befejező eseményeit átéljétek. Ezért az időért hoztam létre mindenütt a Máriás Papi Mozgalmamat. Ezért vittem ezt a legkisebb fiamat a világ minden részébe, hogy beléptessen benneteket Szeplőtelen Szívem biztos menedékébe. Ebben a menedékben éljétek át a nagy megpróbáltatás idejét, amely már elérkezett! Nyissátok meg szíveteket a reménynek, mert ettől az évtől kezdve látni fogjátok, ahogyan mind fényesebbé és erősebbé, gyakoribbá és figyelmeztetőbbé válik az anyai jelenlétem köztetek!”

1995. január 1.
Az Irgalom Anyja vagyok.
Rám bízták a feladatot, hogy az emberiséget készítsem elő az isteni Irgalom mennyei harmatának befogadására. Most már beléptetek az utolsó évekbe, amelyek előkészítenek titeket erre az új és második Adventre. Ezek a legfontosabb és legnehezebb, legfájdalmasabb és legvéresebb évek, mert be kell teljesedniük az általam előre megmondott utolsó eseményeknek.
Így az irgalmas anyai művem nyilvánvalóvá lesz ezekben az években:
- abban, hogy a megtérés és az Úrhoz való visszatérés útján vezetlek benneteket.
A szív és az élet megváltoztatásának a kegyelmét kívánom adni nektek.
Segítelek benneteket, hogy megszabaduljatok a bűntől, hogy küzdjetek a szenvedélyeitek ellen, hogy legyőzzétek a rosszat, és elvezetlek titeket a ti Uratokkal, Istenetekkel való teljes kiengesztelődéshez. Szükséges, hogy gyorsan elérkezzen ez az általános kiengesztelődés, és így előkészüljetek a rátok váró nagy megpróbáltatásra, hogy az egész emberiség teljesen megtisztuljon.
- Abban, hogy az ima erős megtapasztaláshoz vezetlek benneteket.
Ezért kérem tőletek, hogy szaporítsátok és terjesszétek mindenhol a cönákulumokat, amelyeket én kértem a papok, a gyermekek, a fiatalok között és a családokban.

1995. február 11.
A lourdesi jelenés évfordulója
Mosakodjatok meg a forrásnál!
„Tekintsetek ma Égi Édesanyátok életszentségének és tisztaságának a ragyogására, aki Lourdesban Szeplőtelen Fogantatásként jelent meg! Fussatok mindannyian, beteg és bűnös fiaim, a Kegyelem és az isteni Irgalom forrásához!

Mosakodjatok meg a forrásnál!
Mosakodjatok meg az élő vizek forrásánál, ami Jézus Szívéből ered, amelyet a római katona lándzsájával átdöfött.
A kis Bernadett kezeivel a sziklából fakasztottam a tiszta vizek forrását.
Ezért kérlek titeket, hogy menjetek és mosakodjatok meg a forrásnál.

Mosakodjatok meg a forrásnál!
Szüksége van a mosakodásra annak, aki bepiszkolta magát.
A bűn az, ami beárnyékolja a lelketek szépségét; a bűn az, ami elveszít a megszentelő kegyelmet, és elválaszt titeket az Úrtól, a ti Istenetekkel való életközösségtől; a bűn az, ami visszavezet titeket a Sátán rabságába, aki így rajtatok gyakorolja a gonosz uralmát; a bűn az, ami rávisz benneteket az örök pusztulás útjára.

Mosakodjatok meg a forrásnál!
Merüljetek el az isteni Irgalom forrásában!
Ezt a forrást, amely Jézus átdöfött Szívéből fakad, a ki engesztelődés Szentsége ajándékozza nektek.
Azt Jézus a Megváltása értékes gyümölcseként alapította, azért hogy a végső gyengeségetekhez segítséget nyújtson.
A föltámadása napján megmondta az apostoloknak: „Vegyétek a Szentlelket! Akiknek megbocsátjátok bűneit, azok bocsánatot nyernek.”
Ettől a pillanattól kezdve megadatott nektek a lehetőség, hogy annyiszor mosakodjatok meg, ahányszor a lelketeket elcsúfítja a bűn.

Mosakodjatok meg a forrásnál.
Ezekben az években a kiengesztelődés Szentségét mindinkább elhanyagolják, sőt alattomos és gonosz módon támadják.
Ezért terjed a szokás, hogy a bűnt könnyedén elkövetik, azt igazolják, nem bánják meg, hogy bocsánatot nyerjenek, és többé meg sem gyónják azokat.
Az Egyházban oly sok helyen a szentségi gyónás teljesen eltűnt. Egyre ritkábbak azok a papok, akik alkalmat adnak ennek a nélkülözhetetlen Szentségnek a gyakorlására.
Ily módon az Egyház teljesen megbénul az apostoli tevékenységében, és mély sebekkel van tele mintegy leprás.

Mosakodjatok meg a forrásnál!
Ma kinyilvánítom Égi Édesanyátok lángoló és lelkes felhívását, hogy a nagy gyötrelem ezen utolsó idejében a kiengesztelődés Szentsége térjen vissza az én Egyházamba teljes ragyogásban! Mert csak ez a forrás az, amelyből az isteni Irgalom kiáradhat az egész emberiségre.
Ez által a Szentség által formálhatja Jézus az új szíveket és a megújult életet.
Csak ez által az értékes Szentség által közölheti Jézus, irgalmas szeretetét az Egyház és az egész emberiség számára.
Ezért ma meghívlak benneteket, hogy engedjétek magatokat elmerülni az isteni Irgalom forrásában, és nézzetek Rám, Égi Édesanyátokra, aki Szeplőtelenül fogantattam azért, hogy számotokra az Irgalom Anyja legyek.”

1995. március 11.
Az én titkom
„Ebben a tisztelt szentélyemben elfogadlak mindannyiatokat, szeretett és nekem szentelt fiaim, hogy bezárjalak titeket Szeplőtelen Szívem biztos menedékébe.
Én itt mint a Napba öltözött Asszony jelentem meg, hogy kijelöljem az utat, amelyen járnotok kell, ebben a gonosz Lélek által annyira tőrbe csalt századotokban.
Én lejöttem ide az égből, hogy menedéket ajánljak nektek, és segítséget nyújtsak a Köztem és az Ellenfelem közti nagy küzdelem pillanataiban, valamint a nagy gyötrelem és büntetés fájdalmas óráiban.
Én itt indítottam útjára a Máriás Papi Mozgalmamat, ezen kis fiam által, akit ezekben az években a világ minden részébe elvittem, és megalapítottam most már a harcra s az én legnagyobb győzelmemre kész seregemet.
Ma itt akarlak benneteket lelkileg egyesíteni e fiam körül, ahol a Mozgalmam egy nagy cenákulumát tartjátok az Égi Édesanyátok képmása előtt, amelyet ugyanarra a helyre tettek ki, ahol a három gyermeknek, Jácintának, Ferencnek és Luciának megjelentem.
Itt mindannyiatokat Magam köré gyűjtelek, és tetszésemet nyilván ki felhívásom elfogadásáért, hogy csatlakozzatok a Máriás Papi Mozgalmamhoz, és ajánljátok fel magatokat Szeplőtelen Szívemnek, hogy mindenhol terjesszétek az ima cenákulumait a papok, a gyermekek, a fiatalok között és a családokban.
Azt akartam, hogy itt legyetek Velem, mivel most már beléptek a századotok utolsó periódusába, amikor az általam előre megjövendölt események egészen beteljesülnek.
Ezért ma ugyanazon a helyen, ahol megjelentem, ki akarom nyilvánítani az én titkomat.
Az én titkom az Egyházra vonatkozik.
Az egyházban tetőfokára lép a hittagadás, amely az egész világon el fog terjedni, a szakadás be fog teljesedni, az evangéliumtól és az igazi hittől való általános eltávolodás által. Az Egyházba be fogja fészkelni magát a gonosz ember, aki szembeszegül Krisztussal, és aki beviszi az Egyházba a pusztítás gyalázatát, megadva így a szörnyű szentségtörés beteljesedését, amiről Dániel próféta beszélt (Mt. 24,15).
Az én titkom az emberiségre vonatkozik.
Az emberiség a korrupció és a gonoszság, a szeretet törvénye elleni nyílt ellenszegülés, és az Isten elleni lázadás tetőfokára ér. Megismeri a legnagyobb büntetés óráját, amit már Zakariás próféta előre megmondott (Zak. 13. 7-9).
Akkor ez a hely úgy fog megjelenni mint az anyai jelenlétem fényes jele a nagy gyötrelmetek végső órájában. Innen az én fényem el fog terjedni a világ minden részébe, és ebből a forrásból fog fakadni az isteni Irgalom vize, amely le fog szállni, hogy megáztassa a most már egy hatalmas sivataggá vált világ szárazságát.
Végül az én szeretetem és mentségem rendkívüli művében meg fog jelenni mindenki számára annak a Szeplőtelen Szívnek a diadala, akit úgy hívnak, hogy az irgalom Anyja.”

1995.március 22.
Ne nézzétek a rossz példát, amit az elöljáróitok és a rendtestvéreitek adhatnak nektek, hanem csak a mély fájdalomra és a véres sebre tekintsetek, amit az Égi Édesanyátok Szívének szerez ez a fokozódó hittagadás, amely mindinkább terjed az Egyházban.

1995. április 14.
Hogyan lehet az, hogy nem hatódtok meg, fiaim, az Égi Édesanyátok előtt, aki véres könnyeket hullajt? Mégis ezeket a nagy jeleket, melyeket ma adok nektek, nem fogadják be, nem hiszik el, sőt nyíltan ellenállnak, és azokat visszautasítják. Így az én végső tevékenységemet, amit azért viszek végbe, hogy elvezesselek titeket az üdvösségre, ti akadályozzátok meg. Ezért, szegény fiaim, nem adatik meg többé nekem a lehetőség, hogy az Isteni igazságosztó kezét visszatartsam, aki szörnyű büntetésével meg fogja tisztítani az emberiséget, mert nem lehet rajta segíteni, mivel makacsul visszautasította Égi Édesanyátok rendkívüli közbelépéseinek elfogadását. Most már elérkezett az Egyház és az emberiség számára a fájdalmas és véres megpróbáltatás.
Én látom a könnyekkel és vérrel telehintett utjaitokat. Az isteni Igazságosság által megtisztul ez a világ, mert elérte az Isten elleni gonoszság és lázadás mélységét, pedig Őt a ti üdvösségetekért ma feláldozták és megölték a kereszten.

1995. június 4
Az isteni tűz hozzásegíti ahhoz, hogy megtalálhassa teljes egységét és életszentségét és ettől kezdve kinyilvánítja a világ előtt teljes, általános és tökéletes tanúságtételét Jézusról. Tüzes nyelvek szállnak le mindannyiatokra, szegény fiaim, akiket annyira becsapnak és kísértenek a gonosz lelkek és a Sátán, akik ezekben az években elnyerték nagy diadalukat.
Megvilágít titeket ez az isteni fény, és meglátjátok magatokat az Isten igazságának és életszentségének tükrében.
Olyan esemény lesz ez, mint egy ítélet kicsiben, amely megnyitja a szívetek ajtaját, hogy megkapjátok az isteni Irgalom nagy ajándékát. Akkor a Szentlélek véghezviszi az általános átalakulás új csodáját mindenki szívében és életében: a bűnösök megtérnek, a gyöngéknek támaszuk lesz, a betegek elnyerik a gyógyulást, a távollévők visszatérnek az Atya házába, az elszakadtak és a megosztottak teljes egységre jutnak. Ily módon megy végbe a második Pünkösd csodája, amely az én Szeplőtelen Szívem diadalával fog megtörténni a világban. Csak akkor látjátok meg, hogyan újítják meg a Szeretet Lelkének tüzes nyelvei az egész világot, amelyet teljesen átalakít az isteni Irgalom nagy kinyilvánulása.
Ezért felhívlak titeket, hogy töltsétek ezt a napot cönákulumban, imában egyesülve Velem, az Irgalom Anyjával, reményben, és a most már közeli második Pünkösd aggódó várásában!”

1995. augusztus 5.
Soha annyira nem vált sok pásztor „néma kutyává”, mint napjaitokban, mert nem védik többé a rájuk bízott nyájat attól, hogy veszélyeztessék, becsapják és felfalják a ragadozó farkasok.
Ezért van az, hogy Jézus Fiam Evangéliumát szinte minden részében széttépik és szétmarcangolják. Az én anyai feladatom rávezetni benneteket arra, hogy higgyetek az Evangéliumban, hogy titeket csak az Evangélium bölcsessége vezessen, hogy betű szerint éljétek az Evangéliumot. Ezért édesen és anyai határozottsággal vezetlek titeket az üzeneteim által. Így a terjedő nagy hittagadásban fehér hópelyhek hullanak rátok Szeplőtelen Szívemből, nekem szentelt fiaim, hogy elvihessétek mindenhová Isten szavának világosságát, és eszközökké válhassatok, akik mindenfelé sugározzák a legnagyobb tündöklésében az összes igazságot, amelyet Jézus Fiam Evangéliuma tartalmaz.
Az üzeneteim útján rávezetlek titeket mindannak megértésére, ami meg van írva a még lepecsételt könyvben. Abból, amit Szent János Jelenések könyve tartalmaz, én már sok részletet megmagyaráztam nektek.
Főleg a nagy küzdelmet mondtam el nektek, amely a Napba öltözött Asszony és a fekete vadállat, vagyis a szabadkőművesség által segített vörös Sárkány között folyik. Fölfedtem előttetek azokat az alattomos és ördögi csábításokat, melyekkel a szabadkőművesség dolgozik, amely behatolt az Egyház belsejébe és oda helyezte hatalmának a központját, ahová Jézus az Egyház egységének a központját és az alapját lerakta. Ne jöjjetek zavarba, mert mindez a gonoszság misztériumának a részét képezi, amelyről az Egyház a születése óta tud. Voltaképpen az apostolok testületébe is behatolt a Sátán, aki rávette Júdást, egyet a tizenkettő közül, hogy árulóvá váljon.

1995. augusztus 15.
A biztos remény jele vagyok számotokra, akik bűnösök és távollevők, betegek és kétségbeesettek, elnyomottak és üldözöttek, lesújtottak és összetörtek, az erőszaktól és a gyűlölettől letiportak, a testvérgyilkos harcoktól és háborúktól megnyomorítottak vagytok. A nagy megpróbáltatás befejező pillanatában érezni fogjátok az én anyai jelenlétemet, aki segít nektek, hogy átlépjétek a remény küszöbét, hogy belépjetek a béke új korszakába, ami elérkezik az Egyház, az emberiség és mindannyiatok számára, Szeplőtelen Szívemnek a világban aratott diadala által.”

1995. szeptember 14.
A megfeszített Jézus az üdvösség az Egyház, az Ő misztikus teste számára, amely most éli át szenvedésének és föláldozásának Jézuséhoz hasonló eseményeit.
Az Ő Egyházában Jézus megújítja a Megváltás Áldozatát, közvetíti kegyelmének ajándékát, és eltörli megbocsátásával a világ összes bűnét és gonoszságát. Jézus az Ő megfeszített Egyházában üdvösséggé lesz, a megtisztulás és a nagy gyötrelem ezen utolsó ideje alatt élő emberiség számára. Ezért kell nektek mind többet szenvedni, és fölmenni Jézussal papi föláldozásotok Kálváriájára a világ üdvösségéért.
A megfeszített Jézus üdvösség mindannyiatok számára, fiaim, akik annak a nagy veszélynek vagytok kitéve, hogy elvesztek. Az Ő Áldozata, amely minden pillanatban megújul napkeltétől napnyugtáig, az Atyának mindig egy igazságos jóvátételt ajándékoz, mindenütt az isteni kegyelem harmatát hullajtja, a Szentlelke által a szeretet tüzet közli, s megújítja mindenkinek a szívét és a lelkét.
A megfeszített Jézus, különösen ezekben az időkben, a remény és a biztos győzelem jelévé válik. Az Ő fénylő Keresztje, amely látható lesz az égen, napkelettől napnyugatig, meg fogja mutatni mindnyájatoknak Jézus dicsőséges visszatérését. Ezért hívlak ma benneteket, hogy tekintsetek a Keresztre, ahol Jézust fölemelték, hogy magához vonzzon minden népet!

1995. szeptember 29.
Hányszor léptem már közbe, hogy időben mind jobban elhalásszam a nagy megpróbáltatás kezdetét, hogy megtisztuljon ez a szegény emberiség, amit már a gonosz lelkek bitorolnak és uralnak.
Az idők megrövidülnek, mert a nagy küzdelem, amely Isten és az Ellenfele között zajlik, a lelkek síkján folyik, és fölöttetek történik.
Ez a szörnyű harc a mennyei lelkek és a pokoli lelkek között, az Úr angyalai és az ördögök között, az ég hatalmasságai és a pokol hatalmasságai között zajlik.
Ebben a nagy küzdelemben azt a különleges feladatot bízták Gábor arkangyalra, hogy titeket magának az Istennek az erejébe öltöztessen: Rafael arkangyalra, hogy gyógyító balzsamot hintsen minden sebetekre; Mihály arkangyalra, hogy minden angyali sereget teljes győzelemre vezessen a pokoli seregek ellen. Ezért bízlak titeket ezeknek az arkangyaloknak és az őrzőangyalaitoknak a hatalmas védelmére, hogy vezessenek és megvédjenek a küzdelemben, ami már az Ég és a Föld, a mennyország és a pokol, Szent Mihály arkangyal és maga Lucifer között folyik, aki hamarosan meg fog jelenni az Antikrisztus teljes hatalmával.
Így felkészültök a nagy csodára, ami be fog teljesedni akkor, amikor Szeplőtelen Szívem diadalával leszáll a világra az isteni Irgalom égi harmata.”

1997. május 18.
Hamarosan bekövetkezik az Egyház és az egész emberiség számára a második pünkösd csodája.
A Szentlélek tökéletes tanúbizonyságot fog tenni. A Lélek tanúbizonyságát, mely a világot meggyőzi a bűnről.
-Igazsága fényénél az egész emberiség meg fogja érteni, micsoda mélységbe hagyta magát taszítani a Sátán által, aki az emberiségben és az emberiség által akarta megismételni Isten és az Ő törvénye visszautasításának kevély cselekedetét. Így jutott el az emberiség odáig, hogy Isten nélküli civilizációt építsen ki, melynek a törvénnyel ellenkező erkölcsöket adott, a gonoszságnak és a bűnnek minden formáját elismerte, hagyta, hogy félrevezesse a materializmus, a gyűlölet, az erőszak és a tisztátalanság. Az emberiség tökéletesen megtisztul a Szentlélek isteni tüzétől, hogy új kertté változzon, ahol a Szentháromság megkapja legnagyobb dicsőségét. A Szentlélek tanúbizonysága alapjaiban fogja megújítani az egész Egyházat.
- Igazsága fényénél az Egyház meglátja magát emberi gyarlóságában és meggyógyul hitének válságából, megszabadul a tévedések kelepcéiből, amelyek a hitehagyás és a hűtlenség mély sebeit ütötték rajta. A Szentlélek isteni tüzétől megújulva az egész Egyház Ura dicsőségét fogja visszatükrözni égi Édesanyja példájára. Újból hűséges és tiszta, egészen szép, szeplő és ránc nélküli jegyes lesz. A Szentlélek tanúbizonysága juttat el benneteket a teljes Igazság megértésére.
- Igazsága fényénél mindenki előtt megjelenik Jézus Evangéliumának üdvözítő ereje, ami mindenütt szétárasztja isteni ragyogását. És így Jézust majd meghallgatják szavaiban, az általa kijelölt úton járnak, követik életében, megdicsőítik személyében.
Elérkezett az az óra amikor mindenkinek meg kell dicsőítenie Fiamat, Jézust!
A második pünkösd csodája által az emberiség elismeri Jézus Krisztust Megváltójának és egyedüli Üdvözítőjének. A Szentlélek akkor megnyitja a szíveket és a lelkeket, hogy befogadják Krisztust, aki isteni dicsőségének ragyogásában fog visszatérni hozzátok. Így valósul meg végül Szeplőtelen Szívem nagy diadala.”

1997. június 24.
-Jézus Krisztus az egyedüli Üdvözítő, mert Ő az Út. Ő vezet titeket szeretete Lelkében az Atyához. Ő visz benneteket a tökéletes és örök boldogság útján. Ő készíti elő számotokra találkozásotok várt és végső pillanatát isteni dicsősége ragyogásában. Jézus Krisztus az egyedüli út, mely titeket a Paradicsomba vezet. Nincs más név az ég alatt, melyben üdvösséget nyerhetnétek. Az emberiség közeledik ahhoz, hogy Vele találkozzék, ami akkor következik be, amikor Jézus eljön dicsőségében, hogy elhozza királyságát a világba. Éljetek eljövetelének boldog várásában!
Legyetek az Igazság hűséges hirdetői! Legyetek az Élet buzgó hordozói! Legyetek mindenki számára a reménység és a bizalom fénye! E napokban sok sebet zártam össze, vigasztaló balzsamot öntöttem sok keserűségre, titkos könnyeket töröltem le, jó szándékokat ébresztettem, átalakítottam a szíveket.

1997. augusztus 6.
-Az örök dicsőség Királya. Amikor majd Jézus eljön isteni dicsőségében és megjelenik az egész emberiségnek, mindenki ugyanabban az élményben részesül, mint a Tábor hegyén Péter, Jakab és János. Mert Jézus ragyogásában nyilvánul meg, és embersége teljesen átváltozik istensége tündöklő fényében. Akkor majd az egész világmindenség elismeri, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia, az Atya tökéletes képmása, az emberré vált Ige, az egyetlen és egyedüli Üdvözítő, akiért és aki által minden lett, és akinek hatalma van mindeneket lába alá vetni. Jézus elhozza dicsőséges királyságát a világba, amely a szentség és a kegyelem, az igazságosság, a szeretet és a béke királysága lesz.
Szeretett fiaim, éljetek dicsőséges eljövetelének örömteljes várásában! Meghívlak ezért benneteket, járjatok velem a kicsinység és az alázat útján! így az Atya kinyilatkoztatja nektek Fia titkát, a Szentlélek a teljes igazság megértésére tanít, Jézus Krisztus pedig megnyilvánul előttetek isteni Személye ragyogásában, hogy Őt mindenki mint az örök dicsőség Királyát imádja, szeresse és dicsőítse!”

1997. augusztus 15.
Azt mondta az Úr az én Uramnak: Ülj jobbomra és minden ellenségedet lábad alá teszem zsámolyul.' (Zsolt 110,1)
A mennyei Atya saját jobbjára ültette Jézus Krisztust, és így megadta Neki a legnagyobb tiszteletet, ami egyszülött Fiát, a megtestesült Igét, a Megváltót, az egyedüli Üdvözítőt és a világmindenség Királyát megilleti.
-Ragyogjon a Királynő a Te jobbodon!
Amikor fel lettem véve a Paradicsom dicsőségébe, Fiam jobbjára lettem ültetve.
Jézus így elismeri azt a felsőfokú tiszteletet, ami engem mint az Ő Szűz Édesanyját megillet, aki bensőségesen társult Hozzá a megváltás művében, részt vett minden fájdalmában, és ma hivatott részt venni dicsőséges isteni hatalmában.
A Fiú jobbjára, mert igenemmel lehetővé tettem számára, hogy magára öltse az emberi természetet tiszta ménemben.
A Fiú jobbjára, mert léte minden pillanatában mellette voltam, Vele együtt ittam a keserűség kelyhét.
A Fiú jobbjára, mert a kereszt alatt váltam szeplőtelen és anyai fájdalmammal valóban Társmegváltóvá, amikor váltságdíjul ajánlottam fel értetek Fiamat, Jézust az Atyának.
A Fiú jobbjára, mert Őbenne és Őáltala győztem a gonosz lélek, a bűn és a halál felett, amit büntetésként kapott a világ az ősszülők vétke miatt.
A Fiú jobbjára, mert most részesülök isteni hatalmában, hogy lába alá vessen mindeneket.
A Fiú jobbjára, hogy Őmellette folytathassam munkálkodásomat az Egyház és az egész emberiség Anyjaként a lelkekben.
A Fiú jobbján értetek imádkozom, közbenjárok érdeketekben, mellettetek vagyok és segítek nektek a Sátán és a gonosz lelkek, a gonoszság és a bűn elleni rettenetes küzdelemben, hogy egy napon Jézus legyen a győztes a halálon, aminek még hatalma van felettetek.
Így a világ végén, amikor Jézus az utolsó ítéletkor feltámaszt benneteket, fiaim, ti is feljöhettek ide a Paradicsomba. Akkor ti is a Fiú jobbjára és égi Édesanyátok jobbjára lesztek helyezve, hogy velük együtt örvendhessetek mindörökre a tökéletes és örök boldogságnak.”

1997. december 31.
Az év utolsó éjszakája
 Minden fel lett fedve előttetek
„Kedves fiaim, töltsétek velem csendességben, imádságban ennek a most befejeződő évnek utolsó óráit! Ne élvezetekkel és szórakozással töltsétek, mint annyi sok fiam! Ez az esztendő különösen fontos volt tervem szempontjából. Most beléptek az én időmbe. Ezért jelöltem ki számotokra azt a fényes utat, amelyen járnotok kell, hogy Szeplőtelen Szívemnek tett felajánlástok szerint éljetek. Immár minden fel van fedve előttetek.
-Minden fel lett fedve előttetek: Fatimában prófétai módon hírül adtam nektek tervemet, amit ezekben az években Máriás Papi Mozgalmam által valósítottam meg. Fel lett fedve előttetek lassú előkészítésében.
Most befejeződő századotok az Ellenfelemnek adott erős hatalom jelét viseli. Az elméleti és gyakorlati materializmus tévedésével vezette félre az emberiséget, amely Isten helyett bálványokat készített magának: az élvezeteket, a pénzt, a szórakozást, a hatalmat, a kevélységet és a tisztátalanságot. Ezeket imádja mindenki. A Sátánnak valóban sikerült a bujaság serlegével elcsábítania a Föld nemzeteit. A szeretet helyett a gyűlöletet, az egység helyett a megosztottságot, az igazságosság helyett sokféle igazságtalanságot, a béke helyett folytonos háborút hozott. E századot valóban a kegyetlen és véres háborúk jelölték, amelyek milliószámra szedték ártatlan áldozataikat. A Szentháromság úgy rendelkezett, hogy századotok kerüljön az én erős, anyai és rendkívüli jelenlétem jele alá. Így Fatimában kijelöltem azt az utat, amelyet az emberiségnek meg kell járnia, hogy visszatérjen az Úrhoz: a megtérés, az imádság és a jóvátétel útját. És biztos menedékhelyül felkínáltam nektek Szeplőtelen Szívemet.
-Minden fel lett fedve előttetek: tervem fájdalmas részleteivel is megismertettelek benneteket.
Az emberiség a Sátán dajkaságába, nagy hatalmába került a sátáni és szabadkőműves erők vezénylete alatt; Egyházamat elsötétítette a beleáramló füst. Tévedéseket tanítanak és hirdetnek, melyek miatt sokan elveszítik a Krisztusba és Evangéliumába vetett igaz hitet; nyíltan megsértik Isten szent törvényét; nemcsak elkövetik a bűnt, hanem gyakran még helyesnek is tartják és így elvész a kegyelem és az isteni jelenlét világossága; alapjában sérül meg az egység a Tanítóhivatal és főleg a pápa elleni támadások miatt, és egyre növekszik a fájdalmas szakadások sebe.
Életre keltettem Máriás Papi Mozgalmamat, hogy anyai segítséget és biztos menedéket nyújtsak a ti időtök szenvedő és keresztre feszített Egyházának és elterjesztettem a világ minden részében e könyvem által, amely megmutatja az utat, amit be kell járnotok, hogy fényemet terjesszétek.
E könyvvel megtanítom, miként éljétek a Szeplőtelen Szívemnek tett felajánlást a gyermekek egyszerűségével, az alázat, a szegénység, a bizalom és a gyermeki ráhagyatkozás lelkületével.
Huszonöt éve vezetlek már benneteket azokkal a szavakkal, melyeket kisfiamnak adok, akit eszközömként választottam a mai tervem megvalósítására.
Ezekben az években én magam vittem el őt többször is a világ minden részébe, és ő készségesen engedte, hogy vezessem. Bár kicsiny és félénk, teljesen rám hagyatkozott, mint gyermek az anyjára.
Immár mindent elmondtam nektek, amit el kellett mondanom, minden fel lett fedve előttetek.
Így ezen az éjszakán befejeződnek a nyilvános üzenetek, amelyeket huszonöt éven át adtam számotokra: most át kell elmélkednetek, szerintük kell élnetek és meg kell valósítanotok az üzeneteket! Akkor a szavak, amelyeket Szeplőtelen Szívemből hullattam rátok mint égi harmatot életetek oly veszélyeztetett sivatagára, a kegyelem és a szentség gyümölcsét fogják teremni. Mostantól fogva kisfiam szavai, személye és cselekedetei által fogok megnyilatkozni, akit én választottam, hogy vezetőtök legyen, és akit most vezetek küldetése fájdalmas csúcsára.
-Minden fel lett fedve előttetek: tervemnek elsősorban csodálatos és győzelmes beteljesedését jövendöltem meg nektek.
Hírül adtam Szeplőtelen Szívem diadalát a világban.
Végül Szeplőtelen Szívem fog diadalt aratni.
Ez Jézus legnagyobb diadalában következik be, ami elhozza a világ számára a szeretet, az igazságosság és béke dicsőséges uralmát és mindeneket megújít. Nyissátok ki szíveteket a reménységnek! Tárjátok ki az ajtókat Krisztus előtt, aki dicsőségben jön el hozzátok! Éljétek meg e második advent félelmetes óráit! Váljatok így diadala bátor hirdetőivé, nekem szentelt kis gyermekeim, akik az én lelkemből éltek, legyetek e végső idők apostolai! Éljetek mint Jézus hűséges tanítványai a világ és önmagatok megvetésében, szegénységben, alázatban, csendességben, imádságban, önmegtagadásban, szeretetben és Istennel való egységben, bár a világ nem ismer és semmibe vesz benneteket.
Elérkezett a pillanat, hogy kilépjetek rejtettségetekből és elmenvén bevilágítsátok a Földet!
Mutatkozzatok meg mindenkinek, mint az én fiaim, mert mindig veletek vagyok. A hit legyen a ti világosságotok, hogy fényt adjon nektek a sötétség e napjaiban, és egyedül a Fiam, Jézus tisztelete és dicsősége iránti buzgóság emésszen benneteket!
Küzdjetek világosság fiai, mert immár elérkezett az én küzdelmem órája!
A legkeményebb télben ti vagytok az én Szeplőtelen Szívemből fakadó rügyek, amelyeket az Egyház ágaira helyezek és hírül adom, hogy hamarosan bekövetkezik a legszebb tavasz. Az lesz az Egyház számára a második pünkösd.
Ezért most felszólítalak benneteket, hogy gyakran ismételjétek a cönákulumokban az imát, melyet tőletek kértem:

Jöjj Szentlélek,
jöjj a Te nagyon szeretett jegyesed,
Szűz Mária Szeplőtelen Szívének hathatós közbenjárása által!


Az Édesanya szeretetével, akit ezekben az években meghallgattatok, követtetek és megdicsőítettetek, megáldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”